A tél dala

Az első hó örömére itt van egy kis vers, amit én írtam. Kellemes telet! =)

A tél dala

Sokaknak szomorú a tél

De az én szívemben másként él

Számomra égi csoda, varázslat

Mely belepi a gyönyörű tájat.

Sőt többet az egész világot

S szór ránk édes álmot

Úgy vélik, meghal a természet

De aki ezt hiszi, nagyot téved.

Csak erőt gyűjt tavaszra

S úgy mosolyog a világra

Tavasszal mi az első virág

Melyet csodálhat a világ?

A hóvirág az bizony,

Mi először felbukkan a tájon

Ő is a tél gyümölcse

A hideg fehér hó szülötte.

De hallgasd csak a tél dalát

Miként bűvöli az ember világát

Nézz a szívedbe mélyen

S meghallod, mit dalol télen.

Most már érted a varázsát

Érzed hallod, hallod a tél szavát

Álmodj velem te is hát

Hallgasd tovább a tél dalát.

22. fejezet

Minden jó, ha vége jó!

Szedd össze magad Christopher! Mi vagy te? Gyáva nyuszi? Mond el neki és kész! Mi a legrosszabb, ami történhet?

- Kathrine! – szólítottam. – Beszélhetnénk?

- Öhm… persze. – tétovázott. – Mondjad.

- Menjünk ki az udvarra. Itt még a falnak is füle van.

- Felőlem. – indult el. Miután kértünk láttam, hogy mindenki „diszkréten” az ablakhoz sereglik.

- Mondjam, vagy mutassam? – vágtam a közepébe.

- Amelyik neked könnyebb. – mondta félve. Essünk túl rajta.

- Mutatom. – egyszerűbb és fájdalmasabb. – Ennek a dolognak két kimenetele lesz. Vagy pofon vágsz, vagy semmi se csinálsz és sírva elrohansz, majd elkerülsz egy életre.

- Essünk túl rajta.

Közelebb léptem hozzá, amitől meglepődött. Megsimogattam az arcát, majd megcsókoltam. Istenem, azok a puha ajkai. Nem akarom elengedni soha többet, de érzem, hogy ez még fájni fog. Semmit sem csinált. Éreztem, ahogy fölfelé emelkedik a keze. Pofon fog vágni. El akartam tőle húzódni ő azonban hirtelen visszacsókolt. Hihetetlen érzés volt. Még közelebb húztam magamhoz ó pedig átkarolta a nyakam. Remegett a karomba és ez jól eső érzéssel töltött el. Nekem is minden porcikám remegett. Percek, vagy órák telhettek el így. Ő is szeret! Szeret! Szeret! Szeret! Lassan elhúzódtam, majd eltoltam magamtól, habár nehezemre esett.

- El sem hiszem! – suttogtam. Végigsimítottam az arcán ő pedig készségesen simult bele a tenyerembe.

- Nekem mondod? – kérdezte rekedten. – Még csak álmodni sem mertem erről. Ó, Istenem, de nagy szamarak voltunk.

- Igaza volt Anthonynak. Annyira nyilvánvaló volt minden. – értettem egyet.

- Talán, most majd ők is észreveszik magukat. – vigyorodott el.

- Ugye tudod, hogy úgy bámulnak minket, hogy majd kiesnek az üvegajtón?

- Igen, de inkább oda se nézek.

- Jut eszembe! – kezdtem el kotorászni a zsebembe. – Boldog szülinapot!

- Ez gyönyörű! – vette a kezébe az aranyláncot. Egy szív alakú medál lógott rajta és ez volt a közepébe írva: „ti amo”.- Köszönöm.

- Eddig nem mertem odaadni neked! – magyarázkodtam. – Féltem, hogy mit reagálnál!

- Mondjuk ezt! – magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt.

- Ha én ezt tudom! – nevettem.

- Szeretlek! – suttogta

- Én is szeretlek! – egy örökké valóságon át.

( Bella szemszöge)

Tehát még is csak megmondta neki. Olyan gyönyörűek együtt!

- Na, mi van Belluska? Elérzékenyültünk?

- Ha-ha. Nagyon vicces Emmett.

- Úgy látszik a kicsi fiacskád felnőtt. – humorizált. – Most már több rokoni szál is összefűz majd a kis manóval. – na, igen, Alice.

- Neked is szép menyed lesz. – vigyorogtam rá.

- Mi van? – nézett rám bambán.

- Fogalmazzunk úgy, hogy a fiad éppen az unokámat szédíti. – mutattam a csókolózó Mia és Anthony felé.

- Ez meg… hogyan… de hát…?

- Úr Isten! Valaki írja fel! Történelmi pillanat! – kiabáltam. – Emmettnek elakadt a szava.

- Az én fiam! – húzta ki magát büszkén.

- Na, helyén vagyunk!

The end

21.fejezet

Szülinapi buli

13 évvel később…

( Bella szemszöge)

13 év. El sem hiszem, hogy ennyi idő telt már el. Olyan gyorsan repül az idő, ha vámpír jól érzi magát. És még előttünk az örökkévalóság. Sok minden történt Renesmee és Jacob esküvője óta.

Talán azzal kezdeném, hogy Kathline újra férjhez ment. Sikeres volt a tervem. Két hét múlva összejöttek Stefannal, majd két évre rá összeházasodtak. Most annyira boldogok. 2 lányuk és egy fiuk született. Anne, Maria és Nicolas. Olyan gyönyörűek. El sem hiszem, hogy Mia már 18 éves is elmúlt. Az iskolában az összes fiú bele van bolondulva. Nem is csoda. Örülök, hogy Kate végre megtalálta az igaz szerelmét. Stefan nagyon rendes vele. Mint mondtam ők egymásnak lettek teremtve.

Renesmee. Talán az ő boldogságának örülök a legjobban. Annyi év keserűség után nagyon jó végre így látni őt. Neki 4 gyereke született. Christopher, a legkisebb, Andrea, a középső, végül Sandra és Charlie. Ők ikrek. Igazi kis csínytevő mind a négy. De Nessi és Jacob nagyon boldogok velük.

Christopher még mindig nem találta meg az igazit. És most őszintén szólva halványlila fogalmam sincs róla, hogy mi van vele. Már egy hete olyan furcsán viselkedik. Van egy sejtésem, hogy mi lehet vele…

Ma, viszont nem érek rá ezzel foglalkozni. Kathrine ma lesz 18 éves. Alice és Jazz lánya is hihetetlenül szép lett, de ő is furcsán viselkedik. Mi van mostanában ezekkel a gyerekekkel? Még Mia és Anthony is nagyon titokzatosak. Állandóan sugdolóznak. Mire készülnek ezek négyen?

( Alice szemszöge)

El sem hiszem. Ma lett 18 éves a lányom. Olyan gyönyörű. Káprázatos. Most már csak az hiányzik, hogy ő is ráleljen a társára. Szerintem Mia és Anthony között már alakul valami. Szép lassan bele szerettek egymásba. Még próbálják tagadni maguk előtt is, de mi látjuk. Nem sok kell nekik és ők is rájönnek. De aggódom Kathrine miatt. Nagyon furcsa mostanában és ha rákérdezek nála, akkor eltereli a témát. Majd csak elmondja egyszer.

- Anya! Apa!

- Igen kicsim? – kérdezte szerelmem.

- Azt hiszem, készen vagyok. – lépett ki a fürdőből. Te jó ég! Ez az én lányom?

- Úr Isten Kate! – ölelte meg Jazz. – Gyönyörű vagy. Hihetetlen.

- Bomlani fognak utánad a fiúk. – erre a kijelentésre rendesen elpirult.

- Igen… biztosan. – hebegte. Mi van vele?

- Mehetünk? – nézett rá Jasper.

- Azt hiszem. Essünk túl ezen az egészen.

- Nem rajongsz a születésnapi bulikért mi? – lépett be Mia. – Én sem vagyok oda tőlük.

- Na, gyerünk lányok! – toltam őket ki az ajtón. – Indulás.

Kathrine és Mia szép lassan lesétáltak a lépcsőn, mi pedig mögöttük mentünk. Mindenki elámulva nézett. Szó, ami szó. Ma különösen szép. Christopher szája még tátva is maradt. Anthony oldalba bökte, mi re észrevette magát. Ő is nagyon különös mostanában. Lehet, hogy most kezdtek el kamaszodni!

- Boldog születésnapot Kathrine! – kiáltották egyszerre. Mindenki odasereglett megölelni Katet. Chris csak pár pillanatig tartotta a karjaiban, majd el is húzódott. Régen nem volt ilyen. Beszélnem kell Bellával.

- Bella! – léptem oda hozzá. – Ráérsz egy kicsit?

- Persze. Üljünk le.

- A gyerekeinkről szeretnék beszélni veled. – kezdtem.

- Sejtettem. – bólintott.

- Egyszerűen nem értem, hogy mi van Kathrine-nel. Teljesen kifordult magából. Eddig olyan jó kijöttek Chrissel. Most meg. Alig szól pár szót egész nap. Talán összevesztek?

- Nem Alice. – mosolygott rám. Mi ezen olyan vicces? – Itt szerintem egész másról van szó. Ha összevesztek volna azt már rég elmondták volna. Valami más van a dolog mögött. És én már sejtem is hogy mi?

- Velem is megosztanád? – néha nagyon bosszantó tud lenni.

- Nem igaz, hogy nem jössz rá. Elvileg te vagy a jósnő. – nevetett. – Csak rájuk kell nézni. Egyértelmű.

- Akkor csak én nem értem? – megfojtom.

- Kerülik egymást. Titkolóznak. Alig beszélnek. Olyan, mintha nem is ezen a földön élnének. – sorolta. – És igen, csak te nem érted. – hirtelen megszólalt a csengő. – Azt hiszem megjött a torta.

- Menjünk.

- Egy pillanat. – állított meg. Odasétált Chrishez. – Kisfiam. Legalább a kedvemért táncolj egyet Kate-tel. Na, gyerünk! – noszogatta.

- Ez most mire volt jó? – ki tud rajta kiigazodni.

- Majd meglátod. – mondta, s kinyitotta az ajtót.

- Jó napot. – köszönt a futár. Csinos, fiatal, 20 év körüli lány lehetett.

- Szia!

- Sajnáljuk, hogy késtünk a megrendeléssel. Az egyik cukrászunk megbetegedett és időbe telt keríteni egyet helyette. – magyarázkodott.

- Ugyan, semmi baj! – legyintett Bella. – Ez nem a világvége.

- Tessék, itt van a torta. Remélem máskor is minket választanak.

- Mielőtt elmész, még válaszolnál egy kérdésemre? – állította meg Bella.

- Persze.

- Mi az első dolog, ami eszedbe jut a parkett közepén táncoló párról? – mutatott Chrisékre.

- Ez egyértelmű. – mosolygott. – Szerelmesek.

- Köszönöm, csak ennyi volt. Szia! – köszönt el Bella.

- Viszlát!

- Na, érted már?

- Te jó Isten! – hitetlenkedtem. – Hogy lehettem ennyire vak? Ez tényleg annyira nyilvánvaló. Én vagyok az anyja és nem vettem észre! – a lányom végre szerelmes!

- Én már 3 hónapja figyelem őket. – mosolygott Bella. – Akkor túl közel kerültek egymáshoz, az tűnt fel, most pedig túl távol.

- És most mit csináljuk velük?

- Én riadóztatom Edwardot. Ezt most neki kell vele megbeszélni! – okos, nagyon okos.

- Kate-tel jobb, ha én beszélek.

- Szerintem is! – értett egyet. – Edward!

- Mondjad drágám! – még mindig olyan aranyosak együtt.

- A fiad szerelmes. – közölte vele. – Az unokahúgodba.

- És Kathrine is belé. – fejeztem be

- Tessék?

- Oh, igen! Jól hallottad. – simogatta meg az arcát Bella. Tény, ami tény nagyon ért mások elbűvöléséhez. – Szeretném, ha beszélnél vele.

- Öhm… rendben. – bólintott végül. – Akkor én megyek is.

- Sok sikert édes. – csókolta meg barátnőm.

- Én is megyek! Én viszont inkább kihagynám a csókot.

- Lökött! – nevetett fel én, pedig elindultam a lányom felé.

( Christopher szemszöge)

- Kisfiam. – jött oda anya. - Legalább a kedvemért táncolj egyet Kate-tel.

Engedelmesen elindultam Kate felé. Olyan gyönyörű így. Nem is tudom, hogy nem vettem eddig észre. Hitetetlenül szép, én pedig nem vagyok normális. Soha se fog belém szeretni és én nem akarom tönkretenni a boldogságát azzal, hogy elmondom neki, reménytelenül szerelmes vagyok belé. Nem tehetem meg vele. Inkább elkerülöm, és akkor hátha ki tudom verni a fejemből. De én hülye most eleget teszek anya kérésének. Hát én nem vagyok normális!

- Kathrine! – az említett a hangomra összerezzent, de felém fordult. – Lehet a következő tánc az enyém?

- Én… Nem, vagy is igen! – mi van vele? Csak nem beteg? – Jaj, ne is figyelj rám. Hebegek, habogok össze vissza!

- Jól vagy Kate? – ragadtam meg a kezét. Ettől megint összerezzent.

- Az igazat Christopher?

- Csak is a színtiszta igazat. – bólintottam.

- Magam sem tudom. Lehet, hogy csak egyszerűen fáradt vagyok! – hazudik. Nem akarja nekem elmondani. – De erről most ne beszéljünk. Megkapom a táncom?

- Természetesen.

Kate kedvenc számát játszották. Lassú és melankolikus.

óvatosan átkaroltam, nem akartam túl közel kerülni hozzá. Ő a vállamra hajtotta a fejét. Istenem milyen aranyos. Most olyan mintha tényleg csak az enyém lenne. Olyan, mint egy törékeny virágszél, holott pedig koránt sem olyan törékeny. Bár csak örökre így maradnánk.

De valami nincs rendjén. Érzem, ahogy remeg a karjaimban.

- Kathrine ismét megkérdezem: jól vagy? És most ne próbálj meg hazudni.

- Az igazság az, - sóhajtott nagyot. – hogy én ezt nem bírom tovább. Muszáj elmondanom neked, mert különben felrobbanok.

- Hallgatlak.

- Chris én azt hiszem …

- Christopher! – szakította félbe apa kiáltása Kate mondatát. Hát én ezt megölöm. Már csak egy kicsi hiányzott, hogy elmondja mi bántja.

- Mint mindig, most is a legjobbkor apa! – gúnyolódtam.

- Beszélhetünk? – nézett rám komolyan.

- Mit csináltam már megint? – mentem ki vele a teraszra.

- Semmit, azon kívül, hogy szerelmes vagy!

- Hogyan? – hogy a fenébe jött rá???

- Előttem ne tagadd. Ugyan ilyen voltam, amikor megismertem anyádat. Kár tagadni. – azt hiszem igaza van.

- Jó, megadom magam. – ültem le a székre.

- Beszélj vele. – tanácsolta.

- Éppen azt csináltam, amíg közbe nem vágtál.

- Nem úgy értettem. – miért van az, hogy a szülők mindig mindenbe beleszólnak? – Mond el neki, hogy mit érzel!

- Ugyan minek? – teljesen fölösleges. – Ő úgy se szerelmes belém.

- Honnét tudod ilyen biztosan?

- Nem fogom kockáztatni a barátságunkat! – jelentettem ki határozottan. Azt nem bírnám elviselni.

- Én az egész családom épségét kockáztattam annak idején édesanyád miatt, és nem bántam.

- Mit vársz, mit tegyek? – keltem ki magamból.

- Először is ne kiabálj, mert akkor már nem lesz neki mit elmondanod. – ez egy jó ötlet. – Másodszor pedig állj oda elé határozottan és mond meg neki.

- Rendben, de ha sírva elrohan, akkor te magyarázod meg Alice-nek. – fenyegettem.

- Ezer örömmel. – most mit vigyorog? – Sok szerencsét kisfiam! – ölelt meg, majd sarkonfordult.

20. fejezet

Egy ház, egy család

1 évvel később…

(Bella szemszöge)

- Kedves egybegyűltek! Azért vagyunk ma itt, hogy tanúi legyünk eme boldog pár házasságkötésének. – zengte be az egész termet Carlisle hangja. - Fogjátok meg egymás jobb kezét és mondjátok el az eskütöket.

- Én Jacob Black esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök Isten, hogy Renesmee Rosalie Cullen White-ot, kinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem. Szeretetből veszem el őt, Isten törvénye szerint, feleségül. Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrők, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomiglan vagy holtáiglan, hűtlenül el nem hagyom, hanem egész életemben hűséges gondviselője leszek. Isten engem úgy segítsen.

- Én Renesmee Rosalie Cullen White esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök Isten, hogy Jacob Black- et, akinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem. Szeretetből megyek hozzá, Isten törvénye szerint, feleségül. Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrők, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomiglan vagy holtáiglan, hűtlenül el nem hagyom, hanem egész életemben hűséges segítőtársa leszek. Isten engem úgy segítsen.

Istenem már egy év telt az a bizonyos nap óta. El sem hiszem. Annyi minden történt az óta.

Cullenék egész jól fogadták hírt, hogy van 3 gyerekem. Először ledöbbentek, de aztán ahogy megismerték őket nagyon összebarátkoztak. Esme odáig van az örömtől, hogy van még 3 unokája. Emm és Jazz is nagyon jól kijönnek velük. Sokszor zeng a ház az ő tréfáiktól. Emmett és Chris kapcsolatát úgy jellemezném, hogy: „zsák a foltját”. A lányokért meg egyszerűen oda vannak. Alice-t és Rose-t le sem lehetne lőni. Főleg, mióta elkezdték szervezni az esküvőt. Tehát nagyjából egy éve. Ők is nagyon szeretik a gyerekeket. Edward pedig…

Nos, azt hiszem azzal kéne kezdenem, hogy most már fél éve hivatalosan is Mrs. Cullen vagyok. Egész életemben erre vágytam. Most már semmi sem hiányzik az életemből. Hihetetlenül boldog. Edward imádja a gyerekeit és Kate, Nessi és Chris is őt. Most már végre igazi nagycsalád vagyunk és semmi és senki nem választhat el minket.

Ma különösen boldog vagyok. Láthatom a lányom a gyönyörű, fehér esküvői ruhájában amint a szerelme kezét fogva örök hűséget fogad neki. Boldoggá tesz az a tudat, hogy őket most már öröke egybe köti a szerelem. Jó látni őt így. Hosszú évek nehézségei állnak mögötte, de Jacob Black meghozta számára a változást és én ezért örökké hálás leszek neki. Nélküle nem tudom mit kezdtem volna a lányommal.

A másik lányomra is van egy tervem már. Idehívtam az egyik olaszországi jó barátomat. Kedvelni fogják egymást. Hátha kialakul köztük valami. Nem hagyhatom, hogy az ő gyerekei is apa nélkül nőjenek fel. Ráadásul Stefan nagyon szereti a gyerekeket. Remek társ lenne Kathline számára. Gyönyörű ebben a ruhában.

Na, igen. Koszorúslányokból van bőven. Kathrine, Mia, Alice, Rosalie, Tia és végül Kate. Gyönyörűek egytől egyig. De a leggyönyörűbb ma Nessi. Az én lányom és én büszke vagyok rá. Remélem, hogy élete végéig boldog lesz. Megérdemli.

Töprengésemből Carlisle hangja ébresztett fel.

- Ezennel férjnek és feleségnek nyilvánítalak titeket. Csókoljátok meg egymást.

Később…

- Figyelem vámpírok és vérfarkasok! – állt fel Chris egy székre. – Mint a menyasszony tanúja beszédet kell, hogy mondjak és ez egy cseppet sincs ínyemre, de az én drága húgomért mindent. Még belegondolni is szörnyű. A Cullen és Black név egymás mellett. Na, de mind egy! Tehát:

Renesmee! Sohase hittem volna, hogy egyszer eljön ez a nap. Még ma is alig bírom felfogni.

Abban a hitben éltem, hogy egyedül fogsz” megöregedni”. – szinte hallani lehetett az időjeleket. – De a sors közbeavatkozott. És nagyon jól tette. Hosszú és nehéz évek állnak mögötted, de örülök, hogy megtaláltad a boldogságot. Bár bevallom neked, hogy a verekedéseink hiányoznak, úgy hogy az esküvő után nem úszod meg.

- Állok elébe. – kiáltotta oda neki Nessi. Van egy olyan érzésem, hogy ők már sose nőnek fel.

- Jacob! Eddig nem tudtam mivel érdemelted ki a húgomat, de most már tudom. Úgy szereted őt, ahogy soha senki más nem fogja. Egy örökkévalóság áll előttetek. Ez nem sokaknak adatik meg. Ti szerencsésnek mondhatjátok magatokat. Tudom, hogy vigyázni fogsz rá, de figyelmeztetlek, ha egyszer is megbántod farkasbecsináltat csinálok belőled.

És végül jól jegyezd meg Renesmee, mert nem sűrűn fogom neked ezt mondani: szeretlek! Mindig is jó testvér voltál. Most már nem nekem kell rád vigyáznom, ez már Jacob feladata, de tudd, hogy rám bármikor számíthatsz. Tiszta szívemből kívánom, hogy legyetek boldogok örökké! – Renesmeenek már folytak a könnyei és én sem álltam tőle távol. Odament Chrishez és megölelte, majd a fülbe súgott valamit. A fiam rámosolygott, majd bólintott.

- Most pedig szeretnénk valamit bejelenteni! – vette át a szót Jacob. Mire készülnek? Egész héten titkolóztak.

- Igen, egy nagyon jó hírünk van! – vigyorgott Renesmee. Az őrületbe kerget ezzel a nézéssel. – Már egy hete tudjuk, de úgy döntöttünk megvárjuk vele az esküvőt. Nos, szóval örömmel jelentem be, hogy bővül a család, ugyan is terhes vagyok.

Úr Isten! A lányom terhes! Lesz még egy unokám. Ezt el sem hiszem. Te jó ég! Hogy megváltozott minden azóta, hogy idejöttünk. Végre visszakaptam a családom.

- Gratulálok kicsim! – öleltem meg Nessit. – Annyira örülök. Remélem, tudod, hogy szeretlek!

- Én is szeretlek anya! – éreztem, ahogy valaki mögém lép megfogja a kezem, majd hátrafordít.

- Hello angelo bello!

- Stefan! – ugrottam a nyakába. – De rég nem láttalak már.

- Te is hiányoztál Bella. Jó pár éve nem találkoztunk. – azt hittem, hogy el se jött.

- Had mutassalak be a lányomnak. – mosolyogtam rá. – Renesmee ő itt Stefano Ruggiero. Stefan ő itt Renesmee Rosalie Cullen White Black.

- Szép hosszú neve van a kisasszonynak. – hajolt meg előtte, majd kezet csókolt. Javíthatatlan úriember. – Örvendek a találkozásnak.

- Én úgy szintén. És igen, úgy látszik, halmozom a vezetékneveket. – nevetett fel Nessi.

- Bella már sokat mesélt rólad, de koránt sem mondta, hogy ilyen szép vagy. – bókolt.

- Köszönöm, de ezt majd azután mond, ha megláttad a nővéremet. Kész bombázó ma. – ami igaz az igaz. Kate kitett magáért.

- Tényleg, gyere! Neki is be akartalak mutatni. – húztam a táncparkett felé. Biztosan ott van. – Jól ki fogtok jönni.

- Csak nem kerítőnőt játszol cara. – a fene. Rájött.

- Én? – adtam az ártatlant. – Ugyan már.

- Nem fog összejönni. – rázta meg a fejét. – Tudod, hogy magányos típus vagyok.

- Csak be akarlak neki mutatni, de ahhoz előbb meg kell találnom.

- Amíg te megkeresed, addig én táncolok azzal, kis hölggyel. Nagyon magányosnak látszik. – mutatott az unokám felé.

- Ő Mia, Kathline lánya! Neki is itt kell lenni valahol.

- Akkor meg pláne.

Még hallottam, ahogy megkérdezi Miától: „Szabad egy táncra kisasszony?”, de onnantól már nem figyeltem. Hol lehet Kate? Nem nyelhette el a föld! Muszáj bemutatnom Stefannak. Nem lehet véletlen, hogy Miát szúrta ki a tömegből. Imádja a gyerekeket. Pont a lányomhoz való. De hol a fenébe van?

Véget ért a szám, de én még mindig nem látom Katet.

- Na, megtaláltad? – kérdezte Stefan.

- Nem! – mérgelődtem. – Pedig itt kell lenni. Nem tűnhet csak úgy el. Főleg ilyen ruhában. Elég kihívó jelenség. Bárkinek feltűnne. Gyönyörű szép, és nagyon ked… Stefan! Figyelsz te rám? – lengettem meg a kezem az arca előtt. Teljesen üveges tekintettel bámul.

- Hogy mondod? – na, szép! Rám se hederít. – Elbambultam.

- Mit nézel annyira? – amikor megláttam, hogy mi az elbambulásának oka elvigyorodtam. Ez nem lehet igaz.

- Létezik olyan a vámpíroknál, hogy bevésődés? – kérdezte kábult hangon. – Úgy érzem muszáj megismernem azt a lányt.

- Gyere, bemutatlak neki. – az említett lány éppen a barátnőivel beszélgetett és valamin nagyban nevettek. Így még szebb volt.

- Szia! – léptem oda hozzá és magam elé toltam Stefant. - Szeretném bemutatni neked Stefan Ruggierot. Stefan ő itt a lányom Kathline.

( Kathline szemszöge)

Vajon ki lehet az a férfi, aki a lányommal táncol? Nagyon jó képű és valami vonzz hozzá. Meg kell ismernem. Majd megkérdezem anyát.

- Kate! – szólított meg a barátnőm Anne. – Az a szexi vámpír, aki Miával táncol most téged bámul tátott szájjal és feléd közelít az anyáddal. Szerintem össze akar vele hozni!

- Hát ez remek. – nevettem fel. Lehet, hogy nem fogok tiltakozni.

- Szia! – értek ide hozzám. - Szeretném bemutatni neked Stefan Ruggierot. Stefan ő itt a lányom Kathline.

- Ő a lányod? – nézet anyára hitetlenkedve. – Te jó ég!

- Hello! – mosolyogtam rá. – Anya már sokat mesélt rólad.

- Remélem csak jó! – mi mást? – Felkérhetem egy táncra?

- Természetesen. – belém karolt és a táncparkettre vezetett. Lassú szám ment. Mellettünk a húgom és az újdonsült férje, Jacob táncol. – Láttam, hogy az előbb a lányommal táncoltál.

- Oh, igen! – jaj de édesen mosolyog. – Nagyon aranyos és szép, akárcsak az anyukája.

- Köszönöm. Kár hogy az apja nem így gondolta. – de hülye vagy Kate. Már megint ez a barom jut eszedbe mindenről. Verd már ki őt a fejedből.

- Bella mesélt a történtekről. – bólintott komoran. – Nagyon sajnálom.

- Az igazat megvallva, én nem. Így legalább van esélyem megtalálni az igaz szerelmet.

- Lehet, hogy már meg is találtad és itt áll az orrod előtt. – ez most célzás akar lenni?

- Meddig maradsz?

- Bella azt mondta addig maradok, ameddig akarok. 1 hétig, 1 hónapi, 1 évig. – tehát hozzánk költözik. – Ki tudja, talán megtetszik majd Forks.

- És az itt élő vámpírok. – egészítettem ki. Olyan férfinak látszik, akivel újra tudnám kezdeni az életem. Miával is jól kijön, amint láttam.

- Meglehet.

- Bár velünk koránt sem olyan egyszerű az élet. – ráztam meg nevetve a fejem. – Főleg Peterrel és Miával az élen, Christopherről nem is beszélve.

- Csak nem lehet olyan szörnyű. Bella majd kézben tartja a dolgokat. – mondtam már hogy olyan ellenállhatatlanul tud nézni azzal az arany szemeivel?

- Anya most a Cullen ház és a mi birtokunk között ingázik, így én tartom kézbe a dolgokat.

- Tehát te felügyelsz rám is. – még szép.

- Szemmel foglak tartani, ebben biztos lehetsz.

- Ezt örömmel hallom. – és ki tudja mi lesz majd 1 év múlva.

( Bella szemszöge)

- Szabad egy táncra szép kisasszony? – ölelt át hátulról Edward.

- Neked bármikor édesem.

- Na, sikerült a terved? – érdeklődött.

- Igen. Nézz csak oda. – mutattam Stefanék felé. – Olyan aranyosak. Egymásnak lettek teremtve.

- Ahogy, mi is. – csókolt meg.

- Örülök, hogy végre mindenki boldog.

- Én is szerelmem. – húzott magához. – Én is.

Renesmee ruhája

Koszorúslányruhák

Halloween

Happy Halloween!

A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amelyet elsősorban az angolszász országokban tartanak meg, bár mára már az egész világon elterjedt. A boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe, melyben összemosódott a római Pomona-nap, a kelta Samhain ünnep és a keresztény Halottak napja, és amelyet október 31-én tartanak.

A Halloween eredete a római időkre nyúlik vissza, amikor a rómaiak elfoglalták Angliát. A kelta hagyományok közt szerepelt a Samhain ünnep, amit a kelta napisten tiszteletére rendeztek. Ekkor a mai Nagy-Britannia és észak-Franciaország területén élő kelták megünnepelték a kelta újévet, amely november 1-jére esett és megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette. Ez a nap jelentette a sötétség kezdetét, mert a kelták azt hitték, hogy a napisten Samhain a halál és a sötétség istenének fogságába került. Október 31-én az újév előestéjén Samhain összehívta a halottakat, amelyek különböző formákban jelentek meg, ezek rossz lelkek, gonosz állatok figuráit öltötték magukra. A kelta papok egy hegytetőn a szent tölgy alatt gyülekeztek, tüzet gyújtottak és termény és állatáldozatokat mutattak be, majd a tűz körül táncoltak. Reggel a papok minden családnak adtak ebből a parázsból, hogy új tüzeket gyújthassanak velük, melyek elűzik a gonosz szellemeket és melegen tartják az otthonokat.

Ezen a napon, vagyis november elsején az emberek állatbőröket vettek magukra és Samhain tiszteletére 3 napos ünnepet tartottak. Ez volt az első Halloween fesztivál, melynek pogány szokásai keveredtek aztán más ünnepekkel. Amikor a rómaiak elfoglalták a kelta területeket, ők is megtartották a saját szokásaikat. Egyik ünnepük szintén november 1-jére esett, ez volt a Pomona-nap, ami a gyümölcsök és kertek istennőjének ünnepe volt.

A töklámpás lett az idők folyamán a halloween legfontosabb jelképe. Az angol egyenes fordítás „carved pumpkin”. Az ilyenkor használt kivájt vigyorgó töklámpás angol nyelvterületen elterjedt neve: Jack O’Lantern. A történet szerint nevét egy Jack nevű részegestől kapta, aki az ördögtől olyan ígéretet csikart ki, hogy lelke nem fog a pokolra kerülni. Jacket viszont a mennyországba sem fogadták be. Az ördög egy széndarabot adott Jacknek, amit ő egy marharépába rakott lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a lámpácskának a fényénél keresi nyugvóhelyét. Amerikában az eredeti marharépát a jóval látványosabb tök váltotta fel.

Amerikában halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik Trick or treat!, szabadon fordítva: „Cukor vagy bot!” („Cukrot vagy csínyt!”) kiáltással szólítják fel a lakókat állásfoglalásra. Elméletileg a szerencsétlen ajtónyitónak van lehetősége „botot” választani – a következményekkel együtt. Általában a gyerekek édességet kapnak, a felnőttek pedig jót szórakoznak. Amerikában általában baráti társaságban jelmezbált rendezve ülik meg ezt az ünnepet. A halloween nagyon fontos ünnep Amerikában. Ezzel ellentétben a szülők nem engedik ki gyermeküket, mert félnek a várható következményektől. Az utóbbi időben ugyanis megnőtt Halloween-kor az eltünt- és megölt gyermekek száma. Így ez az ünnep, az előző 10 évhez képest, nagyon sokat vesztett a jelentőségéből.

Európában a halloween sokáig feledésbe merült. Néhány helyen elvétve jelmezbe öltöztek és tökdíszeket helyeztek el a lakásban, de ez a szokás is hanyatlóban volt. Az utóbbi években azonban a halloween ünneplése ismét visszatért, valószínűleg a népszerű amerikai ponyvakultúra (képregények, filmek) nyomán. Az utóbbi években Magyarországon egyre több helyen ünneplik meg. Az iskolákban beöltöznek a gyerekek és cukrot osztanak az osztályokban. Több helyen partikat rendeznek; az udvart, a házat túlvilági hangulatúvá varázsolják, majd különféle jelmezekbe öltözve mulatoznak. Népszerű szórakozás ilyenkor az almahalászat, melynek célja egy vízzel teli vödörből szájjal kiszedni az almát.

A szeretet ereje

- Nagymama mesélj nekünk valamit!

- No, jól van, nem bánom! – mondta az öreganyó. – Üljetek le!

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, egy eldugott kietlen országban kezdődik történetünk. Aranyország valaha egy napsütötte, fákkal és élettel teli vidék volt. Eszter királyné és Edmund király békében és nagy szeretettel kormányozták az országot egészen addig, míg a gonosz varázsló Sarlatán el nem foglalta a trónt. Azóta sötétség és pusztulás uralkodik az egész vidéken. Az ország népe az utolsó reményét a királyi pár eltűnt gyermekébe, Miriam hercegnőbe vetette, akinek Eszter húga Borbála megjósolta a visszatértét. 3 nappal az után, hogy a birodalmat leigázták látomása támadt: „Tíz év sötétség után az eltűntnek hitt gyermek visszatér, hogy elfoglalhassa jogos helyét a trónon, oldalán a bátor lovaggal. Amikor az égiek háborúja megkezdődik, a hercegnő legyőzi a gonoszt. Olyan fegyver van a birtokában, ami ellen még a mágus is tehetetlen. S amikor elszállnak a viharfelhők az ország ismét békében élhet tovább.” Mindez már tíz éve történt. A nép az óta is elkeseredetten várja vissza az ifjú hercegnőt.

Sir Péter a király egyik hű lovagja és Miranda a hercegnő legjobb barátnője indult el Miriam hercegnő megkeresésére és itt kezdődik a történetünk.

Három nap és három éjjel mentek szüntelenül, amikor is egy kis tisztáshoz értek. Egy kunyhó állt a közepén és füst gomolygott a kéményből. Egy öreganyó éppen rőzsét hordott az erdőből. Amikor észrevette a vendégeket eléjük sietett.

- Miben segíthetek kedveskéim? – mosolygott rájuk.

- Csak egy kis ételt szeretnénk kérni és éjszakára szállást. – mondta a lovag.

- Gyertek csak! - nyitotta ki előttük az ajtót. – Hidegek az esték. Nálam jó helyen lesztek.

Az anyó betartotta, amit ígért, ám reggel rémültem vették észre, hogy két út vezet innen tovább. Most merre menjenek?

- Ha megmondjátok, merre tartotok, én szívesen segítek. – ajánlotta fel a vendéglátójuk.

- A barátnőmet keressük. – válaszolt készséggel a lány.

- Ennél azért egy kicsit konkrétabban úti cél kellene megadni, nem gondolod Miranda? – érdeklődött a lovag. Az öreganyó a név hallatán felkapta a fejét.

- Miranda? Nagyon szép neved van kedvesem! – suttogta sejtelmesen. – Menjetek balra! Az egész biztosan a jó út lesz.

A két vándor úgy tett, ahogy az anyók mondta, bár nem igazán értették a viselkedését. Hét nap gyaloglás után ismét egy tisztásra értek. Egy takaros kis ház állt a közepén egy kis kerttel. Egy asszony éppen a kertben munkálkodott. Rögtön felfigyelt az érkezőkre.

- Üdv néktek ifjú vándorok! Anyám már értesített, érkezésetekről. – sétált eléjük. Az érkezők nem értették, hogy mit történik. – Én Gertrúd vagyok. Ti, pedig biztosan Sir Péter és Miranda.

- Már megbocsásson asszonyom- - udvariaskodott a lovag – de ön honnan ismer minket?

- Én mindent és mindenkit ismerek gyermekem! – Sir Péter ezt már egyre különösebbnek gondolta. Valami itt nincs rendben.

- Menjetek tovább egyesen. – mutatta az utat Gertrúd. – A lányom várni fog titeket.

- De hát honnan tudja, hogy merre menjünk. – azonban mire Miranda már hátranézett az asszony eltűnt.

Sir Péter és Miranda vonakodva, de elindultak a középső ösvényen. Hosszú út állt már mögöttük, ne ennek még koránt sincs vége. A huszonegyedik napon, amikor már kezdték feladni a reményt egy házat pillantottak meg az erdőben. Odabent égett a gyertya. Az ajtóhoz léptek, ám mielőtt még kopogtak volna egy fiatal hölgy nyitott ajtót.

- Üdvözöllek titeket, már vártalak benneteket. – tárta szélesebbre az ajtót. – Gyertek beljebb. Épp most készült el a vacsora.

Mivel Miranda és a lovag már igen fáradtak voltak, nem kezdték el faggatni a lányt, hogy még is mi történik. A vacsorát készséggel elfogadták, majd az után rögtön le is feküdtek aludni. Pár perc múlva el is nyomta őket az álom. Reggel kipihenten ébredtek fel. Már friss reggeli várta őket az asztalon. Mire végeztek az evéssel vendéglátójuk is visszatért.

- Jó reggelt! Nem volt alkalmam tegnap bemutatkozni. Anna vagyok. – nyújtott nekik kezet.

- Most már elárulnád, hogy még is mi folyik itt? – türelmetlenkedett a lovag.

- Tudom, hogy miért vagytok itt! - kezdte Anna. – Tudom, hogy kit kerestek!

- De hát honnan? – csodálkozott el Miranda. – És ha tudod, akkor merre kell mennünk?

- Erre sajnos magatoknak rá rájönni. – rázta meg a fejét. – Én csak egy rejtvénnyel szolgálhatok nektek, amit, ha megfejtetek, akkor már egyenes út vezet Miriamhoz.

- Halljuk! – dörrent rá Sir Péter.

- Egy egész generáció őrzi titkát a lánynak, útját állva ezzel sok ármánynak. Jöjj rá családfádnak titkára, csak úgy lelhetsz rá a királynő igaz útjára.

- Még is kinek a családfájára gondol? – mérgelődött a lovag.

- Nekem ismerős ez a hely. Már jártam erre. Amikor még kicsi voltam. – nézett körül Miranda. – Már emlékszem. A nagymamámhoz mentünk erre mindig. A birtok ahol lakott már évtizedek óta családom birtokában volt. A közepén egy vén diófa állt. Még az őseim ültették. Mama mindig csak tréfásan a családfánknak nevezte.

- A rejtvény lényegét remekül megoldottad. – bólintott elismerően Anna. – Most már csak az a kérdés tudod-e hogy, hogy jutottatok oda?

- Igen! A legszélső út a jó!

Megköszönték Annának a segítséget, majd elindultak az úton. Rég nem járhatott már arra senki. Az utat néhol már tejesen belepte a fű és a gaz. Kétheti gyaloglás után végre elérték a házat. Miranda és Miriam rögtön egymás karjaiba borult. Próbálták behozni az elmulasztott tíz évet. Nagyon boldogok voltak, hogy újra láthatták egymást. A lovag csak a háttérből figyelte az eseményeket. Nem bírta levenni a szemét Miriamról. Rabul ejtette a lány szépsége. Tényleg olyan, mit amilyennek mesélték neki.

Hét nap múlva újra útnak indultak, ám most már a hercegnővel az oldalukon, hogy visszaszerezzék a trónt. Visszafelé valahogy sokkal rövidebben tűnt az út. Miriam továbbra sem árulta el, hogy mivel fogja legyőzni Sarlatánt. Az mondta: „Ez maradjon az ő titka egyelőre.” Sir Péter eközben egyre jobban beleszeretett a hercegnőbe, s Miriam viszonozta az érzéseit.

Végül a huszonegyedik napon megérkeztek. A szörnyű vihar ellenére mindenki kisereglett az utcára. A nép éljenezve kiáltott a hercegnő nevét. Miriam egyből a palotához sétált. Sarlatán már fel volt készülve a legrosszabbra. Összegyűjtötte az összes erejét a nagy küzdelemre. Amikor a lány elkezdett felé közelíteni a legveszedelmesebb varázslatait ismételgette magában, s még mielőtt bármelyiket is kimondhatta volna a hercegnő megölelte. Ez volt az ő titkos fegyvere. A legősibb varázslat: a szeretet. A varázsló helyén nem maradt más csak por. Csak ezzel az egy fegyverrel lehetett őt legyőzni, s Miriam annyira szerette a szüleit és az országot, hogy képe volt rá. A szeretet mindig győzni fog a gonosz felett!

A király jutalomból a lovagnak adta a lánya kezét, aki örömmel ment hozzá. Világraszóló lakodalmat csaptak, s meghívták az egész országot. 80 évig uralkodtak békében az országban. Uralmuk alatt Aranyország ugyanolyan, ha nem még szebb hely lett, mint régen. A nép között szájról, szájra terjedtek a legendák a Hercegnőről, aki a szeretet erejével győzött.

De mindez ma már, csak egy bolondos nagyanyó történeteiben él tovább.

- Miranda drágám! Már megint az a régi történetet meséled az unokáinknak?- lépett be a szobába a férje.

- Rég volt tán igaz sem volt!

Figyelem!

Jövő hét szombaton tudom csak hozni a fejezetet. Nagyon sajnálom! Nincs elég időm az írásra. A mese viszont elkészült! Föltegyem?

19. fejezet

Nos, sajnálattal kell közölnöm, hogy innentől már csak 2 rész van hátra. Mind a kettő egy előretekintés lesz a jövőbe. Sok dolgom lett az iskolában is, meg itthon is így nem tudom folytatni. De megígérem, hogy az a maradék két rész még tartogat meglepetéseket. 2 hét múlva hozom a következőt, mert egy mesét kell írnom egy pályázatra. Addig is jó olvasást.

Egy ház, egy család

(Renesmee szemszöge)

Anya soha nem fog nekem megbocsájtani. Tényleg túlléptem a határt. Pedig én annyira szeretem őt. Nem akarok elmenni, de anyának igaza van. Ez már több volt a soknál.

Mikor beértem a konyhába anyát a földön találtam és zokogott. Ennek is én vagyok az oka.

- Anya! – suttogtam halkan, de így is meghallotta. – Csak búcsúzni jöttem. Indulok, de előtte még szeretnék mondani valami! Sajnálom! Remélem, egyszer megbocsájtasz.

- Hogy mondtad kislányom? – felállt és elém sétált. – Ismételd meg, amit az előbb mondtál!

- Sajnálom! – már indulni akartam, de anya hirtelen megölelt. Istenem, már el is felejtettem, hogy milyen érzés. Szorosan átkaroltam és szabad utat engedtem a könnyeimnek.

- Istenem, ha tudnád, hogy milyen régen vártam már erre. Ha ezt tudom, már előbb kidoblak a házból.

- Tessék? – ez csak színjáték volt???

- Anyai ösztönök! Tudtam, hogy ezzel észhez térítelek. Sajnálom, hogy ez kellett ahhoz, hogy rájöjj mi a helyes. – ezt nem hiszem el.

- Tehát maradhatok?

- Micsoda buta kérdés ez! – simított végig az arcomon. – Most kaptalak vissza. Soha többé nem eresztelek. Menjünk ki jó?

- Rendben. – amikor kiértünk rájöttem, hogy Edwardtól és Alicetől nem is kértem bocsánatot. Ők is megérdemelnék.

- Alice, Edward! Annyira sajnálom. Ha én nem vagyok ezt az egészet nem így tudod meg. – néztem az apámra. Furcsa, hogy már élőben is láthatom. – Anya finoman elmagyarázta volna. Alice, veled is elég csúnyán viselkedtem, csak hát nem akartam, hogy még egyszer megbántsátok anyát. Sajnálom, ígérem, igyekszem majd jóvátenni.

- Semmi gond Renesmee! Mi mindent megértünk. – beszélt Ed helyet is Alice. – Akiknek bocsánatot kérne kéni, az mi vagyunk.

- És legyen ez a végszó. – lépett Bella Edward elé. – Azt hiszem, hogy nekünk van, egy kis megbeszélnivalónk Menjünk a szobámba. – Edward egy szó nélkül követte.

- Renesmee! – szólított meg Jacob. Jacob??? Hogy kerül ő ide? – Látom eddig nem nagyon vettél észre, pedig már egy jó ideje itt állok. – a nyakába ugrottam, és szenvedélyesen megcsókoltam.

- Köszönöm!

- Szobára fiatalok! – hiába, Christopher az, mindig is Christopher marad.

(Bella szemszöge)

Istenem, most mit mondjak neki? Hogy magyarázzam el a történteket. Te jó Isten. Még a szemébe sem merek nézni. Mit gondolhat most rólam. Soha nem fog megbocsájtani.

- Bella? – nézett rám kérdőn.

- Most rajtam van a sor, hogy bocsánatot kérjek! Azt hiszem, hogy a látvány az magáért beszél. Sajnálom, hogy így kellett megtudnod! nem így terveztem.

- Ezért akartál ma velem találkozni ugye? – még mindig nem bírok a szemébe nézni.

- Igen! Nem tudom, hogy… - hirtelen minden elkezdett villog és egyszer csak teljesen elsötétedett a ház. Remek! Valaki kivágta a biztosítékot.

- Ez, melyik elvetemült őrül volt? – ordítottam ki a szobából.

- Sajnálom anya! – Kate! Ki más? Olyan két bal kezes, mint én. – Nem vettem észre, hogy a teafőző be van dugva és véletlenül lelöktem. Konnektorostól kijött.

- Remek! Akkor kezdj el gyertyákat keresni. Szakad a hó kint és korom sötét van. Már nem találjuk meg a tartalék generátort.

- Romantika a köbön. – ez most célzás volt?

- Vigyázz a szádra kisfiam. Jut eszembe Kate. Hol van Mia és Peter?

- Már alszanak! – jött a válasz. – Az időeltolódás miatt még elég kimerültek.

- Szerzek magunknak gyertyát! – mondtam Edwardnak, majd elindultam lefelé a lépcsőn.

- Tessék anya! – nyomta őket rögtön a kezembe Nessi egy doboz gyufával.

- Sok sikert! – remek! Még a sors is ellenem játszik.

- Visszatértem! – felállítottam a gyertyákat és meggyújtottam őket. Ez így érdekes lesz.

- Látom, sokszor van nálatok ilyen baleset. – jegyezte meg.

- Kate és mellettem? Viccelsz? – talán egy kicsit oldódik a hangulat. Talán túlságosan is. – De az eredeti témára visszatérve nem tudom, hogy mit mondjak. Nincs mentségem arra, amit tettem.

- Nem is kell, hogy mentségeket keress! Mindketten hibáztunk. – Edward lassan közelített felém én pedig a falhoz hátráltam. Mire készül? – Én nem haragszom rád Bella, sőt jobban szeretlek, mint valaha! Visszakaptalak és még mellé kiderült, hogy van 3 gyerekem. Soha rosszabb ne történjen velem. Te nem tettél semmit. Valószínű, hogy én is tettem volna a helyedben. – már nem tudtam tovább menni. Éreztem, ahogy a keze végigsimít az arcomon. Istenem, milyen rég óta nem éreztem ezt. Forróság öntötte el az egész testem egyetlen érintésétől. Én ebbe bele fogok őrülni. – De kár azon rágódni, hogy mi lett volna ha…

- Igen, egyetértek. – lélegzete, már az arcomat súrolta. Ez így nem lesz jó. Teljesen megbabonáz az illata. A derekamra tette a kezét és én megremegtem az újra rám törő érzésektől.

- Még mindig nem bízol bennem teljesen, de ez idővel változni fog. Nem hagyom, hogy még egyszer elmenj. Nem követem el kétszer ugyanazt a hibát.

- Nem áll szándékomban elmenni. – megfeszítettem minden izmom, hogy ellenállja a kísértésnek. Nem szabad megcsókolnom.

- Azt ajánlom is. – még közelebb hajolt hozzám az én testem pedig még jobban megfeszült. Lehajtottam a fejem, hogy ne lássam a szemét. Rögtön elvesznék. – Engedd el magad Bella. – engedelmeskedtem. – Ez az. És most nézz a szemembe. – emelte fel a fejem. – Kérlek. – belenéztem egyesen a szemébe.

Teljesen elvesztem azokban a tekintetekben. Olyat éreztem, amit már legalább 150 éve nem. Szerelmet és vágyat.

Edward finoman végigsimított az arcomon, majd az ajkaim felé közelített. Már semmi értelme nem volt ellene küzdeni. Edward ajka az enyémhez ért. A kezdetben puhatolózó csók átment szenvedélyes és forró csókba. A karjaimat a nyaka köré fontam és még szorosabban magamhoz húztam.

- Szeretlek! – suttogtam.

- Én is szeretlek! – csókolt meg újra. Erre vártam már mióta. Úgy éreztem, hogy repülni is tudnék. Csak egy valami zavart.

- Ugye tudod, hogy az ajtó előtt hallgatóznak? – suttogtam a fülébe.

- Igen! Már egy ideje feltűnt!

- Kate! Nessi! – mondtam mérgesnek szánt hangon, de közben vigyorogtam. – Ismerlek titeket. Tudom, hogy az ajtó előtt álltok és hallgatóztok. Nyomás lefelé!

- Ez rád is vonatkozik Alice! – na, ja. Őt ki is felejtettem.

- Jól van már! – csak lépcsődobogást lehetett hallani.

- Elmentek? – még mindig kiráz a hideg Ed hangjától.

- Nem! Engem nem vernek át! – már évek óta próbálkoznak ezzel a trükkel.

- Ha csak nem növesztettetek szárnyakat, akkor kizárt, hogy leértetetek. – nyitottam ki az ajtót. – Kicsit túl kevés ideig dübörögtetek. Ennél több lépcsőfok van.

- Ez nem ér! – tette karba a kezét Kate. – Mindig rájössz.

- Törődjetek bele! Az anyátok vagyok, ez van. Most pedig tényleg tünés!

Visszasétáltam Edwardhoz és átöleltem. Most már az idők végezetéig boldogan élhetünk együtt.

( Renesmee szemszöge)

- Na? – nézett ránk Chris és Jacob.

- Összejöttek! – lelkendezett Alice. Anya végre boldog.

- Hát ez remek! – csapta össze a kezeit Chris. Reménytelenül romantikus.

- Renesmee! Feljönnél velem a szobádba? – csak nincs valami baj?

- Öhm… Persze. – félve követtem. Ugye nem akar szakítani. Leültetett az ágyra ő pedig elém állt.

- Ugye tudod Nessi, hogy nagyon szeretlek? – jaj ne. Ez már rosszul kezdődik. – Nem csak azért, mert a bevésődésem vagy, hanem mert te vagy a legcsinosabb és legkedvesebb lány a földön. Soha többé nem akarlak elengedni egy percre sem. – belenyúlt a zsebébe és előhúzott egy kis dobozt. Úr Isten! – Renesmee Rosalie White hozzám jössz feleségül?

- Én… - Úr Isten. Úr Isten. Úr Isten. Megkérte a kezem. – Igen! Igen! Igeeen! – a nyakába ugrottam és megcsókoltam. Én vagyok a legboldogabb nő a világon.

- Reméltem, hogy ezt mondod. – Jacob felhúzta az ujjamra a gyűrűt. Gyönyörű. Egy apró kis zöld smaragd van a közepében.

- Szeretlek és örökké szeretni foglak Jacob Black. – néztem.

- Én is! Gyere, mondjuk el a többieknek! – villámgyorsan leszaladtunk a lépcsőn és vigyorogva odaálltunk a többiek elé.

- Mi ez a nagy boldogság Nessi? – kíváncsiskodott Chris. Kate és Alice is érdeklődve fordult felénk.

- Jacob megkérte a kezem! – mutattam fel boldogan a kezemet, amin a gyűrű volt.

- Gratulálok nektek! – öleltek meg minket.

- El sem hiszem, hogy férjhez mész! – hitetlenkedett a bátyám.

- Ki megy férjhez? – jött le anya és Edward kézen fogva a lépcsőn.

- Megkértem Nessi kezét! – újságolta el nekik is Jake.

- Ez csodálatos kislányom! – mosolygott rám anya, majd ő is átölelt. – Annyira örülök nektek!

- Az esküvőt én szervezem! – lelkendezett Alice.

- Csak, ha a lányod esküvőjét majd én szervezhetem. – egyezkedett anya.

- Addig még szerintem van egy kis időnk. – ölelte át hátulról Edward anyát.

Végre mindenki boldog an élhet az idők végeztéig.