15. fejezet

Értelem, vagy érzelem?

( Bella szemszöge)

- Chris! Én elindulok ha… - za. Én nem vagyok normális. Már az otthonomnak tekintem a Cullen házat. – Illetve vissza a Cullen házba.

- Rendben anya! – bólintott. – De ugye azt akartad mondani, hogy haza?

- Igen. – sose tudtam hazudni a fiamnak.

- Lehet egy kérdésem? Szereted még? – ez inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek. Bólintottam. – Akkor meg, mire vársz? Ő nem fog lépni az engedélyed nélkül. Végre megint teljesen boldog lehetnél erre…

- Én csak, félek az úja csalódástól. Hogy megint elhagy. Az én nem élném túl. Na meg persze titeket sem akarlak erőltetni. – néha, azt hiszem, jobban ismer engem a fiam, mint én saját magamat.

- Kockázat nélkül, nincs siker. Mattunk pedig ne aggódj. Előbb, vagy utóbb úgy is meg kell vele ismerkednünk. Még is csak ő az apánk. És, különben is kíváncsi vagyok Emmettre.

- Emmettről jut eszembe. Ma, majdnem megcsókoltam.

- Kit? Emmettet? – még, csak az kéne.

- Nem te lüke, hanem Edwardot.

- Óh! Értem. És miért csak majdnem? –lelkesedett fel. Hát én mindjárt lehidalok.

- Mert még időben észbe kaptam. Elrohantam. – ez már beteges. A fiammal beszélem meg a szerelmi ügyeimet. Hova süllyedtem?

- Már, ne is haragudj, de te nem vagy normális. – ez bíztató. – Valld be, hogy akartad. Valld be, hogy vágytál a csókjára.

- Igen, igazad van. – adtam meg magam.

- Az a nagy baj veled, hogy a szíved helyett te is az eszedre hallgatsz. De, mire rájössz, hogy mi a helyes lehet, hogy túl késő lesz. Egyszer már elvesztetted őt, még egyszer ne tedd.

- Már, megint igazad van.

- Komolyan mondom, hogy néha már, én magam sem tudom eldönteni, hogy a fiad, vagy az apád vagyok. – vagy a szerelmi tanácsadóm.

- Én, nem csak néha.

- Na, jó! Most menj szépen vissza Cullenékhez. Nessi meg szerintem estig már nem ér haza.

- Meglehet! – sőt remélem. – Akkor én megyek. Szia, kicsim!

- Szia, anya!

Elindultam vissza a házhoz. Muszáj lesz felhívnom Kathlinet. El kell neki újságolnom a jó hírt. Jaj, Istenem, annyira örülök. Végre Renesmee is boldog. Örökre együtt maradhat a szerelmével. Nagyon, nagy mázlija van. Most talán majd minden rendbe jön.

Észre se vettem, hogy már meg is érkeztem.

- Bella! – hallottam Alice meglepett hangját. – Mi történt? Vigyorogsz, mint a tejbe tök.

- Biztos ő akar lenni a Colgate reklám új arca. – nagyon vicces Emmett.

- Bella! – jött ki Jasper is. – Nagyon hálás lennék, ha visszahúznád a pajzsod, mert ennyi boldogság mára már nekem túl sok. Nem szoktam én ehhez hozzá.

- Mi? – döbbentem meg. – Jaj, bocsánat, de megfeledkeztem magamról. – villámgyorsan visszahúztam a pajzsom.

- Köszönöm.

- Most már megtudhatnánk mi történt? – tolt befelé az ajtón barátnőm.

- Jacob Black megtalálta a bevésődését.

- És te ettől vagy ennyire boldog? – hökkent meg Jasper.

- A húgom az Renesmee. – mindenki teljesen ledöbbent.

- Te… jó… Isten. – hátrált Alice a kanapéig, majd lehuppant rá.

- Ugye, most viccelsz? – ült le Em is.

- Nem! – ráztam meg a fejem. – Ez halál komoly.

- Carlisle! – kiabált fel Alice az emeletre. – Gyere le! Most!

- Mi a gond? – jelent meg az említett a lépcső tetején.

- Hallottál már farkas-vámpír kapcsolatról?

- Jasper! – nézett rá szigorúan. – Ne kérdezz hülyeségeket. Ilyen nincs, és nem is hiszem, hogy lesz.

- Nem? – szállt be Emmett is. – Mit szólsz ahhoz, hogy mi tudunk mondani egyet?

- Azt, hogy ti nem vagytok magatoknál.

- Nessi belevésődött Jacob Blackbe. – előztem meg egy igen hosszú vitát.

- Te most szórakozol velem Bella? – vont kérdőre.

- Nem Carlisle! Ez halál komoly. A saját szememmel láttam.

- Na, ki a bolond? – vágta be a durcit Em.

- Ezt még mindig nem hiszem el. – rázta a fejét Carlisle.

- Mit nem hiszel el? – sétált le a lépcsőn Edward?

- Azt, hogy Bella húga lett Jacob Black párja! – közölte vele Alice.

- Mi van? – döbbent le.

- Ja, ne vágjatok már mind ilyen fancsali képet. Ez olyan csodálatos. Renesmee, a jégkirálynő végre megtalálta az igaz szerelmét! Örökre együtt lehet vele. Végre ő is boldog. – magyaráztam nevetve. – Én ennek, annyira örülök. Most majd minden megváltozik.

- Látom, nagyon szereted. – mondta Carlisle. – Úgy örülsz a boldogságának, mint ő maga. Irigylem őt.

- Igen, nagyon szeretem. De, most már muszáj felhívnom Katet. – teljesen be vagyok zsongva. Már tárcsáztam is a számot.

( Fordítása a végén( francia, afrikai, spanyol) )

- Oui? – hallottam meg a hangját.

- Oh, mon Dieu, Kate! No vas a creer lo que pasó! – lelkendeztem. - C'est si merveilleux. Maintenant Renesmée est heureux. Ek is so dankbaar vir hierdie. Dit is nie eens waag om iets te glo nie. Y yo vi con mis propios ojos.

- Mamma! Stadiger en duidelik oor wat niks is ryp.

- Op elke plek sal kom. Nessi est aussi bonne qu'auparavant. Una vez más, somos una familia. – már látom is magam előtt.

- ¡Hecho! Me doy por vencida. - sóhajtott.

- Na, jó Bella! Add szépen ide azt a telefont! – vette ki Alice a kezemből a készüléket. – Fiúk! Nyugtassátok le. Ha kell, dobjátok be a tóba. Hogy lehet egyszerre 3 nyelven beszélni?

- Kathline Hallo! – vette ki Alice a kezemből a készüléket. - Ek is Alice Cullen

- He! Ek dink moeder het my vertel alles Ja..

- en glo my, as ek op die oomblik di ...

- Alice nie hoef te verduidelik. – szakította félbe lányom. Emmették közben próbálnak lenyugtatni. Elég szórakoztatóak. - Ek is nie kwaad. Dit sal wees my suster sê. Hy sal nie so 'n begrip regs.

- Almal. – bólintott.

- Met die pad! Laat my dink aan my broer. Verduidelik wat Ma? Jammer, maar oor te skakel na die Franse?

- Mais, bien sûr. – válaszolt Alice immár franciaiul. - Oui, oui. Renesmée était un loup, Jacob Black bevésődése.

- Quoi? – látom, ő se hiszi el. - Mais, c'est d'être?

- Ce n'est, malheureusement, je ne sais pas.

- Alors, tu es fou de Bella. - mi az, hogy megőrült?

A további beszélgetést sajnos nem hallottam, ugyanis megpróbáltam visszaszerezni a telefonomat, de Emmett és Jasper az utamat állta. Nagyjából 10 percig „keringőztem” velük, amikor Edward hirtelen elkapta a derekamat és kivitt a házból. Olyan jó volt megint a karjaiban lenni. Beleborzongtam az érintésébe. Megállt velem a folyónál.

- Ha követed Alice utasítását esküszöm, hogy vízbe folytalak és ez nem vicc! – fenyegetőztem!

- Hát azt még megnézném. – nevetett. Úr Isten! Mindjárt elájulok. – Amúgy ez eszembe sem jutott. csak félő volt, hogy a húgom fogja megtenni, amint leteszi a telefont. Vele viszont rosszabbul jártál volna, mint velem.

- Ez esetben köszönöm! – lehuppantam a fűre ő pedig követte a példámat.

- És szeretnék bocsánatot kérni tőled! – ne, már megint. Én ezt képtelen vagyok végighallgatni.

- Ácsi, ácsi, ácsi. Én nem haragszom. Ha viszont most elkezded mindenért magadat hibáztatni, na, akkor fogok. Inkább borítsunk fátylat a múltra. Rendben?

- Öhm… Igen. – láthatólag váratlanul érte a dolog.

- Ezt megbeszéltük! Túl nagy a csönd! Hol van Emmett és Jasper.

- Emlegetett szamarak. – a 2 említett éppen akkor lépett ki az ajtón. Emmett túlságosan is kajánul vigyorgott.

- Szeretnél fürdeni Bella?

- És te Emmett? – egy villámgyors mozdulattal a háta mögött temettem és belelöktem a vízbe, majd mint aki jól végezte dolgát visszamentem a házba.

(Renesmee szemszöge)

- Beszélnünk kell!

- Mondjad! – álltam meg vele szembe.

- Nézd! – fogta meg a kezem. Vajon mit akar mondani? – Én nem akarom rád erőszakolni magam. Csak tudni szeretném mi lesz velünk? Megpróbáljuk együtt, vagy felejtsük el egymást? Nekem mindegy, csak te boldog legyél.

- Én már rég eldöntöttem Jacob. – azt hiszem egy kicsit meg kéne viccelnem. Visszavágó a fáért.– Amikor először megláttalak azok a bizonyos falak már akkor leomlottak. És ez csak neked köszönhető! De a válaszom nem!

- Értem! – jesszusom, de fancsali képet vág. Komolyan bevette?

- Nem, kizárt, hogy ezen túl nélküled éljek! – Jacob minden előzetes jel nélkül megragadta a derekamat, majd közelebb húzott magához. Úr Isten meg fog csókolni. Megremegtem egy pillanatra. Mi van, ha elrontom? Hogy ne lássa a zavaromat lehajtottam a fejem. Miért, pont én, kellek neki? Gyengéden megfogta az állam és felemelte a fejem. igen, határozottam az a szándéka, hogy megcsókol. A keze végigsimított az arcomon és elkezdett az ajkaim felé közelíteni. – Szeretlek! – ez volt az első szó, ami az eszembe jutott. Valahogy megkönnyebbültem, hogy kimondtam.

- Én is! – az adrenalin szintem az egekbe szökött. Mivel érdemeltem én őt ki? Lehunytam a szemem és megéreztem Jacob puha ajkait az enyémen. Először lassan elkezdte csókolni a felső, majd az alsó ajkamat. Bátortalanul viszonozni kezdtem a csókot. Jacob biztatás képen még jobban magához húzott én, pedig készséggel simultam hozzá. Kezeimet a nyaka köré fontam, mielőtt még elájultam volna. A mennyekben éreztem magam. Megszűnt számomra külvilág. Jacob az a férfi, aki mellett le akarom élni az életemet. Szép lassan elhúzódott tőlem.

- Ez, azért gonosz tréfa volt. – „szidott le”.

- Azért kaptad, mert akaratom ellenére leugrottál velem a fáról.

- Jogos. – mondta, majd újra lecsapott az ajkaimra. Ezúttal sokkal bátrabban viszonoztam a csókot.

(Fordítás)

- Igen? – hallottam meg a hangját.

- Jaj, Istenem Kate! El sem hiszed, hogy mi történt! – lelkendeztem. – Ez annyira csodálatos. Most már Renesmee is boldog lehet. Én úgy örülök ennek. Ezt el sem merem hinni. Pedig a saját szememmel láttam.

- Anya! Lassabban és érthetőbben én ebből egy kukkot sem éretek.

- Végre minden helyre jön majd. Nessi olyan lesz, mint régen. Ismét egy család leszünk. – már látom is magam előtt.

- Kész! Én feladom. – sóhajtott.

- Na, jó Bella! Add szépen ide azt a telefont! – vette ki Alice a kezemből a készüléket. – Fiúk! Nyugtassátok le. Ha kell, dobjátok be a tóba. Hogy lehet egyszerre 3 nyelven beszélni?

- Parancs értettük Alice őrnagy. – tisztelgett Jasper.

- Szia Kathline! – váltott át afrikaira. – Én Alice Cullen vagyok.

- Szia! Feltételezem anya már mindent elmondott.

- Igen. és hidd el, hogyha én ezt annak idején tu…

- Nem kell magyarázkodnod Alice. – szakította félbe lányom. Emmették közben próbálnak lenyugtatni. Elég szórakoztatóak. – Én nem haragszom. Ezt majd a húgomnak mond. Ő nem lesz ilyen megértő.

- Rendben. – bólintott.

- Apropó! A húgomról jut eszembe. Miről magyarázott anya? Bocs, de nem válthatnánk át Franciára?

- De, persze. – válaszolt Alice immár franciaiul. – Na, szóval. Renesmee lett az egyik farkas, Jacob Black bevésődése.

- Tessék? – látom, ő se hiszi el. – De, hát ez, hogy lehet?

- Ezt még sajnos én sem tudom.

- Akkor Bella ettől őrült meg. – mi az, hogy megőrült?

14. fejezet

Elfogadás

( Jacob szemszöge)

Most mit csináljak? Egyáltalán hogyan közeledjek felé? Hiszen elrohant. Már most sikerült elüldöznöm őt a puszta ténnyel is, hogy velem kell maradnia örökre. Elméletben ő a tökéletes pár nekem, de mi van, ha ő nem így akarja. Ha el fog menni. Bár, Tia mindig is jó volt a meggyőzésben. Ha vissza is jön hogyan lesz azután? Egy vámpír és egy vérfarkas nem éppen nyerő párosítás. Tűz és víz. De még is úgy érzem, hogy sikerülni fog. Ha ő is akarja menni fog.

- Szia! – hallottam egy bársonyos hangot mellőlem. Ez Renesmee! De hát mikor jött vissza?

- Jesszusom! Le ne ess nekem onnan! – kiáltottam, miután megláttam, hogy azon a vékony ágon egyensúlyozik. Ha valami baja esik én…

- Azt hiszem még be sem mutatkoztam! Renesmee White vagyok és mellesleg halhatatlan. – kuncogott. Van benne valami.

- Jogos! Én pedig Jacob Black. – felém nyújtotta a kezét, amikor hallottam, hogy reccsen egyet az ág.

- Áááááááá! – sikított. gyorsan megragadtam a kezét és megpróbáltam felhúzni. Megfogtam a derekát és felhúztam őt. Mikor hozzáértem a csupasz derekához szikrák pattogtak köztünk. Elvettem a kezem a derekáról és hirtelen hiányérzetem támadt. Oda akartam magamhoz húz, a karomban tartani őt, de ez még korai lenne. – Kösz! Azért ennyire nehéz nem lehetek.

- Ez azt hiszem a fivéreim bűne. – idő közben rájöttem, hogy mi is történt valójában. – Ezen a fán szoktam járőrözéskor mindig ücsörögni és szerintem meg akartak tréfálni. Valószínűleg lefűrészelték egy kicsit az ágat. Bocsi.

- Ugyan már – legyintett. – Az enyém sem jobb.

- Hajrá hugi! Látom, vannak még csodák! – ordította valaki messzebbről. Biztos a testvére.

- Mint az a mellékelt ábra mutatja!

- Úr Isten! Valaki hozzon egy történelemkönyvet! – vágott vissza. – Christopher Emmett White kibírt nyögni egy értelmes mondatot! Szent Isten! Ezt föl kell írni valahova. – Nem bírtam tovább. Kitört belőlem a nevetés.

- Tudsz írni? – humoruk az van, el kell ismerni.

- Tudom, hogy ez nagy lelki traumát jelent számodra, mert te nem tudsz, de igen én tudok! – láttam, hogy már ő se bírja sokáig

- Ee-ee-aa-áá-aa-ii-ee. – ez egy roppant értelmes mondat volt

- Valami érthetőbb nyelven, ha kérhetem.

- Beszélgessetek csak nyugodtam! – kiáltotta Bella. – Én addig kinyírom az öcsédet! – Ő is tök jó fej.

- Legalább én nem piszkolom be vele a kezem. – szűrte a fogai között. Amikor az arcára néztem elvigyorodtam. Aranyos ilyenkor. Úgy néz ki, mint egy hörcsög.

- Édes vagy, mikor mérges arcot vágsz. – elpirult. Ez már fél siker!

- A családomon kívül eddig még csak téged ért az a megtiszteltetés, hogy ilyen arccal láthatott. – próbálta leplezni zavarát.

- Egész jó fej családod van. – jegyeztem meg.

- Ja persze! – morogta keserűen.

- Ezt most miért mondod? – nem túl sokat értettem abból, amit Bella mondott, de nagyjából tudom, hogy mi a helyzet.

- Az öcsém állandóan engem szívat. A nővérem akár a hulla. Elhagyta a férje. Egyedül nevel most 2 gyereket. Franciaországba. Anyám 50 évre elhagyott minket. Ja és ami a legjobb, közel 120 éve nem voltam már igazán boldog. – megbízik bennem, különben nem mondaná ezt el. – Az előtt nem ilyen voltam. Egész nap nevettem. Csak játékból ugrattuk egymást az öcsémmel és jókat verekedtünk. Kathline meg csak mosolyogva nézett minket. Mindig az mondta: „Ha valamelyikőtök netán meg talál sérülni a nagy verekedésbe nem én fogom felhívni anyát.” Ezen mindig jót derültünk. Imádtam anyát. Csüngtem minden szaván. De aztán elment. Itt hagyott minket. Én nem tudtam megbocsájtani neki. De Kathline és Chris igen. Amikor visszajött tárt karokkal fogadták. Legszívesebben én is ezt tettem volna, de nem tehette. Megfogadtam, hogy soha többet nem engedek közel magamhoz senki, mert könnyen el lehet veszteni. Bezárkóztam. Mogorva vagyok mindenkivel. Legfőképp anyával. Régen a testvéreimmel is jó viszonyban voltam, de most. Chris naponta vág a fejemhez sértéseket, amiknek általában verekedés a vége. Katetel már vagy közel egy éve nem beszéltem. Pedig valamikor olyan igazi nővérek voltunk. A lánya, Mia is a gonosz nagynénit látja bennem. És Peter is azt fogja, ha ez így megy tovább. Őt még nem is láttam. Nem rég született meg. Chris mindig azt mondja, hogy anya egyszer úgy is megelégeli a viselkedésemet és akkor kirak a házból. Pedig én ezt nem direkt csinálom. Csak ennyi év után már túl nehéz lebontani azt a falat. Talán a büszkeség teszi. – amikor feláll és elkezdett megint a faágon sétálni kis híján szívrohamot kaptam. – Bocsi! Sose bírtam megülni egy helyben.

- Sétáljuk egyet! – felálltam és leugrottam a fáról, de láttam, hogy Nessi nem jön.

- Én inkább lemászok. – kiáltotta.

- Gyere, ugorj le nyugodtan. – kérleltem – Elkaplak.

- Nem, nem! – hirtelen ötlettől vezérelve visszamentem a fára és a karjaimba kaptam.

- Biztos vagy te abban? – nevettem, majd leugrottam vele. Éreztem, hogy jó szorosan kapaszkodik belém. Már azért megérte, hogy a karjaimban tarthatom. - Nem is volt olyan borzalmas ugye? – nem nagyon akartam letenni.

- Hááááát… - nyújtotta a szavakat. – Tényleg nem volt rossz.

- Nem csodálom, hogy leszakadt alattad az az ág. – viccelődtem. – Hány kiló vagy te. Mindjárt leszakad a kezem.

- Kikérem magamnak! Alig ütöm meg az 55 kilót. – nézett a szemembe. Én ott helyben majd elolvadtam. Ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam. Elkezdtem közelíteni az ajkai felé. Már csak egy kicsit volt hátra, amikor…

- Jacob! – Harrynek mindig is volt érzéke ahhoz, hogy mikor zargassa az embert. – Idegen vámpírszagot érzek!

- Bella mit mond? – engedtem el Renesmeet. Ez azért nem tréfa.

- Nem tudtam még vele beszélni. Chrissel beszélget! – magyarázta. Már értem.

- Egy perc és ott vagyunk. – Ránéztem Nessire és ő bólintott, majd elindultunk. Nem sokára már ott is voltunk.

- Remélem nem zavartam meg semmit! – láttam, ahogy Renesmee elpirult. Hát igen. Ha nem szól közbe, akkor most mást csinálnánk.

- Ami azt illeti… - ködösítettem. – De ez most mindegy. Más miatt vagyunk itt.

- Nyugi fiúk! – lépett mellém Renesmee. Erős kísértést éreztem, hogy átöleljem. – Ez csak Susan a nővérünk.

- Óh! – döbbent meg Harry. – Akkor minden rendben. Még egyszer bocsi és folytassátok ott, ahol abbahagytátok.

- Köszi! – legszívesebben tényleg befejezném amit, elkezdtem, de ennek még nincs itt az ideje. Megfogtam Nessi kezét és elindultam vele visszafele. – Beszélnünk kell!

- Mondjad! – állt meg velem szembe.

- Nézd! – fogtam meg a kezét. – Én nem akarom rád erőszakolni magam. Csak tudni szeretném mi lesz velünk? Megpróbáljuk együtt, vagy felejtsük el egymást? Nekem mindegy, csak te boldog legyél.

- Én már rég eldöntöttem Jacob. – nézett mélyen a szemembe. Istenem add, hogy ne nemet mondjon! Én abba belehalok. – Amikor először megláttalak azok a bizonyos falak már akkor leomlottak. És ez csak neked köszönhető! De a válaszom nem!

- Értem! – úgy érzem, mintha kitépték volna a szívemet. Elveszítettem őt.

- Nem, kizárt, hogy ezen túl nélküled éljek! – a szívem átvette a testem fölött az irányítást. Átkaroltam a derekát és közelebb húztam magamhoz. Éreztem, hogy megremeg a kezemben. Gyengéden megfogtam az állát és felemeltem a lehajtott fejet. Kezemet az arcára simítottam és elkezdtem az ajkai felé közelíteni. – Szeretlek! – suttogta. Ettől az egy szótól én voltam a világ legboldogabb embere.

- Én is! – mondtam. Renesmee lehunyta a szemét és az ajkunk végre összeért.

( Christopher szemszöge)

- No, édes kis fiacskám! – engedte el a számat. – Beszélgessünk csak el. – félrehúzott az erdőbe.

- Mit szeretnél anya?

- Még is mit képzelsz te magadról! – fakadt ki. – Ő a húgod. Tetszik, vagy nem tetszik, bánj vele rendesen. Tudom, hogy néha elviselhetetlen, de talán, most majd sikerül megváltoznia.

- Az kész csoda lenne! – ő sohasem fog megváltozni. – Neki nincs szíve.

- Már pedig most szerelmes. Látszik a szemén Christopher. – lehet, hogy igaza van.

- Kétlem, hogy valaha is meg fog változni. Túl magas az a fal már ahhoz, hogy lebontsa. És túl büszke.

- Ezt nem tagadom Chris. De ő attól még a húgod. – kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Utálom, amikor prédikál és még igaza is van. – A szíve mélyén szeret téged, engem, minket. Idő kell neki, hogy felolvadjon. Jacob majd segít. Ismerem Renesmee és tudom, hogy nem fogja ellökni magától. Mindenkinek jár egy másodok esély. Én is kaptam tőled, ő miért ne kaphatna?

- Mert ő nem tesz érte semmi! – vágtam rá. Ez az igazság. – Csak egyetlen szót kellene kinyögnie: bocsánat!

- Ez néha nem olyan egyszerű, mint hiszed kisfiam! Innen annak tűnik, de közel sem az.

- Az lehet! – szálltam vitába. – De e nélkül soha nem lesz boldog. Megkeseredett marad, majd egész életére. És a hibájára majd csak akkor fog rájönni, majd ha késő lesz!

- Nagyon remélem, hogy ez nem így lesz! – az igazság az, hogy titkon én is ebben bízom. – De árulj el nekem valami Mikor sajátítottad el a jóslás képességét.

- Mindig is megvolt bennem a tudás. – „szerénykedtem.” – Apropó. Mikor lesz a nagy találkozás a nagynénémmel?

- Holnap! – már alig várom. Anya szerint nagyon rendes. Remélem, igaza van.

- Már várom! Kíváncsi vagyok, milyen a mindentudó, boltkóros, hiperaktív nagynéném.

- Mindentudó, boltkóros és hiperaktív! – anyának is jó bő a szókincse!

- Köszönöm! Remekül tudod megismételni a szavaimat!

- Ha jól tudom, ezeket még én mondtam neked! – van benne valami.

- Sebaj! – legyintettem. – Úgy látszik, családi ökörség.

A nevetésünk töltötte be az egész erdőt! Bárcsak mindig így maradna.

:D

Hali! Ma hozták meg a gépem! Végre visszatértem! Nem ígérek a hetén még új fejezetet, mert hét végén nem leszek itthon, de ígérem igyekszem!

Bocsi!

Bocsi, de nem tudom mikor lesz új friss. Benyelt egy Trója vírust a gépem és most egy barátnőm gépéről írok. Tehát egy ideig szünetel az oldal!

13. fejezet

Kiöntöm a szívem

(Renesmee szemszöge)

Én pedig elindultam a fához.

Úr Isten! Most mit csináljak. Legelőször is fel kéne másznom a fára. És ott, hogyan tovább? Majd csak kitalálok valamit. Még észre sem vett!

- Na, akkor hajrá! – motyogtam magamban, miközben lerúgtam a cipőmet. Se perc alatt fenn voltam a fán. Még mindig nem szúrt ki, pedig már a mellette lévő ágon sétálok. – Szia! – köszöntem neki hangosan, mire fölriadt. Döbbenten nézett rám.

- Jesszusom! Le ne ess nekem onnan! – hát ez jó. Máris miattam aggódik.

- Azt hiszem még be sem mutatkoztam! Renesmee White vagyok és mellesleg halhatatlan. – kuncogtam.

- Jogos! Én pedig Jacob Black. – felé nyújtottam a kezem a fatörzs egyik oldalán, amikor meghallottam, hogy reccsen egyet az ág. Jaj, ne.

- Áááááááá! – sikítottam. Éreztem, hogy zuhanom, de egy erős kéz megragadta az enyémet. Felnéztem, és Jacob volt az. Próbált felhúzni maga mellé az ágra. Amikor már elég közel voltam megragadta a derekamat és úgy tett le az ágra. Ezzel nem lett volna semmi baj, csakhogy a trikóm felcsúszott, és amikor a keze a csupasz derekamhoz ért szikrázott közöttünk a levegő. Egy kicsit kínos ez a helyzet. – Kösz! Azért ennyire nehéz nem lehetek.

- Ez azt hiszem a fivéreim bűne. – amikor elengedett hirtelen hiányérzetem támadt. Megőrülök ezektől az érzésektől, de amint látom, ő se érzi magát jobban. – Ezen a fán szoktam járőrözéskor mindig ücsörögni és szerintem meg akartak tréfálni. Valószínűleg lefűrészelték egy kicsit az ágat. Bocsi.

- Ugyan már – legyintettem. – Az enyém sem jobb. – Chris mintha csak erre a mondatra várt volna.

- Hajrá hugi! Látom, vannak még csodák! – ordította.

- Mint az a mellékelt ábra mutatja. – céloztam az előző kijelentésemre.

- Úr Isten! Valaki hozzon egy történelemkönyvet! – vágtam vissza. – Christopher Emmett White kibírt nyögni egy értelmes mondatot! Szent Isten! Ezt föl kell írni valahova. – Jacob már szakadt a nevetéstől. Legalább a humora jó! De a távolból is hallok érdekes hangokat.

- Tudsz írni? – csodálkozott drága öcsém.

- Tudom, hogy ez nagy lelki traumát jelent számodra, mert te nem tudsz, de igen én tudok! – mindjárt belőlem is kitör a nevetés.

- Ee-ee-aa-áá-aa-ii-ee. – hát ebből baromi sokat értettem.

- Valami érthetőbb nyelven, ha kérhetem. – cukkoltam. Valaki biztos befogta a száját.

- Beszélgessetek csak nyugodtam! – kiáltotta most már anya. – Én addig kinyírom az öcsédet! – elismerem, azért néha tud jó fej is lenni. Talán kezdek megenyhülni az irányába. Biztos ezek az érzések teszik.

- Legalább én nem piszkolom be vele a kezem. – szűrtem a fogam között. Jacob valamin nagyon vigyorgott, mikor az arcomat nézte.

- Édes vagy, mikor mérges arcot vágsz. – éreztem, ahogy az arcomba tódul a vér. Hülye félvámpírság. Bizonyos mértékben képes vagyok elpirulni.

- A családomon kívül eddig még csak téged ért az a megtiszteltetés, hogy ilyen arccal láthatott. – próbáltam leplezni zavarom. Jacob a pirulásom láttám még jobban elvigyorodott.

- Egész jó fej családod van. – jegyezte meg.

- Ja persze! – morogtam keserűen.

- Ezt most miért mondod? – úgy látszik lemaradt a story nagy részéről, vagy csak tényleg érdekli.

- Az öcsém állandóan engem szívat. A nővérem akár a hulla. Elhagyta a férje. Egyedül nevel most 2 gyereket. Franciaországba. Anyám 50 évre elhagyott minket. Ja és ami a legjobb, közel 120 éve nem voltam már igazán boldog. – keseregtem. Nem is értem miért öntöm ki neki a szívemet. Úgy érzem, megbízhatok benne. – Az előtt nem ilyen voltam. Egész nap nevettem. Csak játékból ugrattuk egymást az öcsémmel és jókat verekedtünk. Kathline meg csak mosolyogva nézett minket. Mindig az mondta: „Ha valamelyikőtök netán meg talál sérülni a nagy verekedésbe nem én fogom felhívni anyát.” Ezen mindig jót derültünk. Imádtam anyát. Csüngtem minden szaván. De aztán elment. Itt hagyott minket. Én nem tudtam megbocsájtani neki. De Kathline és Chris igen. Amikor visszajött tárt karokkal fogadták. Legszívesebben én is ezt tettem volna, de nem tehette. Megfogadtam, hogy soha többet nem engedek közel magamhoz senki, mert könnyen el lehet veszteni. Bezárkóztam. Mogorva vagyok mindenkivel. Legfőképp anyával. Régen a testvéreimmel is jó viszonyban voltam, de most. Chris naponta vág a fejemhez sértéseket, amiknek általában verekedés a vége. Katetel már vagy közel egy éve nem beszéltem. Pedig valamikor olyan igazi nővérek voltunk. A lánya, Mia is a gonosz nagynénit látja bennem. És Peter is azt fogja, ha ez így megy tovább. Őt még nem is láttam. Nem rég született meg. Chris mindig azt mondja, hogy anya egyszer úgy is megelégeli a viselkedésemet és akkor kirak a házból. Pedig én ezt nem direkt csinálom. Csak ennyi év után már túl nehéz lebontani azt a falat. Talán a büszkeség teszi. – felálltam és elkezdtem sétálni a fa ágán. Jacob elég furcsán nézett rám. – Bocsi! Sose bírtam megülni egy helyben.

- Sétáljuk egyet! – állt fel ő is, majd csak úgy leugrott a fáról. Pedig jó magasan voltunk nem mondom. Én maradok a mászásnál. Nem kockáztatok.

- Én inkább lemászok. – kiáltottam le neki.

- Gyere, ugorj le nyugodtan. – dehogy ugrok. – Elkaplak.

- Nem, nem! – ráztam a fejem. Ekkor viszont ő is visszajött a fára. Hogy lehet ilyen gyors. Hirtelen felkapott az ölébe. Ne, mit csinál?

- Biztos vagy te abban? – kérdezte nevetve, majd leugrott velem. Úr isten Hát én ezt kinyírom. Bár bevallom már csak azért megérte, hogy a karjaiban lehetek. Jesszus! Miket gondolok már én itt! De tényleg fantasztikus érzés. De jól elgondolkodhattam, mert már leértünk.

- Nem is volt olyan borzalmas ugye? – vigyorgott rám. Még mindig a karjaiban tartott.

- Hááááát… - nyújtottam a szavakat. – Tényleg nem volt rossz. – bár én nem kifejezettem az ugrásra értettem.

- nem csodálom, hogy leszakadt alattad az az ág. – jegyezte meg végül. Tessék? – Hány kiló vagy te. Mindjárt leszakad a kezem.

- Kikérem magamnak! Alig ütöm meg az 55 kilót. – néztem a szemébe. Nagy hiba. Teljesen elvesztem a tengerkék szemeiben. Úr Isten! Meg fog csókolni. Már csak pár milliméter volt az ajkaink között amikor…

( Bella szemszöge)

- Bella! – lépett elém Harry. – Mi ez az egész?

- Mindent hallottatok, amit mondtam? – bólintottak. – 150 éve, amikor ember voltam beleszerettem Edward Cullenbe. Ő is szerelmes lett belém. Majd egy nap váratlanul elment azzal az indokkal, hogy jobb lesz így nekem. Lett jobb a fenéket. Nem sokkal később megtudtam, hogy terhes vagyok. Leugrottam egy hídról, de nem haltam meg. A babák életben tartottak. Egy vámpír nő talált rám, Susan. 30 évvel az után, hogy megszületett Kathline, Christopher és Renesmee felbukkant egy őrült vámpírnő, akinek a párját még Edward ölte meg és bosszút esküdött. Rajtam akart bosszút állni. Én pedig a gyerekeim érdekében egyezséget kötöttem a Volturival. – magyaráztam. – Én beállok hozzájuk ők meg megvédik a családomat. 50 évig voltam náluk. Nagyon megszerettem őket, de tudtam, hogy hiba volt elhagynom a gyerekeimet. Mikor visszamentem már késő volt. Kate és Chris ugyan tárt karokkal fogadtak, de Nessi megutált. Azóta is gyűlöl. De, talán most, hogy megtalálta a szerelmet megenyhül az irányomba.

- Már mindent értek. – jutott végre szóhoz Billy is. – Feláldoztad magad a gyerekeidért, de ezt ők nem így látják.

- Pontosan.

- Lehet egy kérdésem? – nézett rám Harry. – Mennyi nyugtatót adjak be Jacobnak, mielőtt beszél a lányoddal?

- Az egész dobozzal. – már mind hárman szakadtunk a röhögéstől.

Hirtelen észrevettem Nessit és Tiarát nem messze tőlünk. Valamiről beszélgettek. Nem akartam kihallgatni őket. Renesmee hálásan nézett Tiára, majd megölelte. Ej ha4 Ilyet még sose csinált. Talán tényleg van még remény? Elindultak felénk.

- Hála Istennek Nessi! – öleltem meg. – Már azt hittem eltűntetek.

- Nincs olyan mázlink. – ej de jól nevelt a fiam is.

- Én is szeretlek Christopher.

- Jó, hogy megjöttél. – szólt közbe Harry. – Beszélned kéne vele. Teljesen maga alatt van. Nem tudtunk vele mit kezdeni.

- Rendben. – ránézett Tiára, majd elindult. Hát ez meg mi volt.

- Oké! Tömeg oszolj! – már mindent értek. - Nincs itt semmi látnivaló!

- Te kis diktátor! – szólt oda neki Billy és kelletlenül elindult.

- Na és hogy ment? – érdeklődtem?

- Minden rendben lesz! – mosolygott rám. – Azt hiszem sikerült meggyőznöm.

- Az jó! – mondta Harry is.

- Csak nehogy özönvíz legyen, amikor kiolvad a jégszíve.

- Vigyázz a szádra kisfiam. – vágtam fejbe. – Ő a húgod.

- Nagy kár. Oh, de ha jól hallom éppen rólam beszélnek! – már megint hallgatózott?

- Hányszor mondjam még, hogy nem illik hallgatózni. – szidtam le, de ő rám sem hederített.

- Hajrá hugi! Látom, vannak még csodák! – ordította. Mit csinál?

- Úr Isten! Valaki hozzon egy történelemkönyvet! Christopher Emmett White kibírt nyögni egy értelmes mondatot! – frappáns visszavágás. Szent Isten! Ezt föl kell írni valahova.

- Tudsz írni? – csodálkozott Chris. A többiek már nem bírták visszatartani a nevetést.

- Tudom, hogy ez nagy lelki traumát jelent számodra, mert te nem tudsz, de igen én tudok! – hallani lehetett a hangján, hogy ő is nevet. – én pedig elérkezettnek láttam az idejét, hogy befogjam egyetlen fiam száját, mielőtt még minden elront.

- Ee-ee-ee-aa-áá-aa-ii-ee. – látom jól tettem.

- Valami érthetőbb nyelven, ha kérhetem. – ő meg minek cukkolja még?

- Beszélgessetek csak nyugodtam! – kiáltottam vissza. – Én addig kinyírom az öcsédet! – de, legalábbis jól elbeszélgetek vele.

- Hát ez vicces volt. – röhögött még mindig Billy.

- No, édes kis fiacskám! – engedtem el a száját. – Beszélgessünk csak el.

12. fejezet

Szerelem első látásra

( Bella szemszöge)

Istenem! Olyan boldog vagyok. Végre Renesmee is megtalálta a párját. Talán most majd minden megváltozik. Biztos nagyon boldogok lesznek együtt. Feltéve, ha a lányom most nem szúrja el. Ki van írva az arcára, hogy szerelmes. Szerelem első látásra. Ez olyan romantikus. Mint nálam és Edwardnál. De ez a kapcsolat nem végződhet úgy, mint a miénk. Ha kell, erről én gondoskodom. Most viszont Nessi elég ijedt képet vág. Ugye nem arra készül, amire gondolok.

- Én… én… én… - dadogta, majd elrohant. Ez nem lehet igaz! Miért akarja mind két lányom tönkretenni az életét? Utána kell mennem.

- Hagyd Bella! – állított meg Tiara. – Majd én megkeresem.

- Tiara! – szóltam utána. – Valamit még tudnod kell. Nessi nem a húgom, hanem a lányom. Chris és Kathline is.

- Tessék? – döbbent meg.

- Edward Cullen az apjuk. – jobb, ha most mondom el neki. Így talán könnyebben megérti Renesmeet. – A Cullen család viszont ezt nem tudja.

- Oh.

- 70 éve kénytelen voltam elhagyni a gyerekeimet. Egy vámpír üldözött minket. Egyezséget kötöttem a Volturival. – magyaráztam. – Én beállok hozzájuk, ők meg megvédik a családom. 50 évig voltam náluk. Chrisék úgy tudják, hogy azért mentem el, mert már nem bírtam elviselni a lelki fájdalmat. Ez részben igaz. Edward elhagyott. Akkor még ember voltam. Arról sem tudott, hogy terhes voltam. A lényeg viszont az, hogy Renesmee már 70 éve haragszik rám. Sőt, az egész világra. Mogorva és undok mindenkivel. Ha valami olyat vág a fejedhez, akkor ne haragudj rá.

- Értem. – bólintott. – Tehát feladtad a saját boldogságodat a gyerekeidért. Ők ezt viszont máshogy tudják. – most én bólintottam. – Jacob most végre boldogságot jelentene neki.

- Pontosan.

- Ígérem, hogy, visszahozom. – szorította meg a kezem, majd elrohant.

- Bella! – lépett elém Harry. – Mi ez az egész?

( Renesmee szemszöge)

- Mit szeretnél? – mi az Istent akar már megint?

- Neked is, szia, Kicsim! Kösz, hogy kérded, jól vagyok! – ha ha ha!

- Szia! – köszöntem illedelmesen - Tehát mit szeretnél?

- Most kötöttem meg a farkasokkal a szerződést és arra kértek, hogy gyertek ide ti is Chrissel a határhoz. – remek. Miért kell mindig engem ugráltatni.

- Muszáj? – kérdeztem.

- Igen, amennyiben nem szeretnéd, hogy megtámadjanak.

- Oké. – sóhajtottam. – Chris nem rég ment el bevásárolni úgy, hogy ő most nem tud jönni. Hagyok neki egy cetlit, hogy jöjjön a határhoz. – csak odatalál.

- Köszönöm.

- Indulok. Szia! – tettem le.

Elkezdtem futni. Muszáj, mindig engem ugráltatnia? Most komolyan. Semmi humorom a farkasokhoz. Már látom is őket messziről. Anya éppen azt figyeli, hogy hol vagyok már. Jellemző. Három férfi és egy nő. Az egyik arcát nem láttam, mert éppen elment. Ennyire irritálná a szagom. Az övék sem jobb. Na, essünk túl rajta.

- Hello. – köszönt anya.

- Sziasztok! – egy cseppet sem titkolom, hogy nem lelkesedek ezért a találkáért.

- Nessi ők itt Tiara, Harry, Billy és Jacob pedig éppen telefonál. – mutatta őket be.

- Szia Nessi! – köszöntek. – Most már tudjuk, hogy téged nem kell levadásznunk.

- Milyen rendes tőletek. – halálra ne kacagjam magam.

- Itt is vagyok! – jött ki a fák közül Jacob.

Amikor megláttam furcsa érzés kerített hatalmába. Ő pedig teljesen lemerevedett. Melegség járta át az egész testemet. Vonzott az illata. Úgy éreztem, hozzá tartozom. De ez nem lehet. Most láttam először. Mi a fene van velem. Nem szerethettem bele ilyen hamar senkibe. Mi? Én már szerelemről beszélek itt? De ilyen nincs. Ez fizikai képtelenség. Nem vagyok belé szerelmes! Nem vagyok belé szerelmes! Nem vagyok belé szerelmes! Áááááááá!

- Ugye ez most valami vicc? – röhögtek a testvérei. Ezt most csak én nem értem?

- Attól tartok nem! – vigyorgott Harry. – Gratulálunk öcsi!

Most szívatnak engem? Miről beszélnek ezek? … Úr Isten! Úr Isten! Úr Isten! Úr Isten! Belém vésődött. Ez nem lehet igaz. Mért pont én? Nem, nem és nem! Ez velem nem történhet meg. Pont egy farkas. Vááááá. Istenem, miért velem történik ez? Nem vagyok ura szívemnek. Mintha százan ordítanák a fejemben, hogy menj oda hozzá. Neeeeeem! El kell innen mennem.

- Én… én… én… – dadogtam, majd elrohantam.

- Hagyd Bella. – nem voltam még olyan messze, hogy ne halljam Tiarát. – Majd én megkeresem.

Anya ezután még mondott valamit, de én már nem értettem. Minél messzebb akartam kerülni innen. El akartam felejteni a most történteket. Megszüntetni ezt az érzést. De nem lehet. Amikor már elég messze értem leültem egy kőre.

Azért bevallom jó dolog szerelmesnek lenni. Mindig is vágyta egy társra. De a fenébe is. Én magányos típus vagyok. Nem való nekem a szerelem. Soha életemben nem csókolóztam még. Sőt, még soha nem voltam szerelmes. És egyáltalán működne egy farkas és egy félvér kapcsolta, Olyanok vagyunk, mint a tűz és víz. Összeférhetetlen.

10 perc múlva hirtelen megéreztem egy farkas illatát. Jesszus! Ugye ez nem Jacob?

- Nyugi! Csak Tiara vagyok! – hála Istennek! Megijedtem. – Nincs semmi baj Renesmee!

- Nincs a fenéket! – keltem ki magamból.

- Én, megértelek. Tudom, hogy furcsa! – térdelt le elém. – Olyat érzel, amit nem tudsz hova tenni. Össze vagy zavarodva. Nem tudod, mihez kezdj. Úgy érzed, hogy megfulladsz. A szíved azt súgja, menj oda hozzá. Öleld át és ne engedd el soha. És ez az érzés megijeszt. Ezt hívják szerelemnek. Ettől nem tudsz szabadulni. Pedig próbálsz. Legszívesebben világgá mennél. De ne tedd. Ez a legcsodálatosabb érzés a világon. Csak el kell fogadni. Hagyni kell, hogy átjárjon. Ha visszafojtod, akkor csak rosszabb lesz. Hidd el nekem. Tudom, miről beszélek. Nagyjából Jacob is ugyanezt érzi.

- Honnan tudsz te ennyi mindent? – hogyan tudhatja, hogy mit érzek? Teljesen beletrafált.

- Én is ezt éreztem, amikor bevésődtem. Nagyon fura volt. Megijedtem. A bátyáim alig találtak meg az erdőben. Jacob segített rajtam. Nem mutatja, de sokat tud az érzelmekről. Nagyon kedves fiú. Csak néha makacs. Sokban hasonlítotok. Te sem mutatod ki az érzéseidet. Egy civil ember le nem olvasná az arcodról, hogy szerelmes vagy és ijedt. Én egy hétig nem mertem John szeme elé kerülni. Iszonyúan féltem. Már tudott a farkasokról, de akkor is.

- És aztán mi történt? – kíváncsiskodtam. Tényleg érdekelt.

- Mielőtt átváltoztam egy évre elutazott. Amikor visszaért én már 2 hónapja farkas voltam. Már mindent kitűnően megtanultam. Épp az erődbe ücsörögtem egy kövön, amikor valaki hátulról átölelt és fülembe súgta, hogy, „Meg vagy!” John volt az. Én kis híján szívrohamot kaptam. Próbáltam elmenni, de nem engedett el. Kiderült, hogy már rég óta szerelmes volt belém! Jól tettem, hogy nem mentem el. Ez történt 2 éve. Azóta már összeházasodtunk, én pedig egy fél éve felhagytam a farkas élettel. És elárulok neked egy titkot, amit még senki sem tud. Terhes vagyok! Még Johnnak sem mondtam el.

- Gratulálok nektek! – mosolyodtam el. Látszik rajta, hogy nagyon boldog. - Biztos nagyon boldog lehetsz.

- Te is lehetnél ilyen boldog Renesmee. Jacob mellett csak az lehetsz. Mindig lenne hozzád egy jó szava és megvigasztalna. Melletted állna és vigyázna rád. Csak engedned kéne neki. Nem taszítsd majd el magadtól. Ez tényleg szerelem első látásra. Egymásnak lettetek teremtve. Így rendelte le a sors. Ez ellen nem tehetsz semmit. Inkább élvezd ki.

- Lehet, hogy igazad van. – sőt, nem lehet, hanem biztos. – De félek! Túl rég voltam már igazán boldog!

- A saját boldogságod mindig csak saját magadon múlik. – vagy a családodon. – Tudom, hogy mire gondolsz Nessi. Bella mindent elmondott röviden.

- Tessék? – muszáj kiteregetnie az egész életemet?

- Szeret téged! – ja, persze. – Csak a haragod miatt nem veszed észre. Jobb volt így, hogy elment. Az még jobban fájt volna, ha összetört szívvel látod.

- De legalább láttam volna! – suttogtam.

- Ő sem tagadja, hogy hibát követett el. – fogta meg a kezem. – De ez már a múlt. Mindenkinek jár egy esély. Bellának is és Jacobnak is. Tehát visszajössz velem?

- Mi? – még nem vagyok készen rá. – Nem!

- Jacobtól félsz ugye? – naná, hogy tőle. Egy bólintással jeleztem, hogy igen. – Nyugi. Ő is ugyanúgy le van taglózva, mint te. Valószínűleg most bűntudata van, hogy elkergetett.

- De, hát nem miatta mentem el. – az érzéseim miatt. Vele semmi bajom.

- De ő ezt nem tudja. Amíg nem jössz, vissza addig fogja enni a bánat. – van esze az biztos. Kihasználja azt, amit Jacob iránt érzek. Nem is értem, hogy szerethettem bele egy nap alatt. Talán tényleg szerelem első látásra. – Kérlek!

- Na, jó! – álltam fel. – De ez gonosz húzás volt.

- Tudom! – vigyorgott, majd elindultunk. – De ebből is látszik, hogy szereted.

Emberi tempóban mentünk. Az út alatt egy szót se szóltunk egymáshoz. Mindketten elmélyedtünk a gondolatainkban. Vajon mit fogok csinálni, ha megérkeztünk? Tudom, hogy gyerekes dolog, de félek. Félek, hogy nem leszek elég jó neki. Semmi kedvem a többiek előtt leégetni magamat. Biztos Chris is megérkezett már. Gyanítom, hogy minimum egy évtizedig ezzel fog piszkálni. De hát egyszer ezen is túl kell esnem.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre se vettem, hogy már megérkeztünk. Chris ott állt anya mellett. Harryvel és Billyvel beszélgettek. Valamin nevettek. Viszont én a szememmel más valakit keresetem. Meg is találtam. Egy fa ágán ücsörgött egy kicsit messzebb a többiektől. Csak néz előre a semmiben. Nagyon elgondolkodhatott valamin. A többiek már kiszúrtak minket. Megtorpantam egy pillanatra. Most hogyan tovább?

- Rajta Nessi. – suttogta Tiara. – Ne ronts el az életed, csak mert félsz.

- Köszi, Tiara.

- Szólíts csak Tiának. – szorította meg a kezem. – A többieket pedig eltüntetem a színről nyugi. Az öcsédről pedig anyukád fog gondoskodni.

- Tényleg köszönöm Tia! – öleltem meg, majd elindultam a többiek felé.

- Hála Istennek Nessi! – ölelt meg anya. – Már azt hittem eltűntetek.

- Nincs olyan mázlink. – De kedves.

- Én is szeretlek Christopher.

- Jó, hogy megjöttél. – szólt közbe Harry. – Beszélned kéne vele. Teljesen maga alatt van. Nem tudtunk vele mit kezdeni.

- Rendben. – néztem Tiára és elindultam.

- Oké! Tömeg oszolj! – hallott meg a hátam mögött. - Nincs itt semmi látnivaló!

- Te kis diktátor! – ellenkezett Billy, de azért ő is elindult.

Én pedig elindultam a fához.