Sziasztok!

Képzeljétek! Kedden Egerbe jártam és a minaret lépcsőjéről leestem. Kificamítottam a bokám. Most itthon szenvedek az ágyban. Tavaly ilyenkor ugyanez volt Prágában. Leestem a szállásunkban a lépcsőn. Hihetetlen milyen szerencsétlen vagyok. Az egészből annyit akarok kihozni, hogy most nem tudom mikor lesz legközelebb friss. Egész nap csak fekszek! De azért próbálok írni is. :)

11. fejezet

Rose, és a farkasok

(Rose szemszöge)

- Úgy sajnálom Edward. – ölelte ár Alice. – Én nem akartam. Utána megyek.

- Ne, hagyd majd én. – másztam ki a vízből.

- Biztos, hogy jó ötlet ez? – kérdezte Jazz.

- Igen. – vágtam rá.

Elkezdtem az erdő felé futni. Vajon merre lehet? Az illatát követtem. Biztos nagyon össze van zavarodva. Látszik rajta, hogy még mindig szereti Edwardot, de Alicenek igaza van. Túl nagy a seb. El fog tartani, míg újra együtt lesznek. Mert biztos vagyok benne, hogy ez az idő is el fog jönni. Túlságosan nagy a kötelék köztük ahhoz, hogy ez ne történjen meg. És akkor végre megint mindenki boldog lesz. Örülök, hogy Edbe visszatért az élet. Ő csak Bellával leget boldog. Kár, hogy ezt nem láttam be már 150 éve. Már rég megbántam, hogy olyan ellenséges voltam vele, hiszen ő is a család része. Nem tiltakoztam ellene, amikor Ed azt mondta elmegyünk. Azonban nem is olyan sokára rájöttem, hogy hibát követtünk el. Mindenki összeomlott. Jó ideig nem lehetett nevetést hallani a házban. Mindenki magába fordult. Még az én, a világon a legmókásabb Emmettem is. 100 évbe is beletelt, mire újra mosolyt lehetett látni az arcokon. szegény Jasper biztosan nagyon szenvedhetett addig. Majd nemrég megkapták Katharinét mi pedig Anthonyt. 150 év ót akkor voltam először igazán boldog. Örökké hálás leszek Bellának azért, hogy most segít nekünk. Biztos neki is nagyon nehéz lehetett ez a 150 év.

Ekkor láttam meg Bellát, ahogy összeesik, és néma zokogásba kezd. Odaléptem hozzá és a vállára tettem a kezem, majd elkezdtem simogatni a hátát. Hirtelen felemelte a fejét és csodálkozva nézetett rám. Gyanítom nem rám számított. A helyébe én is meglepődtem volna.

- Biztos csodálkozol, hogy én mit keresek itt. – nézetem rá. – Próbálom rendbe hozni azt, amit 150 éve elrontottam.

- Nem rontottál el semmit Rose. – zokogta. – Ennek így kellett lennie.

- Nyugodj meg Bella, nincs semmi baj.

- Akkor ezt te minek neveznéd? – kérdezte halkan.

- Szerelemnek.

- Tessék? – kiáltott fel.

- Nézd Bella! – kezdtem. – Nem fogok hazudni. A vak is látja, hogy még mindig szereted. Vannak pillanatok, amikor elgyengülsz. Mint például most. Látszott rajtatok, hogy mennyire vágytok egymás érintésére. Még most is feketék a szemeid. Ha Alice nem gondol arra, akkor valószínűleg megcsókoljátok egymást. De nem így történt. Most pedig te megijedtél. Félsz, hogy mi lesz, ha még egyszer elgyengülsz. Még mindig nem tudsz annyira megbízni bennünk, mit régen, főleg nem Edwardban. Ezt mi meg is értjük. És abban is biztos vagyok, hogy ezt Emmett szándékosan csinálta. Nézd el neki. Nagyon örül, hogy visszakaphatott. Mindig is szeretett téged. Majd én otthon számolok vele ezért a kis magánakciójáért. Csak egy valamit tudnod kell. Edward még mindig szeret. Nem tud élni nélküled. Amíg te nem voltál itt rosszabb volt, mint egy hulla. Most, hogy visszajöttél újra nevet és vidám. És küzdeni fog érted. Látom a szemében, hogy vissza akar kapni. És idővel szerintem vissza is fog. Te neked is szükségen van rá. Ti nem tudtok létezni egymás nélkül. Összetartoztok. Csak egy valamit kérek tőled. Adj neki egy esélyt. Én nem azt mondom, hogy most rögtön ugorj a nyakába, csak próbálj meg megbocsájtani neki. Gondolkozz ezen el Bella. Csak egy esély. Bocsáss meg neki.

- Én már rég nem haragszom rá. – mondta lehajtott fejjel. – Túlságosan is szeretem ahhoz. Már 150 éve megbocsájtottam neki. Csak fáj, hogy elhagyott. A szívem azt diktálja, hogy most rögtön teperjem le mindenki szeme láttára, de az eszem azt, hogy ne tegyem, mert megint csak el fog hagyni. Még egyszer azt nem bírnám ki. Én próbálok adni neki lehetőséget, csak nekem is időre van szükségem. Egyik pillanatról a másikra csöppentetek vissza az életembe és ez nekem túl sok. Kell egy kis idő.

- Én, megértelek Bella. – öleltem át. – És Edward is meg fogja.

- Nincs más választása. – emelte fel a fejét.

- Ebben igazad van. Majd én gondoskodom róla.

- Amúgy gratulálok az előadásotokhoz. – nevetett. – Nagyon jó volt.

- Szerintem is. – röhögtem én is. – Régebben ilyet nem csináltam Eddel, de határozottan tetszik.

- De Emmett se volt semmi.

- Na, igen. Nem is értem, hogy vehette be. – ráztam a fejem.

- A férfiak túl hiszékenyek. – állt fel Bella.

- Ideje visszamenni. Alice már biztos nagyon oda van. – mosolyogtam. Kezdünk végre jóban lenni.

- Én is örülök, hogy most nem veszekszünk. – mi?

- Ja, el is felejtettem, hogy gondolatokat is olvasol.

- Már egészen hozzászoktál mi? – kérdezte, majd elkezdett futni.

- Az utóbbi 150 évben Edward nem nagyon használta a képességét így egészen elszoktam tőle. – értem utol.

- Értem. – már látni lehet a többieket innen.

- Bella! – ugrott a nyakába Alice. – Én annyira sajnálom. Én nem akartam.

- Alice. – mondta Bella.

- Nem is értem, hogy gondolhattam ilyen hülyeséget. – folytatta. – Hogy lehettem ekkora marha.

- Alice! – szólt kicsit hangosabban, de még mindig semmi.

- Úgy megörültem nektek, hogy nem tudtam kordába tartani a gondolataimat. Most biztos nagyon mérges vagy rám és teljes joggal teszed. De meg kell értened én….

- Alice! – fogta meg a vállát. – Én nem haragszom rád. – mondta minden szót jól megnyomva. – Inkább köszönöm, hogy idejében figyelmeztettél.

- Tessék?

- Nem titkolom Alice, hogy hiba lett volna, ha ez a csók megtörténik. – magyarázta. – Még nincs itt az ideje. Túl kuszák az érzéseim és egy millió dolgom van még.

- Rendben. – bólintott húgom.

- Nem tudjátok, hol van Carlisle? – kérdezte.

- A dolgozószobájában. Miért? – válaszolt Alice.

- Meg kell vele beszélnem egy s mást. – mondta, majd elindult a ház felé.

( Bella szemszöge)

- Meg kell vele beszélnem egy s mást. – például, hogy mi lesz a farkasokkal. Nemsokára fel is értem, és bekopogtam.

- Szabad!

- Szia! Bejöhetek? – néztem be az ajtón.

- Persze, ülj csak le. – intett a szék felé. – Mi járatban?

- Csak azt szeretném megkérdezni, hogy el tudnál e intézni nekünk a farkasokkal egy találkozót?

- Megpróbálom. – bólintott, majd elkezdett telefonálni.

- Igen? – szólt bele egy férfihang.

- Hello Harry! Carlisle vagyok! – köszönt.

- Szia! Mit szeretnél? – meglepően kedves volt Carlisléval.

- Új vámpírcsalád jött a környékre és ők is szerződés szeretnének a farkasokkal kötni. – magyarázta. – Megoldható ez?

- Persze! Mikor találkozzunk? – ilyen könnyen belemennek? – Mondjuk egy negyed óra múlva? – Carlisle rám nézett, mire én bólintottam.

- Nekik megfelel. Egy barna hajú, csinos lány fog várni rád a határnál.

- Rendben. Akkor 15 perc múlva a határnál. Szia Carlisle! – köszönt el-

- Hello.

- Ez mi volt? – néztem rá nagy szemekkel.

- Mire gondolsz? – rakta vissza az asztalra a telefont.

- Mióta vagy te ilyen jóba a farkasokkal? – érdeklődtem.

- Régóta. Ha jobban megismered őket egész kedvesek. Olyanok, mint Jacob.

- Tessék?

- Ja persze, te nem is tudod. Akivel beszéltem ő Jacob Black unokája. Van még két testvére.

- Unokája? – ezt most nem értem. - Minimum már az ük-ük unokája kéne, hogy legyen.

- Jacob addig nem adta fel a farkas életet, míg meg nem találta a bevésődését. Ez beletelt jó 70 évbe, és a fiai sem cselekedtek másként. – magyarázta.

- Ok. Most már értem. Tehát egy negyed óra múlva?

- Igen. – bólintott. – Elkísérjen valamelyikünk?

- Nem kell. – ráztam meg a fejem. – Tudok vigyázni magamra.

- Rendben.

- Mesélnél egy kicsit róluk? – kértem.

- A legidősebb fiú Harry Black. Ő az Alfa. Remek vezető. Van egy menyasszonya, Natasa Simson. – hány éves lehet most? – Jacob a középső testvér. Ő még nem találta meg a bevésődését. Nem is nagyon keresi. Ő csak a falkának él. – pedig a szerelem a legcsodálatosabb érzés a világon. – Billy pedig a legkisebb. Egy hónapja találta meg a szerelmét, Christinát. Most nagyon boldogok. Christina nővére az óvodában dolgozik, Angela Jorkins. Biztos ismered.

- Igen, nagyon jóban vagyunk. – kedves lány. Biztos a húga is aranyos.

- Jacobnak van még egy ikertestvére is Tiara. Gyönyörű lány. Ő nem rég ment férjhez. John Adams a férje. Ők Jacob elsőszülött fiának a gyermekei. Röviden ennyi.

- Lesz velük gondom szerinted? – nem tudom, velem hogyan fognak viselkedni.

- Nem hinném. Nagyon kedvesek. Tudom, hogy ez ritka, de tényleg nagyon rendesek.

- Akkor semmi gond. – mosolyogtam.

- Tiarát hamar meg fogod szeretni. – mosolygott vissza rám. – Olyan, mint te. Makacs. Talán még a húgoddal is jól ki fog jönni.

- Hát azt látod, nem bánnám. Elég nehéz eset. Nem könnyen barátkozik ellenben Chrissel.

- Nyugi Bella. Nem lesz semmi gond! De most már ideje indulnod. – nézett az órájára.

- Még egyszer köszönöm Carlisle. – léptem ki az ajtón. – A többieknek megmondanád, hogy még visszajövök? Szia!

- Szia, Bella! – kiáltott utánam.

Elkezdtem rohanni a határ felé. Bevallom, azért egy kicsit izgulok. De, ha Carlisle szerint rendesek, akkor tényleg nem lesz semmi baj. Jó lenne, ha Nessi is végre találna barátokat. Bár már előre látom a reakcióját. Már csak azért is utálni fogja őket.

Időközbe annyira elgondolkoztam, hogy észre sem vettem, hogy már odaértem a határhoz. Leültem a földre, majd néhány perc múlva megjelent egy magas, izmos, fekete hajú fiú. Hasonlít Jacobra. Mosolyogva közeledett felém. Ez meglepett.

- Szia! Te csak is az új vámpír csaj lehetsz. – mondta vigyorogva, majd felém nyújtotta a kezét. – Harry Black vagyok.

- Szia! – ráztam meg a kezét. – Az én nevem Isabella White, de aki nem Bellának hív annak leharapom a fejét.

- Ha ilyen jó a humorod, akkor semmi gond nem lesz Bella! – röhögött.

- Várj csak, amíg megismered az öcsémet. – ami elég fura lesz, mert rá fog jönni, hogy Edward fia.

- Már alig várom, de most térjünk a tárgyra.

- Felőlem. – emeltem fel a kezeimet.

- A szabály ugyan az, mint eddig. Az engedélyünk nélkül nem léphetitek át a határt, nem változtathattok át senki és állat vérrel kell táplálkoznotok. És ami a legfontosabb, ne derüljön ki, hogy mik vagytok.

- Ez könnyű lesz. – nem is olyan nehéz betartani.

- Tiara, Jacob, Billy! – kiáltotta el magát. – Tudom, hogy követettek, de amint látjátok jó fej a csaj. Még egyben vagyok, úgy hogy gyertek elő. – két perc múlva két fiú és egy lány lépett ki a fák közül.

- Azért nem kellett volna egész la Pusht fölrázni az ordításoddal. – morogta a magasabbik fiú.

- Nem kellett volna követni sem! – vágott vissza, majd felém fordult. – Bella ők itt Tiara, Jacob – mutatott a morgós fiúra. – és Billy. Srácok ő itt Bella.

- Hali! – integetett a lány.

- Szia! – vigyorgott Jacob. – Bocsi az előbbiért. Csak hát aggódunk.

- Semmi gond!

- Szia! – köszönt Billy is.

- Hello! Carlisle már mesélt rólatok.

- Remélem csak rosszat! – szólt közbe Billy.

- Tényleg, míg el nem felejtem. – mondta Harry. – Ide tudnád hívni a húgodat és az öcsédet, hogy megismerkedjünk velük? Nehogy később megtámadjuk őket.

- Persze. – válaszoltam, majd tárcsázni kezdtem a számot.

- Mit szeretnél? – szólt bele a telefonba Nessi.

- Neked is szia Kicsim! Kösz, hogy kérded, jól vagyok! – milyen jó modora van a drága lányomnak.

- Szia! – mindjárt más. – Tehát mit szeretnél?

- Most kötöttem meg a farkasokkal a szerződést és arra kértek, hogy gyertek ide ti is Chrissel a határhoz.

- Muszáj? – kérdezte.

- Igen, amennyiben nem szeretnéd, hogy megtámadjanak. – magyaráztam.

- Oké. – sóhajtott. – Chris nem rég ment el bevásárolni úgy, hogy ő most nem tud jönni. Hagyok neki egy cetlit, hogy jöjjön a határhoz.

- Köszönöm. – csak ide talál majd.

- Indulok. Szia! – mondta, majd letette.

- Csak az egyik húgom, Renesmee tud jönni. – fordultam vissza feléjük. – Christopher elment bevásárolni, majd ha tud, idejön. Kathline jelenleg Franciaországban van és Susan a nővérem dolgozik.

- Rendben. – bólintott Harry. – Majd a többieket megismerjük máskor.

- Nessi pedig mindjárt ideér. – néztem el az erdőbe. Hirtelen megszólalt Jacob telefonja.

- Elnézést. – sétált el messzebbre. Ugyanebben a pillanatba érkezett meg Nessi is.

- Hello. – köszöntem neki.

- Sziasztok! – egy csepp lelkesedést sem mutatott.

- Nessi ők itt Tiara, Harry, Billy és Jacob pedig éppen telefonál.

- Szia Nessi! – köszöntek. – Most már tudjuk, hogy téged nem kell levadásznunk.

- Milyen rendes tőletek. – gúnyolódott.

- Itt is vagyok! – jött vissza Jacob. Amikor azonban meglátta Renesmeet hirtelen lemerevedett. Nessi is tátott szájjal bámulta. Most meg mi van?

- Ugye ez most valami vicc? – röhögött Billy és Tiara.

- Attól tartok nem! – vigyorgott Harry is! – Gratulálunk öcsi!

Én pedig ekkor értettem meg. Jacob belevésődött a lányomba.

10.fejezet

Mindenki boldog

( Edward szemszöge)

- Sétáljunk egyet Bella! – vajon mi történhetett.

Még mindig roppant bosszantó, hogy nem látok bele a fejébe. Mi lehetett ennyire fontos? A telefonban Bella eléggé kikelt magából. Nagyon megváltozott. És ennek csak én vagyok az oka. Nem lett volna szabad elhagynom. Bár be kell látnom, hogy csak előnyére változott. Gyönyörű volt már akkor is, de most már valami hihetetlen. Furcsa, hogy már nem hallom a szívverését és nem látom elpirulni. Az illata meg egyszerűen megőrjít.

Vajon van még esélye kettőnknek? Nem hiszem, hogy valaha is megbocsájt. Én se bocsájtanék meg magamnak. Hogy lehettem, ekkora idióta, hogy elhagytam őt. Életem legnagyobb hibája volt. Azért tettem, hogy megóvjam, de én okoztam a vesztét. Minden az én hibám. Ha akkor nem vagyok olyan hülye, akkor most boldog lehetnék. És ezzel nem csak magamat, hanem a családomat is tönkretettem. 100 évig nem lehetett látni rajtuk egy boldog mosolyt sem. Jaspernek mennyi fájdalmat kellett elviselnie. És mindez az én hibámból. Elszúrtam mindenki életét.

Meg kell próbálnom visszaszerezni őt bármi áron. De igaza volt Alicenak: „Semmi sem lesz olyan, mint régen.” Már nem tudom megállapítani, hogy mit érez. A lépcsőn, amikor hozzáértem, a szikrák elkezdtek pattogni közöttünk. Nehezen álltam meg, hogy ne csókoljam meg. de az ő szemében is vágyat és szerelmet láttam. Ha csak egy kicsi esélyem is van arra, hogy visszaszerezzem, hát én meg fogom ragadni. Nem hagyom, hogy még egyszer elmenjen. Nem engedhetem meg. Az egész család boldogsága ettől függ. Bármit hajlandó vagyok érte megtenni. Vissza kell szereznem. Újra a karjaim közt akarom tartani. Megcsókolni, simogat és átölelni. Nem tudok nélküle létezni. Fáj, ha nincs velem.

Viszont ez a csend már kezd egyre nyomasztóbb lenni. Most, hogy itt van, Bella ismét a régi akarok lenni. Muszáj megtörnöm ezt a némaságot. Már meg is van mivel.

- Miért nem szólt Alice, hogy tud afrikaiul? – fordultam Jazz felé. „Mi a fene. Ed megszólalt?” üvöltöttek felém a gondolatai. Ennyire csak nem lehettem olyan borzalmas.

- Igen, megszólaltam. – válaszoltam „És még gondoltatokat is olvas.” Ez már azért túlzás.

- Igen, még azt is. – mosolyogtam.

- Na, jó! Ki vagy te és mit csináltál Edward Cullennel? – húzta fel a szemöldökét. – Mit csinált veled Alice?

- Biztos átmosta az agyát. – viccelődött Rose. „Rosalie Hale viccelődik? Mi van ma?” Tény, hogy ez tényleg furcsa. Viszont Jasper gondolatai elég szórakoztatóak.

- Ami nincs, azt nem lehet átmosni. – kontrázott rá Em.

- Feltűnt valakinek, hogy én is itt vagyok? – emeltem fel a kezem. 150 év után végre én is őszintén boldog voltam.

- Most hogy mondod öcsi! – nézett rám Emmett, majd felállt és megölelt. – Üdv az élők között.

- Figyelj Emmett! Én igazán nem akarok kötözködni, de te is halott vagy. – jött oda másik bátyám, majd ő is megölelt. – De tényleg jó hogy visszatértél. „Vajon én is oda merjek menni? Régebben nem voltunk jóban.

- Hülyeségeken töröd a csinos kis fejedet Rosalie. – mosolyogtam rá biztatóan, mire idejött és megölelt. „ Köszönöm” üzente gondolatban. – Tudom, hogy megváltoztál.

- Köszönöm. – mondta még egyszer, majd agy puszit nyomott az arcomra. Régebben ilyet nem csinált.

- Hé, nehogy elcsábítsd itt nekem Rose babyt. – mondta Emmett. „ Van kedved egy kicsit megviccelni?” mosolygott rám Rose.

- Akkor áll a holnapi randi? – mentem bele a mókába és elindultam felé.

- Hát persze édes. – puszilta meg az arcom „Ez most ugye valami vicc?” üvöltött Emmett gondolatba. „ Ugye ez nem komoly?”

- Emmett az után érdeklődik, hogy ez valami vicce e? – karoltam át „kedvesem” derekát.

- Sajnálom Emmett. – nagyon jól játszuk a szerepünket. Jasper már a földön fekszik a röhögéstől. Hát igen őt nem lehet becsapni. Bár Em arcától már én se bírom sokáig. – Az a helyzet, hogy rád untam.

- Ez aztán a meglepő fordulat. – nyögte ki Jazz nagy nehezen. – Hadd gratuláljak nektek elsőként.

- Köszönjük. – mondtuk egyszerre. – Milyen jó, hogy ilyen összhangba vagyunk.

- Szerintem is. – „Jöhet a kegyelemdöfés. Tegyél úgy, min meg akarnál csókolni. Közénk fog ugrani, mielőtt megtörténne” Na, ez szép lesz!

- Úgy szeretlek édesem! – mondtam, majd elkezdtem, az arcához közelíteni.

És Rosenak igaza lett. Emmett dühös arcával találtam magam szembe. Nálam az a kép betett. Kitört belőlem a röhögés és, ahogy látom Rose se bírta tovább. „Ezek most komolyan ennyire rászedtek? Ó, megkeserülitek ti ezt még. Egy gyors mozdulattal felkapta Roset és engem, majd elindult velünk a folyó felé. Jaj, csak azt ne!

- Emmett Cullen. Meg ne merd csinálni azt, amire készülsz! – kiabált Rose.

De már késő volt, mind ketten a folyóban voltunk, ám én egy gyors mozdulattal berántottam a bátyámat is. „ Hát ez tök jó” hallottam Jazz gondolatait, aki az ajtóban állt, és minket fényképezett. Emmett kiugrott a vízből és villámgyorsan Jazzt is beledobta, majd ő is beugrott. Idő közben fel sem tűnt, hogy Belláék is visszaértek, anyáék, pedig kijöttek a teraszra Katetel és Anthonyval. Majd meg szakadtak a röhögéstől mind a 6-an.

- Marha jól néztek ki mind, de komolyan! – röhögött Bella.

- Büszke lehetsz apádra kicsim. – vigyorgott lányára Alice, majd egy szempillantás alatt ő is a vízben volt Jasper jóvoltából.

- Most már édesanyádra is büszke lehetsz. – mondta Jazz.

- Na, hadd halljam mi történt? – fordult felénk. – Mi ez a kirobbanó jókedv?

- Edward és Rosalie egy mesés színdarabot adtak elő nekem és Emmettnek. – vigyorgott Jazz.

- És miről szólt? – kérdezte drága húgom.

- Arról, hogy Rose megunta Emmettet és össze akar jönni Eddel. És Em totál bevette. – már megint mindenki szakadt a röhögéstől. „ Ezért még kinyírlak titeket.

- Ugye ezt most nem mondod komolyan. – vészes, hogy ha Bella így folytatja a röhögést megfullad.

- Vegyél levegőt is Bella. – szóltam oda neki. Mire rám emelte a tekintetét és kérdőn nézett rám.

- Csak azért mondtam, mert úgy néztél ki, mint aki menten megfullad.

- Ahha. – vágta rá. – Kösz hogy szólsz.

- Nincs mit.

- Gyanítom, ez a nagy maci hiszékenysége miatt vagytok most a vízben. – állapította meg. – Hogy lehet valakit vámpír létére becsapni.

- Mióta hívsz te engem nagy macinak? – érdeklődött Em.

- Csak mióta úgy nézel ki, mint egy ázott medve. – erre megint kitört a röhögés. „ Ez bosszúért kiállt!” gondolta az érintett.

- Emmett, ott maradsz a vízben. – szólt rá Bella. De hát ezt csak gondolatban mondta ki Em.

- Honnét a fenéből tudod, hogy ki akartam menni. – nézett rá értetlenül. – Felcsaptál gondolatolvasónak?

- Az a képességem, hogy el tudom sajátítani mások képességét, ha kiterjesztem rá a pajzsom. – magyarázta. – És hát ráhangolódtam egy kicsit Edwardra. – mi?

- Ezt most csak én éreztem kétértelműnek? – „ Mi lesz itt még ma.” Em mindig csak erre tud gondolni? Áááááá.

- Emmett! Ugye tisztában vagy vele, hogy nekem megvan Alice, Jazz, és még vagy 120 vámpír képessége beleértve Jane Volturi képességét is. – azt hiszem bátyám jobb, ha visszavonulót fúj.

- És az engem miben gátol meg?

(Bella szemszöge)

Mire visszaértünk elég érdekes látvány fogadott minket. Rose, Em, Jasper és Edward mind a vízbe voltak. Carlisle Esmével, Katharinével és Anthonyval. Már mind a 6-an eszeveszetten röhögtünk. Én gyorsan átvettem Ed képességét és elkezdtem a gondolatokat figyelni. „ Ezt még visszakapod Emmett Cullen” „Jesszus, Belláék mióta jöttek vissza” „Holnap ki kell nyomtatni a képeket” „Jasper kétség kívül nagyon dögös csurom vizesen.” „ Ezek már sose nőnek fel?”

- Marha jól néztek ki mind, de komolyan! – röhögtem.

- Büszke lehetsz apádra kicsim. – mondta Alice Katenek, majd rögtön utána ő is a vízben volt.

- Most már édesanyádra is büszke lehetsz. – mosolygott kedvese.

- Na, hadd halljam mi történt? – fordultam feléjük.. – Mi ez a kirobbanó jókedv?

- Edward és Rosalie egy mesés színdarabot adtak elő nekem és Emmettnek. – vázolta a helyzetet Jazz.

- És miről szólt? – kérdezte Alice.

- Arról, hogy Rose megunta Emmettet és össze akar jönni Eddel. És Em totál bevette. – ezt nem hiszem el. Hogy lehet ilyen hülye. Hiszen vámpír.

- Ugye ezt most nem mondod komolyan. – tört ki belőlem a röhögés.

- Vegyél levegőt is Bella. – szólt ide nekem Edward. Most ez alatt mi a fenét értett. Rá néztem, és amikor a tekintetünk találkozott azt hittem, hogy elolvadok.

- Csak azért mondtam, mert úgy néztél ki, mint aki menten megfullad. – magyarázta.

- Ahha. – vágtam rá nagyon értelmesen. Még mindig nem tértem magamhoz. – Kösz hogy szólsz.

- Nincs mit.

- Gyanítom, ez a nagy maci hiszékenysége miatt vagytok most a vízben. – találgattam. – Hogy lehet valakit vámpír létére becsapni.

- Mióta hívsz te engem nagy macinak? – kérdezte az érintett.

- Csak mióta úgy nézel ki, mint egy ázott medve. – megint mindenki elkezdett röhögni. „ Ez bosszúért kiállt!” gondolta a maci.

- Emmett, ott maradsz a vízben. – szóltam rá. „De hát ezt csak gondolatban mondta ki Em.” értetlenkedett Edward

- Honnét a fenéből tudod, hogy ki akartam menni. – nézett rám a nagy maci. – Felcsaptál gondolatolvasónak?

- Az a képességem, hogy el tudom sajátítani mások képességét, ha kiterjesztem rá a pajzsom. – magyaráztam. – És hát ráhangolódtam egy kicsit Edwardra. – „mi?” jött az érintett felől.

- Ezt most csak én éreztem kétértelműnek? – „ Mi lesz itt még ma.” Kinyírlak Emmett. „Em mindig csak erre tud gondolni? Áááááá.” Még is mit várt tőle Edward?

- Emmett! Ugye tisztában vagy vele, hogy nekem megvan Alice, Jazz, és még vagy 120 vámpír képessége beleértve Jane Volturi képességét is. – próbáltam megfenyegetni.

- És az engem miben gátol meg? – jaj neeeee.

Éreztem, ahogy megragad, és bedob a vízbe, majd ő is utána ugrik. Mivel még nem egészen tértem magamhoz, ezért nem vettem észre, hogy jó nagy hullámokat keltett ezzel, amik akkorát löktek rajtam, hogy én egyenesen Edward karjaiban kötöttem ki. Nem lett volna semmi baj, ha nem nézek végig rajta. A hogy a vizes pólója rátapadt izmos felsőtestére, az arcán végigfolyó egy pár vízcseppek, a karjai a derekamon. És, ahogy rám nézett. Rájöttem, hogy még mindig ugyan úgy szeret. De nem tehetem meg. Félek. Pedig már nem sokáig bírom magam türtőztetni. Elkezdtünk egymás arcához közelíteni. Alice gondolata „ébresztett fel”. „ Csókold már meg Edward!” Ijedtem húzódtam el tőle. Villámgyorsan kipattantam a vízből és elkezdtem az erdő felé rohanni. „ Na, ez szép volt Alice.” gondolta Emmett.

Nem is értem, hogy történhetett ez meg. Nem lett volna szabad ennyire elgyengülnöm. Még egyszer ez nem történhet meg. Nem lehet. Összerogytam az erdő közepén és néma zokogásba kezdtem. Hirtelen valaki megérintette a vállam, majd elkezdte simogatni a hátam. Felemeltem a fejem, hogy megnézzem ki az és, Rosalieval találtam szembe magam. Nagyon elcsodálkoztam. Miért pont ő?

9. fejezet

Alice mindent tud

(Bella szemszöge)

- Sétáljunk egyet Bella!

Ennél a mondatnál mindet egy csapásra megértettem mindent. Tud afrikaiul és értette az egész beszélgetést. Nem így akartam, hogy megtudja.

Hosszú percekig sétáltunk egymás mellett csendben. Gondolom, Alice most szedi össze a gondolatait, ahogy én is. Vajon mit fog mondani? És egyáltalán én mit mondjak. Végül én törtem meg a csendet, miután leültünk egy réten.

- Hadd találjam ki. – mondtam lehajtott fejjel. – Tudsz afrikaiul, csak már megint ábrándoztál és elfelejtetted mondani. Utána pedig nem akartál szólni, amikor viszont rájöttél miről van szó kérted, hogy vonjalak be a pajzsom alá. – vázoltam a tényeket. – Köszönöm.

- Mi ez az egész Bella? – fordult felém. – Jól hallottam, amit mondtál?

- Igen, jól hallottad.

- Én ezt most komolyan nem értem. – nézett a szemembe. – Most légy szíves kezd el mesélni a valódi életed történetét.

- Rendben. – egyeztem bele. Ennyivel tartozom neki.

Edward elhagyott. Egy hétre rá kezdtem magam rosszul érezni magam. Pár nap múlva kiderült, hogy terhes vagyok. Ettől csak még jobban elkeseredtem. Hiszen nem tudtam, hogy most mit is csináljak. Tudtam, hogy ez nem egy normális terhesség lesz. Fogalmam se volt mihez kezdjek. Más nap Charlie bejelentette, hogy Olaszországba megyek az egyik ismerőséhez. 2 nap múlva leugrottam a hídról. Susan akkor talált rám. Nem haltam meg, csak elájultam. A babák megvédtek. Ő segített át mindenen. 6 hónap múlva megszületett Kathline Alice, Christopher Emmett és Renesmee Rosalie White. Végre megint boldog voltam, bár még mindig szenvedtem. Csak miattuk maradtam erős. Soha egy nyomás se látták rajtam a bánatnak, a fájdalomnak.

Eltelt 30 év. Nagyon jól megvoltunk addig. Mindenki boldog volt. Egészen addig a napig, míg el nem kezdtek az apjuk után kérdezősködni. Mindent elmeséltem nekik. Viszont az emlékek olyan erővel törtek rám, hogy azt már nem voltam képes elviselni. De mégis kitartottam még mindig. Azon a napon Victoria ismét rám talált. Bántani akarta a családomat. Tudta, hogy ki a gyenge pontom. Renesmee. Ő hasonlított Edwardra jellemben a leginkább. A hangja, a szava járása, a pimaszsága és a mosolya. Ne érts félre, mindannyijukat nagy szeretem. Belehaltam volna, hogy ha bármi bajuk esik. Inkább én, mint ők. Meg kellett őket védenem. Egyességet kötöttem a Volturival. Én beállok, hozzájuk, ha ők megvédik őket a tudtuk nélkül. A mai napig se tudják a valódi okot, amiért elmentem. Inkább én, mint ők. Nagyon nehéz volt ezt a döntést meghozni, és nagyon fájdalmas. De nem tehettem. Meg kellett őket védenem. Úgy tudják, hogy azért mentem el, mert már nem bírtam elviselni a fájdalmat és ez maradjon is így.

70 évet töltöttem a Volturinál. Aro és a többiek idő közben nagyon megszerettek és én is őket. De ráébredtem, hogy nagy hibát követtem el. Vissza kellett mennem. Aro elengedett. Tudta, hogy úgy sem állhat az utamba, és mint mondtam a húgaként szeretett. Még ma is tartjuk a kapcsolatot. Van, hogy néha ellátogatok hozzájuk.

Mire visszaértem már késő volt. Minden megváltozott. Főleg Renesmee. Az én kislányom, aki egykor rajongva szeretett most megvet és gyűlöl. És igaza is van. Én is gyűlölöm és megvetem magam. A legjobban, viszont Kate és Christopher reakciója fájt. Azonnal a nyakamba ugrottak és mindent megbocsájtottak. Mintha nem is 70 évre, hanem csak egy hétre mentem volna el. Szenvedtem ettől, másrészt viszont örültem neki.

Victoriával onnantól én magam küzdöttem. A harc a mai napig tart. Újabb és újabb erőket vet be ellenem. Sikertelenül. Viszont ezért is árat fizettem. Hosszú ujjú nélkül csak egy kiló festékkel a kezemen mehetek ki. Most is van rajta. Nem akarom, hogy bárki is lássa a harapásnyomokat. Főleg nem a gyerekeim. Nem akarom, hogy megtudják.

És most elérkeztünk a tegnapelőtthöz. Megjött Chris és Nessi. Megmondtam nekik, hogy a Cullen család is itt él. Chris jól fogadta, viszont Nessi nem igazán. Hallani se akar rólatok, de Chris se nagyon akar ismerkedni. Viszont azt kerek perec kijelentettem, hogy veled akkor is találkozni fognak, ha tetszik, ha nem. Soha se tudnám ezt eltitkolni előled. Úgy ismersz, mint a tenyeredet.

- Hát nagyjából ennyi. – fejeztem be. Alice mereven nézett maga elé. – Alice! – lengettem meg előtte a kezem.

- Mi? – nézett ám nagy szemekkel. – Ja, jó! Bocs egy kicsit elbambultam.

- Vettem észre. Most viszont nyugodtam zúdítsd csak rám a kérdések özönét.

- Egy valamit nem értek! – kezdett bele. – Miért nem kerestél meg minket, amikor megtudtad, hogy terhes vagy. Én abszolút nem láttam semmit rólad. Azt hittem azért mer farkasokkal vagy, de most már tudom, hogy a félvérek miatt van. De miért nem jöttél vissza?

- Mert féltem. – mondtam halkan. – Féltem, hogy azzal gyanúsítotok majd, hogy így akarom magamhoz láncolni Edwardot. De legfőképp az újabb csalódástól féltem, hogy megint elküld majd. Azt már nem bírtam volna ki.

- Jaj, de buta vagy Bella! – ölelt meg Alice, ami nagyon jól esett. – Már másnap megbántuk, amit tettünk. Vissza akartam menni, de Ed nem engedte. Azt mondta, hogy jobb lesz neked így. Mindenki azt hitte, hogy boldogan élsz. Én úgy sajnálom!

- Alice! Nincs mit sajnálnod! Boldog voltam! Már amennyire lehetett.

- Nem Bella! Egyikünk se volt boldog. Mi se. – mondta szomorúan. – Edward, amikor elment otthagyta neked a szívét.

- Én pedig neki az enyémet. – de ez attól tartok, hogy nem fog semmin se változtatni.

- Bella, ugye most már megint egy család leszünk?

- Tudom, hogy mire gondolsz Alice, de attól tartok, hogy nem. – ráztam meg a fejem.

- Szereted még nem?

- Igen, még mindig tiszta szívemből szeretem. Úgy, mint régen, ha nem jobban. Minden egyes percben amióta visszajöttetek csak rá gondolok. Amikor meglátom, legszívesebben a nyakába ugranék, de nem tehetem. – magyarázkodtam nagy hévvel. – Túl nagy sebet ejtettetek rajtam. Félek az újabb csalódástól, amit én már nem bírnék ki. Másrészt a gyerekeimmel sem tehetem ezt. Nekem már csak ők vannak. Mindig csak az ő érdekeiket kell néznem. Az én boldogságom nem számít, csak az övék. Nem bolygathatom fel az életüket. Chris már így se tudja, mit akar. Szeretne veletek megismerkedni meg nem is.

- Egy utolsó esélyt sem adsz neki?

- Nem tudom Alice. Össze vagyok zavarodva. – válaszoltam halkan. – Egyenlőre azt se tudom, hogy fogom eltitkolni családod elöl, hogy a testvéreim valójában Edward gyerekei.

- Tehát nem akarod elmondani nekik? – csodálkozott el.

- Egyelőre nem. – még csak az kéne. Így is van elég gondom. – Majd ha eljön az ideje, és Chrisék is úgy gondolják. Amíg suliba járnak, kiterjesztem a pajzsom az egész sulira. Így Edward nem láthatja őket még a gondolatokban se.

- Rendben. – bólintott. – Én pedig majd segítek nektek.

- Komolyan? – döbbentem meg.

- Hát persze. – vigyorgott. - Erre való a család vagy nem?

- Köszönöm. – ugrottam a nyakába.

- Szívesen, de most már inkább mesélj a gyerekeidről. – kérlelt.

- Nos Kateről már azt hiszem, nagyjából mindent tudsz. Kinézetben és viselkedésben ő hasonlít rám a legjobban. Az Alice nevet is megérdemelte. Ő szervez minden programot, pörög egész nap és imád vásárolni. Jól kijöttök majd. A gyerekei egyszerűen tündériek. Mind a kettő. Mia olyan, mint ő. Nyomkövetőt kell rá rakni, különben képes eltűnni. Kate se bírt kiskorában megülni a fenekén egy percre sem, és ami azt illeti még ma se.

- Ergo, olyan, mint te. – van benne valami. – És Chris?

- Chris az nem tudom kire ütött. Kinézetre teljesen olyan, mint Edward, de a személyisége az tiszta Emmett, kivéve az önmarcangolásra való hajlama. Gyanítom, rájössz, hogy kitől örökölte. – mosolyogtam rá, ő pedig bólintott. – Mindent mindig próbál elviccelni. Igazi mókamester. Nem hiába Emmett a 2. neve. Azt hiszem őket nem lesz szabad összeereszteni majd. Nem lenne egy perc nyugtunk se.

- Lehet, hogy igazad van. – nevetett.

- Nos, most jön Nessi. – sóhajtottam fel. – Őt nem tudnám egyikünk kinézetéhez sem hasonlítani. Mindkettőnkből van benne egyaránt. A jelleme az viszont teljesen Edward. Bár nem annyira önmarcangoló típus. Viszont annál inkább makacs. A nevét a két anyukámról kapta.

- Esme milyen boldog lenne, ha tudná, hogy őt is az anyukádnak tekinted, és a lányod róla kapta a nevét. – mondta Alice.

- Ezt még így is megtudhatja. – biztos tényleg boldog lenne. – A Rosalie nevet meg eredetileg azért kapta, mert már nem maradt több női név a családotokba. És őszintén szólva most már illik is rá.

- Rose is megváltozott már.

- Igen, észrevettem. – értettem egyet vele. – Abban reménykedem, csak hogy Renesmee is megváltozik majd. Ha esetleg megtalálná a szerelmet, akkor nem lenne ilyen zárkózott.

- Lehet. – gondolkozott el barátnőm. – De most már ideje lenne visszamenni nem?

- De. A többiek már így se értik mi történhetett. – álltam fel. – Alice! Nincs kedved holnap átjönni? Megismerkedhetnél az unokaöcséddel, és az unokahúgoddal. Bár Nessitől nem számíts semmi jóra.

- Örömmel! – ujjongott barátnőm. – Már alig várom. de most már tényleg indulás!

- Jó. – válaszoltam, majd mindketten elkezdtünk futni.

(Jasper szemszöge)

- Sétáljunk egyet Bella! – mondta kedvesem. Vajon mit hallhatott? Annyira azért csak nem lehetett fontos.

Miután elmentek mély csönd telepedett a szobára. Carlisle és Esme hirtelen felállt és elindult a konyha felé. Biztos négyszemközt akarnak beszélni. Mindenkinek elég kuszák az érzései.

- Miért nem szólt Alice, hogy tud afrikaiul? – fordult felém Edward. Mi a fene. Ed megszólalt?

- Igen, megszólaltam. – és még gondoltatokat is olvas.

- Igen, még azt is. – mosolygott.

- Na, jó! Ki vagy te és mit csináltál Edward Cullennel? – húztam fel a szemöldököm. – Mit csinált veled Alice?

- Biztos átmosta az agyát. – szólt közbe Rose. Rosalie Hale viccelődik? Mi van ma?

- Ami nincs, azt nem lehet átmosni. – röhögött Emmett.

- Feltűnt valakinek, hogy én is itt vagyok? – emelte fel a kezét Ed, majd ő is elkezdett nevetni. És tényleg boldog.

150 év után ez a pillanat is eljött.

8. fejezet

Most egy hétig nem lesz friss, mert nyaralok!

A Cullen család ad tanácsot

(Alice szemszöge)

- Szabad? – nézett Edre, ő meg csak nagyon értelmesen bólogatni tudott. Nem is tudtam, hogy tud zongorázni. Mellé énekelt is. Gyönyörű volt a dal. Mindenki felkapta rá a fejét. Mióta nem hallottunk már zongoraszót! A dal vége felé elkezdtek a virágok kinyílni az ablakban. Varázslatos volt.

*Minket vár a világ

bársony egeken ringat

téged hívlak te szép hercegnő

halld a szív szavát

Véled mámorító

versenyt szállni a széllel

szőnyegünkön ma éjjel utunk

meséken visz át.

Egy új élmény

suhanván felleg réteken

Csillagot szór itt fent, a végtelen

Mert végre itt vagy velem

Egy új élmény

a látvány már elandalít

Kettesben szebb a táj és nincs határ

hisz véled mindig száz új élmény vár

Könnyű szárnyakon száll

El se mondható érzés

Átcikázni nevetve

fénylő sötét égen át

Egy új élmény.

(Beleszédül az ész)

Megélnék véled száz csodát.

(De ne légy még túl merész)

Légvárként omlik szét

a büszkeség

Mert csak melletted vár az új világ.

Egy új élmény

(Csupa meglepetés)

Oly tágra tár a láthatár

(Velünk vágtat az idő.)

Melletted bármi jő, csak egy a fő

Minden percünk

Új élménnyel vár

Egy új élmény

Egy új élmény

Mely hozzád hív

Mely hozzád hív

Utazzuk át az éjszakát

Csak te meg én!

- Bocsánat, de egy kicsit le kellett higgadnom! – magyarázkodott lehajtott fejjel. – Különben olyat teszek, ami később megbánok.

- Ugyan semmi gond! – nézett rá kedvesen Esme. Ed azonban még mindig nem volt magánál. Határozottan, de diszkréten oldalba böktem, hogy éledjen fel!

- Mióta tudsz zongorázni? – érdeklődött Rose.

- Már nagyon rég óta. Az átváltozásom után egy évre rá tanultam meg. Bár nálunk mindenki tud játszani hangszeren. – felelte mosolyogva. – Nessi hegedül, Chris dobol és Kate pedig fuvolázik. – most azonban elkomorult az arca. – Na, igen Kathline. Mit csinálja vele?

- Mond el mi a gond, hátha tudunk segíteni. – ajánlotta fel Esme.

- Mint a beszélgetésből hallhattátok, mert feltételezem, hogy mindenki tud franciául, Kathline elment. Se szó, se beszéd. – állva beszélt, de miután arrébb löktem drága bátyuskámat a kanapán Bella is leült mellém.

- Az viszont még mindig nem értem, miért ment el. – nézem rá.

- Több mint egy éve, amikor Kate férje megtudta, hogy a húgom megint gyereket vár tőle, úgy döntött, hogy elhagyja valami hülye kis vámpírnőcske. – magyarázta szomorúan. – Kathline összeomlott. Mondtam neki, hogy utazzon el egy hónapra, mert ilyenkor magányra van szükség ahhoz, hogy tisztán át lehessen gondolni, hogy mit akar. – Itt Bella egy pillanatra megakadt.

- Mondtad, hogy van egy lánya. Vele mi lett? – kérdezte Rose.

- Az egy hónapból végül két hónap lett. – szedte össze magát. – Mia természetesen addig velünk maradt. Elfogadta a helyzetet, de elég nehéz volt elmagyarázni neki, hogy mi a helyzet. Egy nap Mia elkezdett rosszul lenni. Tudtam, hogy elkezdődött nála. Azonnal hívtam Katet, de nem tudtam elérni. Láttam Mia arcán, hogy nagyon csalódott, hogy az anyja nincs itt vele. Már majdnem véget ért az egész, mikor Kathline hazaért. Mia nagyon örült neki, de én láttam, hogy Kate nincs még egészen rendben. Már kezdte túltenni magát rajta, de környezetváltozásra volt szüksége. Elküldtem.

- Elküldted? – döbbent meg mindenki.

- Kegyetlen, de hatásos módszer. Charlie is ezt csinálta velem. – oh. Megdöbbentem. Most jöttem rá, hogy majdnem ugyanaz történt Katetel, mint Bellával. – Olaszországba küldött. Bár nálam nem járt túl sok sikerrel, mint látjátok. Viszont én nem hagytam Kathlinet felügyelet nélkül.

- És hova ment? – érdeklődtem.

- Laurac-en-Vivarais. Franciaországban van. Ideális volt neki. Nyugodt, csendes. Tényleg jót tett Katenek. Fél év múlva megszületett a fia, Peter. Elfelejtett mindent és csak a gyerekei léteztek. Egészen máig. – megint kezdett egy kicsit dühös lenni. – Már megint elkezdte magát rágni azon az idióta volt férjén.

- És ezért elment? – csodálkoztam.

- Igen! Nem is értem, hogy lehet ilyen felelőtlen. Én nem erre neveltem. – fakadt ki. – Még is mit képzel magáról. Kötelességei vannak, amiket nem rúghat csak úgy fel.

- De azért őt is meg lehet érteni. – védte őt Rose. – Ha látják gyerekei, hogy szenved, az még rosszabb.

- Tudom Rose! – felelte halkan. – De ha csalódnak benne emiatt az a világon a legrosszabb. Ó édes Istenem miért kell ennyire rám hasonlítania még ebben is. Miért?

- Hogy érted, hogy még ebben is? – lepődtem meg.

- Nem csak a levegőbe prédikálok neki. Sorról sorra ugyanazokat a hibákat követ el, mint én.

- Oh. – csak ennyit bírtam kinyögni.

- Tapasztalatból beszélek. Tudom, mit érez. – magyarázta. – És én is elkövettem ezt a hibát, amit ő. És semmit se bántam meg jobban.

- Ezt meg hogy érted? – fordult felé Esme.

- Nem lényeg Esme. Itt most nem én vagyok a fő, hanem a húgom. Mit csináljak vele.

- Próbáld megértetni vele, hogy menjen vissza. – adta az ötletet Jazz.

- Sajnos még makacsságban is rám hasonlít. – panaszolta. – Utálom felemelni, a hangom, de azt hiszem nem fog menni máshogy.

- Tedd, ami a szíved diktál. – javasoltam. Hirtelen kocsi zaját hallottam meg kintről. Biztos Katet hozták haza. Fölpattantam és az ajtóhoz siettem. Kinyitottam és megálltam a lépcsőn. Éreztem, ahogy valaki hátulról átölel és belecsókol a nyakamba. Ez csak Jazz lehet. Pár másodperc múlva meg is láttuk a kocsit. Katharine gyorsan ki is szállt és megindult felénk, barátnőjével és az anyukájával.

- Sziasztok! – mosolygott ránk Anne, Kate barátnőjének az anyukája. – Ti vagytok a fogadó bizottság?

- Igen! – mosolyogtam vissza. – Köszi, hogy hazahoztátok. Legközelebb Jazmine jön át.

- Rendben. Nagyon jól szórakoztak. Nem volt semmi gond. Akkor jövő héten ugyanekkor?

- Részünkről rendben. – mondtam majd elindultak vissza a kocsihoz. – Sziasztok!

- Hello! – integettek. Jazz a karjába kapta a lányát.

- Na, kicsim jól szórakoztál?

- Igen, nagyon jó volt. – karolta át szerelmem nyakát és egy puszit adott az arcára.

- Én nem is kapok? – kérdeztem.

- Nem! – na meg állj csak. Elkezdtem csikizni mire ő hangos kacagásba tört ki és sikított.

- – És most? – megrázta a fejét, mire még jobban elkezdtem csikizni. A végén már nem bírta tovább és egy puszit kaptam az arcomra.

- Na, futás befelé. Mindjárt megyünk mi is. – tette le Jasper. Miután Kate beért szerelmem hirtelen magához húzott és megcsókolt. Annyira megdöbbentem, hogy még visszacsókolni is majd nem elfelejtettem. Percek, talán órák múlva elszakadtunk egymás ajkaitól.

- Ezt most miért kaptam? – kérdeztem meglepetten.

- Mert szeretlek! – válaszolt vigyorogva. – És, hogy megnyugodj. De amint látom még jobban felkavartam az érzéseidet. Főleg egyet!

- Az nem kifejezés! – vágtam rá. – Már olyan régen voltunk együtt! Csak mi ketten.

- Tudom kicsim! – simított végig az arcomon. – Ígérem, hogy a jövő héten elmegyünk valahova kettesben. Rendben?

- Oké! – lelkendeztem.

- Addig is bírd ki valahogy.

- Jó, de akkor mellőzd az ilyen csókjaidat, mert itt helyben rád vetem magam. – figyelmeztettem.

- Akkor addig nem is csókollak meg, nehogy kísértésbe ess. – csak viccel ugye? Most viszont én húztam magamhoz és csókoltam meg akkora hévvel, mint ő engem az előbb. – Na, jó! Azt hiszem fordult a kocka. Én foglak letámadni, ha nem hagyod abba. – a szeme fekete színt öltött.

- Azt hiszem, ideje lenne bemennünk. – fogtam meg a kezét és elkezdtem befelé húzni.

- Végre! – nézett ránk a lányunk. – Azt hittem elraboltak titeket.

- Roppant vicces! – nevettem, majd elkezdtem az ajtó felé tolni. – Befelé!

- Hello! – mondta a többieknek. – Szia, Bella! – honnan ismerik egymást. Bella nyílván láthatta az értetlenkedő képemet, mert megszólalt.

- Én ebédeltetem őket az oviba. – magyarázta. – Hogy vagy Kate?

- Kösz jól! – milyen remekül eltársalognak.

- Na, menj szépen játszani a szobádba, vagy szórakoztasd Anthonyt.

- Okké! – mondta, majd felviharzott a lépcsőn.

- Azt hiszem, neked is ideje felhívni Katet! – huppantam le Jazz ölébe.

- Szerintem is! – bólogatott. - Tud valaki közületek afrikaiul? – kérdezte. Valószínűleg egy kicsit elbambulhattam, mert elfelejtettem jelezni, hogy itt csak én tudok afrikaiul, de Bella a hallgatást nemnek vette. Annyi baj legyen. – Oké. Nem, mintha titkolni valóm lenne, csak nem biztos, hogy nektek is érteni kéne a húgommal lefolytatott beszélgetést majd! – magyarázta zavartan.

- Megértjük, nem baj! – mondta Carlisle. Bella rögtön tárcsázni is kezdte a számot. Én meg mély hallgatásba burkolóztam, miközben szúrós pillantásokat kaptam szerelmemtől, amiért, nem mondtam el, hogy tudok akrikaiul.

( Fordítás a szöveg legalján)

- Hey! - hallottam egy halk hangot. -Hoe is jy meisie?

- Jy het nie net fyn dinge op my 'n lieflike klein! - kelt ki magából Bella. - ek kan my voorstel dat jy dit doen? Daar is geen spraak of laat jou kinders? Jy is nie jou verstand Ma!

- Ek weet dit ... – kezdte el mondani, de Bella közbevágott.

- Nou, luister mooi saam, en nie in die helfte te breek Ja jy verstaan?

- Ja, Ma! - ANYA????

- Bella is 'n skild onder dit! – néztem rá. - nou! – se tűnt neki, hogy afrikaiul beszéltem hozzá, de azért megtette.

- Dit was die ergste besluit van jou lewe. Jy uit jou gedagtes! As jy vergeet het, is 'n skaars' n half jaar oud seun en 'n 6-jarige kind wat niks verstaan van hierdie hele ding! - kiabálta. - Daar is niks om na te dink, te voel? Wel, sê ek jou! Swak! Nie lank gelede het Gina! Mia het om te dra al die ordentlike, indien geduld kan genoem word dat nie die hele dag huil. Peter en Gina weet nie meer wat om te doen! Ek dink nie in dit, wat die gevolge sou wees as jy na?

- Marrr ja! - válaszolta félve.

- Dan wat?

- Saam Ek was in die war! Ek het reeds kan nie staan nie! – magyarázkodott.

- Ek verknald Ek was 150 jaar gelede! En ek het na? Nee, sorg gedra vir jou! - tessék? Ez… ez… ez… hogy lehet? Uram Isten! Bella terhes lett volna, amikor elhagytuk? Nem az nem lehet! -gemaak vir julle almal! Ek weet hoe jy voel! Jy ly nie, dit maak seer so baie dat ek net wil nie selfs al het jy lewe! Ek weet baie goed! Maar nie net dat jy Kathline! Ek het twee pragtige jong kinders wat van die regte! Moet nie jy verstaan?

- Maar dan het jy gegaan! - ennyire szenvedett volna miattunk? A gyerekeit is képes volt ott hagyni? És miért nem jött vissza hozzánk?

- En 'n blik op die prys betaal vir dit ek! - Bella szinte már sírt. - My dogter haat my! Haat en inhou! Niks ooit betreur dit soveel as die feit dat ek het! Kantel was die ergste van my lewe en nou 70 jaar nadat dit verskuldig is om te ly! - de hát mennyit lehetett távol? - ek smeek jou, my sintuie te gaan! Ek weet dat julle, wat as een van die kinders haat! Baie gelyk, maar hierdie een sal Ek vra julle, vergelyk nie. Hou jy kry terug na very much!

- Nee! – jelentette ki határozottan.

- Wel, 'n goeie kyk hier Kathline Alice White! - Istenem Alice a második neve? Ha tudnék sírni most biztosan sírva fakadnék. - ek is jou ma en ek doen wat ek sê! En as ek sê dat jy huis toe gaan, kan jy seker huis toe gaan met julle! Verstaan jy?

- Ja Ma! – fogadta el a tényeket.

- Moet nie wag, selfs nadat jy na Frankryk! Môre sal ek bel Gina! Maar as jy nie by die huis, dan sal dit nie dankie! – szabta meg Bella a feltételeket.

- Roger

- ek is lief vir jou baba! – mondta békülékenyen.

- Ek is 'n moeder "

- Kyk na jouself!

- Alle regs. Hi,

- Hi! - köszönt el Bella majd felém fordult értetlenül.

- Mire volt az jó, hogy a pajzsom alá vontalak?

- Sétáljuk egyet Bella!

( Magyar fordítás)

- Szia! – hallottam egy halk hangot. – Hogy vagy?

- Te csak ne „hogy vagy?” -ozzál itt nekem édes kislányom! – kelt ki magából Bella. – Még is hogy képzelted te ezt? Ott hagyod se szó se beszéd a gyerekeidet? Nem vagy eszednél!

- Tudom… - kezdte el mondani, de Bella közbevágott.

- Most szépen végig hallgatsz, és nem szakítasz félbe megértetted?

- Igen anya! – ANYA????

- Bella vonj a pajzsod alá! – néztem rá. – Most! – fel se tűnt neki, hogy afrikaiul beszéltem hozzá, de azért megtette.

- Ez volt életed legrosszabb döntése. Neked elment az eszed! Ha elfelejtetted volna, van egy alig fél éves fiad és egy 6 éves kislányod, aki nem ért ebből az egészből semmit! – kiabálta. – Még is mit gondolsz, hogy érzik magukat? Hát én megmondom! Rosszul! Nem rég hívott Gina! Mia még egész tűrhetően viseli, ha az tűrhetőnek lehet nevezni, hogy nem sír egész nap. Peterrel pedig Gina már nem tud mit kezdeni! Nem is gondoltál bele, hogy milyen következménye lesz annak, ha elmész?

- De igen – válaszolta félve.

- Akkor meg?

- Össze voltam zavarodva! Én ezt már nem bírom! – magyarázkodott.

- Én is össze voltam zavarodva 150 éve! És én elmentem? Nem megszültelek és felneveltelek titeket! – tessék? Ez… ez… ez… hogy lehet? Uram Isten! Bella terhes lett volna, amikor elhagytuk? Nem az nem lehet! – Mindent értetek tettek! Tudom, mit érzel! Szenvedsz, nagyon fáj, annyira, hogy azt kívánod bár csak ne élnél! Tudom nagyon jó! De már nem csak te vagy Kathline! Van két tündéri kisgyermeked, akiknek kötelességgel tartozol! Hát nem érted?

- De aztán te is elmentél! – ennyire szenvedett volna miattunk? A gyerekeit is képes volt ott hagyni? És miért nem jött vissza hozzánk?

- És nézd meg milyen árat fizettem érte! – Bella szinte már sírt. – A lányom utál! Gyűlöl és meg vet! Soha semmi nem bántam meg annyira, mint azt, hogy elmentem! Életem legrosszabb döntse volt és most 70 év után is a miatt szenvedek! – de hát mennyit lehetett távol? – Könyörgöm, kislányom térj észhez! Ismerlek, belehalnál, ha bármelyik gyereked is megutálna! Sokban hasonlítunk egymásra, de ebben az egyben könyörgöm, ne hasonlítsunk. Kérlek, szépen menj vissza!

- Nem! – jelentette ki határozottan.

- Na, jó idefigyel Kathline Alice White! – Istenem Alice a második neve? Ha tudnék sírni most biztosan sírva fakadnék. - Én vagyok az anyád és azt csinálod, amit én mondok! És ha én azt mondom, hogy hazamész, akkor bizony haza fogsz menni! Megértetted?

- Igen anya! – fogadta el a tényeket.

- És ne várd meg, még utánad megyek Franciaországba! Holnap fel fogom hívni Ginát! De ha nem vagy otthon, akkor abban nem lesz köszönet! – szabta meg Bella a feltételeket.

- Rendben!

- Szeretlek kicsim! – mondta békülékenyen.

- Én is anya!

- Vigyázz magadra!

- Rendben. Szia!

- Szia! – köszönt el Bella majd felém fordult értetlenül.

*Aladdin:Egy új élmény