6. fejezet

Cullenéknál

(Alice szemszöge)

Éppen vadásztunk, amikor valami furcsa érzésem támadt. Valahogy úgy éreztem, hogy haza kell mennünk. Amikor egyre közelebb értünk a háthoz úgy lett egyre erősebb Bella frézia illata. Tudtam, hogy ma fog eljönni. Így legyen 5-ösöm a lottón. Na, jó, az mondjuk, szabálytalan lenne, mert ki tudnám figyelni a nyerő számokat.

Én értem a legelőször a házhoz és még épp időben.

- Jaj, ne! – hallottam meg a hangját – Jobb lesz, ha én megyek. – de már késő volt, mert már ott álltam az ajtóba.

- Nem mész te sehová. – mondtam vészjóslóan.

- BELLA! – rontott be mögöttem drága bátyám és egy csontropogtató ölelésbe részesítette Bellát. – Hiányoztál hugi!

- Te is nekem Emmett! – kacagott fel.

- Na, ugye, hogy megmondtam!– vigyorogtam a mögöttem álló Jasperre.

- Szia, Bella! – mondta, majd ő is megölelte. – Üdv újra Forksba.

- Hello Jazz.

- Jó újra látni Bella! – lépett hozzá Rose és mindenki legnagyobb megrökönyödésére megölelte Bellát!

- Én is örülök! – viszonozta az ölelést barátnőm. – De most már menj! Tudom, hogy minden vágyad hogy megnézd, hogy van Anthony.

- Köszönöm! – nézett rá hálásan, majd Emmettel együtt eltűntek az emeleten.

- Szervusz, Bella! – köszönt Carlisle és Esméhez lépett.

- Már megint nem hallgattál rám. – mondtam neki és én is megöleltem.

- Mikor szoktam én bárkire is hallgatni?

- Tudtam én, hogy haza kell jönnünk. – mosolyogtam rá.

- Tudtam én, hogy már egy fél órája el kellett volna indulnom. – nézett rám gúnyosan. – És én most engedelmetekkel elmennék.

- Hova sietsz Belluska? – jött le Emmett az emeletről. Mikor elérte a kanapét levette a kabátját és rádobta. Egyáltalán minek volt még a póló fölött kabát rajta?

- Nézd már milyen érdekes fogas! – lépett mögé Esme és felemelte a ruhadarabolt, majd odadobta Emmettnek. – Olyan kanapé formája van.

- Most hogy mondod anya! – nevetett fel Emmett és kivitte a fogashoz a kabátját. Ám ekkor nekem feltűnt valami. Edward nincs itt! Na, jó Én most felmegyek és megölöm!

- Egy perc és visszajövök! – mondtam, majd elindultam felfelé a lépcsőn. Elhatároztam, hogy nyugodt maradok, de ez nem jött be. – EDWARD ANTHONY MASEN CULLEN! MOST AZONNAL GYERE LE!

- Alice megkérhetnélek, hogy ne kiabálj? – mondta, mikor beléptem a szobájába.

- Nem, nem kérhetsz meg! – suttogtam, mert amit mondani fogok nem biztos, hogy a többieknek is hallani kéne. – Mi a jó Istent keresel még itt fönn? Meg ne próbálj nekem hazudni! Látom rajtad, hogy még mindig szereted. De akkor küzdj is érte, a jó ég áldjon meg. Ha nem harcolsz, akkor sohase fogod visszakapni. Most komolyan jó az neked hogy mindketten szenvedtek? Szerezd vissza és legyünk végre megint egy család. Az idő, már úgy se tudod visszapörgetni, úgy hogy ne keseregj a múlton. Esélyt kaptál arra, hogy visszaszerezed, erre te megint elengeded őt? Nem vagy te eszednél! Két percet kapsz, hogy le gyere! Ne várd meg, hogy megint feljöjjek! – mondtam, majd leviharoztam a lépcsőn.

- Na, mi a helyzet? – kérdezte Jazz, majd átölelt.

- Makacs, mint az öszvér, de azt hiszem sikerült rá hatnom.

- Esme! Kérhetek egy tányért? – szólt ki a konyhából Bella. – Felvinném a levest Anthonynak.

- Persze! – mondta Esme kedvesen, majd elindult a konyhába. – De nem hinném, hogy sok értelme van.

- Majd meglátjuk! – válaszolt Bella sejtelmesen.

- Hmm… anya! Egyre jobban főzöl! – állapította meg Emmett.

- Ezt nem én főztem!

- Hanem? – hökkent meg mindenki

- Én! – lépett elő Bella egy tálcával a kezében. – Na, azért ennyire nem kell meglepődni. – mondta, mert Emmett kicsit sem értelmes képet vágott.

- Hogy, hogy te főzted? – néztem rá kérdőn.

- Titok! – mondta mosolyogva majd elindult fölfelé a lépcsőn. Edward éppen ekkor indult el lefelé a lépcsőn nagy sebességgel, aminek következtében egyenesen belement Bellába. Drága barátnőm a meglepetéstől hátratántorodott és az összes leves rajta kötött ki és, ha Edward el nem kapja, akkor hátraesik és legurul a lépcsőn. Fél perc múlva még ugyanígy álltak elmélyedve egymás szemében. Láttam, hogy nagy erőfeszítésbe került, hogy ne csókolják meg egymást. Pedig milyen szép lenne. Elsőnek Bella tért legelőször magához.

- Öhm… köszönöm. – motyogta lehajtott fejjel.

- Jaj, annyira sajnálom, ne haragudj! – tért magához kedvenc bátyám is. Az viszont egyiküknek sem tűnt fel, hogy Bella még mindig Edward karjában van. Erre Ed rögtön elengedte Bellát. Már megint a fejembe turkál!!! – Nem tudom, hogy történhetett! Bocsánat!

- Mondjuk, ha nem száguldoznál 100km/h – s sebességgel a lépcsőn, akkor ez nem történt volna meg, és Belluska nem lenne nyakig paradicsomleveses. – nevetett Emmett.

- Jaj, a leves! – nézett magán végig Bella. – Jobb lesz, ha én hozok egy másik tállal. – mondta, majd elviharzott a konyhába.

- Nem egészen így gondoltam, de hatásos volt! – vigyorogtam Edwardra.

(Bella szemszöge)

- Esme! Kérhetek egy tányért? – szóltam ki a konyhából. – Felvinném a levest Anthonynak.

- Persze! – hallottam Esme kedves hangját. – De nem hinném, hogy sok értelme van.

- Majd meglátjuk! – válaszoltam sejtelmesen.

- Hmm… anya! Egyre jobban főzöl! – állapította meg Emmett.

- Ezt nem én főztem!

- Hanem? – hökkentek meg.

- Én! – léptem elő egy tálcával a kezemben. – Na, azért ennyire nem kell meglepődni. – mondtam, mert Emmett elég bugyuta képet vágott.

- Hogy, hogy te főzted? – nézett rám kérdőn Alice.

- Titok! – mondtam mosolyogva majd elindultam fölfelé a lépcsőn. Egyszer csak éreztem, hogy valaki nekem jött. A lökéstől megtántorodtam és hátra estem volna, ha egy erős kar meg nem fog. A paradicsomleves viszont egy az egyben rajtam kötött ki. Mikor felnéztem a lélegzetem is elállt. Edward ált velem szembe. Egyszerűen nem bírtam elszakadni tekintetétől. Hihetetlenül vágytam a csókjára. Most ébredtem csak rá igazán, hogy még mindig teljesen oda vagyok érte. Ám ekkor az elmémbe kúsztak a gyerekeim képei és ráébredtem, hogy mi már nem lehetünk együtt.

- Öhm… köszönöm. – suttogtam, de a fejemet, a világért sem emeltem volna föl.

- Jaj, annyira sajnálom, ne haragudj! – kapott észhez Edward is majd elengedett. – Nem tudom, hogy történhetett! Bocsánat!

- Mondjuk, ha nem száguldoznál 100km/h – s sebességgel a lépcsőn, akkor ez nem történt volna meg, és Belluska nem lenne nyakig paradicsomleveses. – vigyorogott rá Em. Van benne valami.

- Jaj, a leves! – nézem végig magamon. – Jobb lesz, ha én hozok egy másik tállal. – mondtam, majd gyorsan elmenekültem. A ruhámmal, és a hajammal jelen pillanatban nem törődtem. Kimertem egy újabb adagot. Kilépetem a konyhából és ismét elindultam felfelé.

- Megyek, megkeresem a felmosót. – nézett a többiekre Esme. Amint felértem Anthony szobája felé vettem az irányt. Amikor beléptem rámosolyogtam Rosera.

- Hoztam egy kis ennivalót Anthonynak.

- Köszönöm, de úgy se fogja megenni. – mondta, miközben leültem az ágy szélére.

- Anthony, ha egy falatot megkóstolsz, akkor megígérem neked, hogy kiszállhatsz egy kicsit az ágyból. – mosolyogtam rá. – Rendben?

- Ühüm. – bólogatott, majd a szájához emeltem a kanalat és nagy nehezen megkóstolta. és láttam rajta, hogy ízlik neki. Naná, hisz van benne vér is. Csodálkoznék is, ha nem enné meg.

- Na, ugye hogy nem is olyan rossz? – néztem rá majd elé raktam a tálcát és elkezdte enni.

- Hát veled meg mi történt? – nézett rá a ruhámra.

- Éppen jöttem felfele a lépcsőn, amikor Edward belém jött és rám borult az egész tál paradicsomleves.

- Oh, akkor Emmett azon humorizált. – nevetett

- Igen. Végeztél is? – néztem Anthonyra, mert láttam, hogy leteszi a tálcát.

- Igen, köszönöm szépen nagyon finom volt. – mondta hálásan.

- Nincs mit! – simogattam meg a fejét, majd elindultam lefelé.

- Ezt meg hogy csináltad? – nézett rám Jasper, majd az üres tányérra.

- Nem hiszem el, hogy nem érzitek – tettem le a tálcát az asztalra.

- Még is mit kéne éreznünk? – értetlenkedett Carlisle.

- Vért is tettem a levesbe. – mosolyogtam rájuk. – És láss csodát, mind megette.

- Roppant elmés. – vigyorgott Emmett.

- Ugye? Büszke is vagyok magamra! – húztam ki magam mire elkezdtek nevetni. – Én viszont, most már megyek, mert nem szeretem a paradicsomleves körítést magamon.

- Nem mész sehova! – tiltakozott a kis kobold. – Majd kapsz tőlem egy ruhát és itt lefürdesz!

- Alice én jobb szeretem a saját ruháimat, de ha ennyire szeretnéd, akkor felhívom Christ, hogy hozzon nekem valami ruhát és elémegyek el és elhozom. – próbáltam kompromisszumot kötni, mert az igazat megvallva én se szerettem volna elmenni. – Így jó lesz?

- Rendben. – egyezett bele Alice én pedig már tárcsáztam is a számot. Kicsöngött, majd Chris fel is vette.

- Szia Bella! Valami baj van? – kérdezte

- Hello Chris! Nincs semmi baj, csak szeretném, ha elhoznál nekem az erdőbe egy ruhát. – magyaráztam.

- Ok. Mindjárt keresek valamit neked. – hallottam amint lázas kutakodásba kezd és már előre is féltem attól, hogy mit választ. – És szabad megtudnom, hogy miért is kell neked most ruha?

- Persze! Paradicsomleveses vagyok tetőtől talpig.

- Ugye ez most nem komoly? – röhögött.

- De, de mit szöszmötölsz már eddig? – semmi jót nem sejtek. Mire készül ez a gyerek?

- Egy perc csak nem találom a fényképezőgépet! – mondta mire meghallottam, hogy a többiek nagyban nevetnek mögöttem.

- Haha, nagyon vicces. Az erdőben találkozunk! Szia!

- Csaó! – köszönt el.

- Jó fej a gyerek! – nézett rám Emmett. – Van humora.

- De a lényeg, hogy hozza a ruhádat! – szólt közbe Alice.

- Miért, szerintem így is csinos! – vigyorgott a nagy maci. – Igaz Eddy? – na, ezt még visszakapod.

- Oh, köszönöm Emmett! – mondtam meghatottan, majd villámgyorsan megöleltem, minek következtében ő is csupa paradicsom lett. – Upsz, bocsi! – vágtam ártatlan képet.

- Azt hiszem, megyek és előkerítem a fényképezőt! – állt fel Edward és már el is tűnt az emeleten.

- Hát te meg hogy nézel ki? – jött le Rose az emeletről, és amikor meglátta a drága férjét elröhögte magát.

- Azt hiszem, nem csak én fürdök ma! – néztem kaján vigyorral a képemen Emmettre. – Na, én mentem. Egy perc és jövök vissza! – köszöntem el, majd már el is tűntem a fák sűrűjében.

5. fejezet

Gyerekek

( Christopher szemszöge)

Végre nemsokára elindulhatunk haza. Nagyon várom. Be kell vallanom, hogy kezd hiányozni anya. Na meg a drága hugicám az agyamra megy. Nem tudom ki az istenre ütött, de hogy anyára nem sok mindenben az biztos, a makacsságát leszámítva. De a többi az rejtély számomra. Bárcsak Kathline is itt lenne már. Nélküle meg Mia és Peter nélkül valahogy nem teljes a család. Nem tudom, hogy volt képes az a szemét elhagyni őket. Pedig milyen boldog családja volt és Kathline mindennél jobban szerette. Fel nem foghatom. Vagy talán a White család nőnemű tagjain átok ül, hiszen anyát is elhagyta apa, pedig neki is boldog életük lehetett volna. De látom anyán, hogy ő így is boldog és a világ minden kincséért se cserélné el ezt az életet. De azért látni rajta, hogy hiányzik neki a Cullen család. De mit tollászkodik már eddig Nessi?

- Édes drága húgocskám megkérhetlek arra, hogy egy kicsit csipkedd magad? – gúnyolódtam. – Még egy lajhár is megirigyelhetné a tempódat!

- Fogd be öcsi! – válaszolta kimérten. – Nekem sokkal több ruhám van, mint neked, de ha valami nem tetszik, akkor be is pakolhatsz helyettem!

- Na, azt már nem! Isten őrizzen tőle.

- Ezt megbeszéltük!

Két óra elteltével már a repülőgépen ültünk, ami indulás készen állt. Egész simán ment a repülőút, kivéve drága húgom akcióját, aki éppen az egyik légi utas kísérőt akarta elcsábítani, aki majd elolvadt tőle és az utas nyakába öntötte a vizet. Na, az szép volt. Szegény férfi. Nem is értem, hogy lehet a húgom ilyen. Végre nagy nehezen földet ért repülőgép. Még jó hogy a kocsikat már előbb elküldtük és a parkolóba vártak. Nessinek egy kis gond volt a csomagjaival, ezért úgy döntöttem, hogy elindulok nélküle. Úgyis külön kocsink van. Hála istennek!

- Amíg te itt szöszmötölsz, a csomagjaiddal én elindulok haza és felkészítem anyát lelkileg a jöttedre. – közöltem vele.

- Szerintem még azt is elfelejtette, hogy ma jövünk. – mondta hidegen. – Amennyire törődik velünk.

- Renesmee! Semmi kedvem ezt a vitát újra kezdeni. – emeltem feljebb a hangom. – Már egy közel 70 éves témán lovagolsz még mindig! Nem gondolod, hogy ez egy kicsit nagyon unalmas?

Fogtam magam és elviharoztam a kocsi felé. Mégis mit képzel magáról. Hogy beszélhet így arról az emberről, aki felnevelte. És egyáltalán, hogy lehet ilyen gonosz. Anya a lelkét kiteszi értünk és mit kap tőle cserébe? Csupa rosszindulatot, anya meg csak tűri. De bármibe lemerem fogadni, hogy egyszer neki is elege lesz ebből az egész cirkuszból és akkor Renesmee nagyon ráfázik. Már alig várom, hogy hazaérjek. Anya biztosan valami finomat főz! Nyami! Nem tehetek róla, de imádom a főztjét! Mire észbe kaptam már a ház előtt parkoltam le anya kocsija mellé! Kiszálltam és elindultam az ajtó felé.

- Anya! Megjött a te drága egyetlen aranyos kisfiad! – ordítottam be az ajtón.

- Te mégis kiről beszélsz? – vigyorgott ki a konyhából, ahonnan friss lasagne illata szállt ki.

- Mama! Jaj de jó téged újra látni. – öletem meg. – Sőt, mit jó egyenesen felüdítő. Az az egy hónap amit Nessivel töltöttem együtt egyenesen borzalmas volt.

- Tényleg őt hol hagytad? – kérdezte.

- A reptéren vitatkozik az igazgatóval, mert eltűnt az 1.254.689 táskája közül egy.

- Jól gondolom, hogy már nagyon éhes vagy? – váltott témát.

- Mi az, hogy! – vágtam rá azonnal.

- Na, akkor gyere az asztalhoz!

- Már úgy hiányzott a főztöd. Nessi se főz rosszul, de azért a tied jobb. De el ne áruld, neki hogy azt mondtam, hogy az övé se rossz! – kértem. – Oda lenne a hírnevem.

- Lakat a számon. – mondta vigyorogva, majd elém tette az ételt.

- Ez egyszerűen csodálatos. – mondtam és pillanatokon belül elpusztítottam az egészet.

- Ennek igazán örülök! De ha jól hallom jön a húgod.

- Igazad van. – Renesmee Porsche-ja most parkolt le a ház elé az én Kabrióm mellé. - Héj! Majdnem nekiment a kocsimnak.

- Óh, te szegény! – hallottam meg a hangját. – Mi lett volna veled?

- A fenébe! Kellett neked hazajönnöd.

- Szia, kicsim! – köszönt neki anya.

- Hello anya! – válaszolt ridegen. Nem is értem, hogy lehet ilyen fagyos.

- A Jégkirálynő visszatért köreinkbe. – ironizáltam. Anya meg közben még egy tálat tett az asztalra.

- Haha! Roppant szellemes.

- Ha megettétek, utána beszélnünk kellene. – mondta anya aggodalmasan.

- Valami baj van? – néztem rá.

- Majd ti azt eldöntitek.

Vajon mi történhetett? Nem szokott ilyen lenni. És mi az, hogy mi majd eldöntjük? Ezt nem értem. Itt valami nem stimmel. Miről akarhat beszélni velünk? Talán történt valami Kathlinékkel? Nem ezt nem hiszem. Akkor nem ilyen lenne. De akkor meg mi a baj?

- Befejezted az evést? – néztem kérdőn Reneesmére, ő pedig bólintott, majd anyával együtt leültünk a nappaliba.

- Na, hadd halljuk! – mondta Nessi.

- Nem nagyon szeretnék kertelni ezért rögtön el is mondom nektek. –kezdett bele. – A Cullen család is itt él Forksba ráadásul nem messze innen.

- Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy ránk erőszakolod a velük való találkozást? – kérdezte vészjóslóan Nessi. – Mert erről a tervedről most azonnal tegyél le!

- Ez meg se fordult a fejembe! – tartotta fel a kezét anya. – Éppen ellenkezőleg, de ha ti szeretnétek velük találkozni, akkor én nem állok az utatokba. Ez a ti döntések!

- Tessék? – ezen még a mi drága Nessink is megdöbbent. – Szóval, ha nem akarunk, akkor nem kell találkozni velük?

- Pontosan! – nézett rá mosolyogva anya. – Őszintén szólva én se nagyon akarok, de kénytelen vagyok, mert Emmettéknek van egy 6 éves kisfiuk, akinél most kezdődött el az változás és valószínű, hogy Alicék lányánál is most fog.

- És mi vagy te az ápolójuk? – kérdezte gúnyosan Renesmee.

- Ez bonyolultabb kislányom. Soha nem fogom megbocsájtani neki, amit tettek, de ettől még szeretem, illetve szerettem őket. Alice a legjobb barátnőm volt, Esme pedig már szinte az anyám. Nem tudok még egyelőre elszakadni tőlük. Hiányoztak!

- Na és mi van Edwarddal? – kérdezte a húgom kicsit sem tapintatlanul.

- Semmi! – vágta rá anya elködösült arccal. – Mi lenne?

- Nem akarod esetleg újrakezdeni vele?

- Nem! Soha nem fogom neki megbocsájtani, hogy elhagyott minket!

- De hát nem is tudott arról, hogy terhes voltál. – vágtam közbe.

- Te most kinek a pártján állsz kisfiam?

- Természetesen a tiedén! – vágtam rá.

- Na, jó figyelj! – nézett mélyen a szemembe. – Ha szeretnéd, akkor találkozhatsz velük. Én, nem tartalak vissza, és ha kell, akkor támogatlak. Csak egy szavadba kerül.

- Inkább nem! Jó ez így nekem. Abból megint csak veszekedés lenne.

- Alicenek viszont el kell mondanom.

- Na, azt már nem! – hördült fel Renesmee.

- Már így is sejti, hogy titkolok valamit. Tegnap itt járt. – magyarázta. – Neki nem tudok hazudni. A legjobb barátom volt. Ismeri minden rezdülésem. Tudja, hogy mikor hazudok.

- Na, jó rendben, de tőlem ne várd el, hogy jó pofizzak vele.

- Én csak egyet várok el tőled, ha lehet, akkor ne cirkuszolj, amikor találkoztok. – nézett rá szigorúan anya.

- Ezt sajnos nem ígérhetem meg. – mondta Nessi

- Nyugi anya! Majd én kordában tartom őt, ha kell! – vigyorogtam teli szájjal.

- Na, jó! Ezt a beszélgetést én részemről lezártnak tekintem. – mondta majd elment a konyhába mosogatni.

§*§*§*§

(Bella szemszöge)

2 nap múlva. Szombat.

- Igen, tessék? – vettem fel a telefont.

- Bella! Át tudnál jönni Anthony rosszul lett és Carlisle is elment vadászni. – hallottam meg Esme riadt hangját.

- Persze, azonnal indulok. – mondtam majd letettem. Kihúztam a fiókot és előkotortam egy kis piros üvegcsét.

- Chris, Nessi! Elmentem, mert Anthony rosszul lett, majd jövök valamikor. – és választ sem várva már rohantam is keresztül az erdőn. Csak akkor lassítottam, amikor már odaértem a ház elé. Becsöngettem.

- Szia, Bella! Jó gyors voltál. – mosolygott rám Esme.

- Szia! Na, hol van a kis beteg? – kérdeztem, majd elindultunk föl a lépcsőn.

- Már egy napja nem evett semmit! – panaszolta. – Már kínáltam mindennel, de semmi.

- Gondoltam, de ezen mindjárt segítünk. – mondtam, majd elindultam a konyha felé. – minden van itthon a paradicsomleveshez?

- Öhm… persze! – nézett rám csodálkozva. - De nem hiszem, hogy meg fogja enni.

- Ebben azért ne fogadjunk.

Ismét sikerült megállapítanom, hogy jó társaságban csak úgy repül az idő. Esmével remekül elbeszélgettünk főzés közben. Észre se vettem és már elkezdett sötétedni. A paradicsomleves is elkészült és én belecsöpögtettem a piros fiolából néhány csepp vért, mert, hogy az volt benne. Chriséknél is mindig ezt használtam és bevált. Már éppen végeztünk mindennel, amikor megéreztem 6 vámpírnak a szagát. Tehát előbb jöttek haza, min vártam.

- Jaj, ne! – nyögtem. – Jobb lesz, ha én megyek. – de már késő volt Alice addigra már ott állt az ajtóba.

- Nem mész te sehová. – mondta vészjóslóan.

4. fejezet

Várva várt találkozó

(Bella szemszöge)

Nem hittem volna, hogy túlélem ezt a napot. Olyan jó volt Alice-t ismét látni. Úgy hiányzott már. csak most azt nem tudom, hogy hogyan tovább. Nem akarok Edwarddal találkozni. Így is olyan nyomasztó érzés hogy hazudnom kellett a legjobb barátnőmnek. De mégse mondhatom meg neki az igazat. Edward pillanatok alatt kiolvasná a fejéből. Azt meg nem igazán szeretném. Abba meg már bele se merek gondolni, hogy mi lesz, majd ha egy iskolába járnak. De jobb lesz, ha mielőbb szólok erről Kathlinnek. Talán ketten kisütünk valamit. Meg is keresem Georgina számát. Beütöttem a számot és már tárcsáztam is. Gina fel is vette.

( A magyar fordítás a végén van)

*- Oui, quoi? - szólt bele Gina

- Salut je suis Gina Bella. Kathline là?

- Oh. Salut Bella.- hallottam a hangján, hogy melepődött. - Je vais lui donner un moment.

- Kathline! Bella est. – kiáltotta. - Vous recherchez. Vous venez ici?

- Bien sûr, je m'en vais. – hallottam meg lányom hangját.

- Seront ici dans une minute. – tájékoztatott.

- Salut, Mom! – na végre.

- Salut mon chou! Comment vas-tu? – érdeklődtem.

- Ce qui est formidable! So what's wrong with you? – ez nem igaz. Honnét tudja mér megint?

- This is nice to hear! Que pensez-vous que quelque chose pourrait être le problème?- adtam az ártatlant.

- Mère! Je vous connais déjà. Ce n'est plus vous suffit d'appeler et de sons si bizarre. – van benne valami.

- All right! Je vois que vous connaissez vraiment. Pas en vain, vous êtes comme moi le plus.

- So so what? – érdeklődött.

- Succinctement juste que la famille Cullen est en Forks, et qui me rend voisin de meilleure qualité.

- vázoltam a helyzetet röviden.

- Pardon? – sikította. - Forks? Et nous sommes voisins? Cette mai ne pas être vrai! Mais comment? Et comment sais-tu cela?

- Hey, hey, hey! Il ne peut y avoir qu'une seule question!

- Eh bien, je suis désolé! Donc là vous commencé Comment savez-vous?

- Alors que Rosalie et Emmett a adopté un métis. – meséltem. - Son nom est Anthony et il m'est arrivé d'être un enseignant et j'ai dû le ramener chez lui.

- Et l'autre n'aurait pu faire cela? – naná, hogy ezt kérdezi.

- Non, il était mêlé et il a commencé! Aucune pensée dans ce que je fais. Esme et il ouvrit la porte.

- Et puis ce qui s'est passé? – türelmetlenkedett a lányom.

- Quand il vit entre nous pensaient qu'il s'agissait d'une crise cardiaque. – magyaráztam. - Carlisle puis tout de suite appelé pour lui de revenir. Eh bien, ce que vous faites normalement pas de porte Dépannage-il interrogé.

- Vous me blâmer? Il ya 150 ans aurait dû mourir! – imádom a lányom humorát.

- Ouais pour moi! Puis avait à dire à ce qui s'est passé pour moi, mais je suis allé parce que je sentais l'odeur des autres, mais pas avant de quitter l'adresse

- Et puis quoi?

- Alice vint à moi. J'ai manqué. – panaszoltam neki. - De cours, il ne lui dites pas que vous avez trois enfants. Edward immédiatement déduite de la tête.

- Et puis ce sera? – hát ez jó kérdés. - La chose qui n'est pas exclue de l'école dirigée ensemble!

- Eh bien, je ne savais pas ça! Par conséquent, j'ai appelé.

- Edward de toute façon vous pourrez voir un certain rendement pour eux parce que tout le monde va en parler! – erre magamtól is rájttem.

- Je suis également préoccupé par justement cette raison!

- Un miracle surnaturel pour être ici. – hogy én milyen hülye vagyok.

- Well, that's it! Tu es une fille génial!

- Pourquoi?

- Bizarre! Si je suis sous le bouclier de toute l'école, le problème est résolu.

- Ce n'est vraiment pas une mauvaise idée. – értett egyet velem.

- Vaut la peine pour cette raison que de vous appeler.

- Ha, ha, ha! En tout cas, nous parlons français, pourquoi? – logikus kérdés.

- Pour pratiquer la langue. – válaszoltam.

- Je comprends.

- Et comment vous sentez-vous en France?

- Toute paisible et tranquille ici. – hát azt meghiszem. - Même si Mia ne sait pas à qui la question, mais sans cesse bouger, et ne possède pas une balade sur place. Le petit et si mignon.

- Mia je pense que vous frapper. – állapítottam meg. - Vous avez été d'une telle machine à mouvement perpétuel, et un peu têtu comme je peux.

- Vous savez déjà où le problème. – mondta nevetve.

- Qu'en est-Pierre?

- Oh. Il n'y a rien de mal à cela ... et pourtant ... et pourtant.

- Eh bien, qui sait. Familles blanches ont qu'un seul. – viccelődtem.

- Ouais. J'ai remarqué.

- Il n'y a qu'une peur de quelque chose. Renesmee discuteront quoi avec elle. – adtam hangot kétségeimnek.

- Je pense qu'avec lui, il ne sera pas une chose trop simple de la nature de la connaissance.

- Christopher cas déjà, mais facile. – állapítottam meg.

- That's for sure. Mais maman! Vous savez qu'un jour, on peut dire pour eux, parce que nous vivons dans une ville.

- Je sais très bien, mais j'ai peur. – most jön az hogy mitől.

- Quoi? – na tessék, megmondtam. - De même, le meilleur tireur est la nature de Renesmee. Vous avez besoin d'aide, et son père.

- Et qu'avez-vous besoin?

- Rien! Jusqu'ici tout va bien, comme il est. – mondta bizonytalanul.

- Cette discussion n'est pas venu, mais même alors il serait prématuré de le dire.

- Je vous promets que ce n'est pas une erreur stupide ou accident sera sais pas. – ezt nem garantálom.

- Je le promets.

- Puis calmé.

- Mais Alice On ne cache pas longtemps. Connu sous le nom de palme. Je pense qu'il est suspect. – és ettől félek.

- Eh bien, je suppose que vous devriez lui dire.

- Il est probable que la volonté.

- Je pense que vous comprendrez. – hát ezt el is várom. - Il faut reconnaître qu'il n'était pas facile pour vous seul tant d'années.

- Je n'étais pas seul, vous avez été là pour moi.

- Je sais, maman. Et tu nous a donné tout ce dont nous avons besoin était. – mondta szeretettel teli hangon Kate.

- Quelque chose qu'on ne fait pas. Papa. – válaszoltam szomorúan

- Cela a déjà été discuté d'un millier de fois. Nous étions si heureux ainsi. Et maintenant, pour terminer cette question aussi. – mostmár kezd egy kicsit mérges lenni.

- Tous droit. Et comme Laurac-en-Vivarais? – tereltem más irányba a témát.

- Bel endroit. Gina est une propriété fantastique. - naná hogy az. Hova máshova is küldhettem volna az én összetört szívű lányomat, mint Franciaországba?

- Je sais. Tout simplement parce que vous l'avez suggéré cette ville. Gina a été dans l'ami âgées. Je savais que, alors bienvenue.

- Vous remercions, Mom! Mais maintenant, je dois y aller. Pierre s'est réveillé. Mia et Mia... et simplement disparu.

- Je vais juste détecté. Je suis content que vous avez parlé de ma fille.

- Je suis une mère. Appelez-moi si quelque chose ne va pas. – az meg lesz. - Salut!

- Salut Kathline! – köszöntem majd letette.

Nem tudom, mihez kezdenék a lányom nélkül. ő volt eddig mindig a támaszom. Ha a gyerekeim nem lennének már rég összeomlottam volna. De hogy Alice-szel mit kezdjek, azt nem tudom. Előbb utóbb el kell neki mondanom. Úgy ismer, mint a tenyerét. Szerintem már most is sejti, hogy titkolok valamit. Remélem azért megért majd. Hisz ők hagytak ott engem. Én meg voltam olyan hülye hogy nem mentem vissza. Most már belátom hiba volt. Hiába menekülök előlük és az érzéseim elől ők mindig a családom lesznek és szeretem őket. Ezt sajnos nem tagadhatom, de idő kell, mire meg tanulok újra bízni bennük. Viszont azt meg végképp nem tagadhatom, hogy még mindig fülig szerelmes vagyok Edwardba és ez megrémít. Mi lesz ha összejövünk és ő megint elhagy. Az is lehet, hogy ő már nem szeret. Vagy a vámpír énemet nem fogja szeretni, az új énemet.

(Jasper szemszöge)

- Apa. – hallottam meg kislányom hangját. – Anya mikor jön haza?

– Nem tudom kicsim, de már amúgy is fel akartam hívni mert megbolondulok az érzéseitől. – mondtam s már tárcsáztam is a számot.

- Valami baj van kedvesem? – kérdezte

- Azon kívül, hogy olyan erős érzelmek jönnek felőled, hogy már nem sokáig bírom semmi. – közöltem egyetlenemmel a tényeket.

- Sajnálom. Nem direkt csinálom.

- Tudom szerelmem, de ha nem fejezed be, akkor perceken belül kitör a káosz. – és ez nem vicc.

- Azt azért elmondhatnád, hogy csináljam. – ha én azt tudnám. de várjuk csak. Már nem érzek felőle semmit.

- Akármit is csináltál Alice ügyes vagy! – dicsértem meg.

- Nem csináltam semmit! – ez hogy lehetséges?

- Hát pedig semmit nem érzek felőled.

- Ez akkor sem lehetséges. Bella. – ennek mi köze hozzá?

- Hogy jön most ide Bella?

- Isabella White azonnal gyere vissza! – kiáltotta szerelmem.– Majd te elmagyarázod neki.

- Miért én? Nem csináltam semmit. – próbálta magát menteni.

- Várj szívem, adom Bellát! Majd ő elmagyarázza. – hát ez pazar.

- Szia Jasper. Jó újra hallani a hangod. – mondta félve.

- Én is örülök neked Bella. Üdv újra Forksban. – köszöntem neki. – Megmagyaráznád, hogy mi van Alice-val? Nem érzek felőle semmit.

- Nos, csak annyi az egész hogy nekem az egyik képességem az, hogy egyfajta pajzsot tudok létrehozni ami, megvéd minden erőtől. – magyarázta Bella.

- Bámulatos! – álmélkodtam.– Már kezdtem azt hinni, hogy megőrült.

- Azért ezt a lehetőséget se zárd ki. – hallottam, ahogy kedvesem valamit hozzávág Bella fejéhez és kikapja a kezéből a telefont.

- Jasper Hale! Mégis mit képzelsz? A feleséged vagyok. – én már dőltem a röhögéstől és Emmett kivette a kezemből a telefont. – Hallasz még?

- Bocs hugica. – szólt bele Emmett.– Jasper kifeküdt. Mit műveltél vele?

- Nem én, hanem Bella! – halk kuncogást hallottam.

- Bella? Az a Bella, akit én ismerek? – nem nagyon hisz annak amit, Alice mond. – Majd én móresre tanítom.

- Üzenem, hogy ezzel ne próbálkozzon. –szólt bele Bella

- Szerintem se jó ötlet. – értett egyet szerelmem. – Ha bár örülnék, ha látnám, hogy valaki végre legyőz.

- Nem hiszem, hogy ez sikerülne neki. – éreztem, hogy kétkedik.

– Szerintem ne húzz vele ujjat.

– Na, jó Alice!- szereztem vissza a telefont. – Elég késő van és Kate hiányol.

- Rendben. Máris ott vagyok. Szia Jasper. – köszönt el.

Pár perc múlva szerelmem be is futott. Csak úgy sugárzott a boldogságtól. Még mindig érezni lehetett rajta Bella illatát. Edward, amikor megérezte teljesen lemerevedett. Még most is ugyanúgy szereti, mint annak idején, ha nem jobban.

- Jaj istenem annyi mesélni valóm lenne. Egyszerűen fantasztikus volt. – hadarta kedvesem. – Igaz, hogy megváltozott, de még szebb, mint volt. Hihetetlen ez a lány.

Alice még tovább magyarázott, de én erre már nem tudtam figyelni. Edward felé fordítottam a tekintetem, mert igen felkavaró érzések jöttek felőle. Gyanítom látta Alice gondolataiban Bellát. Már ő is belátta hogy hibát követett el 150 éve. Talán most majd minden rendbe jön.

( Nem biztos, hogy pontos a fordítás)

- *Igen, tessék? – szólt bele Gina.

- Szia, Gina Bella vagyok. Kathline ott van?

- Oh. Szia, Bella. – hallottam a hangján hogy meglepődött. - Mindjárt adom őt,egy pillanat

- Kathline! Bella az. – kiáltotta. - Téged keres. Ide tudsz jönni?

- Persze, mindjárt megyek. – hallottam meg lányom hangját.

- Egy perc és itt lesz. - tájékoztatott

- Szia, anya! – na, végre.

- Szia, kicsim! Hogy vagytok? - érdeklődtem

- Mi remekül! Na és nálatok mi a gond? – ez nem igaz. Honnét tudja mér megint?

- Ezt örömmel hallom! Miből gondolod, hogy valami gond lenne? – adtam az ártatlant.

- Anya! Ismerlek már. Nem szoktál te csak úgy felhívni és a hangod is olyan fura. – van benne valami.

- Jól van! Látom, tényleg ismersz. Nem hiába, te hasonlítasz rám a legjobban.

- Na, szóval mi a gond? – érdeklődött.

- Tömören csak annyi, hogy a Cullen család itt van Forksba és, ami még jobb szomszédok vagyunk. – vázoltam a helyzetet röviden.

- Tessék? – sikította. - Forksban? És szomszédok vagyunk? Ez nem lehet igaz! De hogyan? És ezt te egyáltalán honnan tudod?

- Hé, hé, hé! Egyszerre csak egy kérdést!

- Jó, bocsánat! Akkor kezdjük ott, hogy te ezt honnét tudod?

- Úgy, hogy Rosalie és Emmett örökbefogadott egy félvért. – meséltem. - A neve Anthony, és történetesen én vagyok a nevelője és haza kellett vinnem.

- És ezt más nem tudta volna elintézni? – naná, hogy ezt kérdezi.

- Nem, ugyanis félvér és éppen elkezdődött nála! Bele se gondoltam mit teszek. És hát Esme nyitott ajtót.

- És aztán mi történt? – türelmetlenkedett a lányom.

- Amikor meglátott minket azt hittem, hogy szívrohamot kap. – magyaráztam. - Utána rögtön felhívta Carlislet, hogy jöjjön haza. Hát, mit nem mondjak ő is rendesen elcsodálkozott.

- Még csodálkozol? 150 éve meg kellett volna halnod! – imádom a lányom humorát.

- Oké értem! Utána el kellett mesélnem, hogy mi történt velem, de aztán elmentem mert megéreztem a többiek szagát, de előtte még meghagytam a címem.

- És aztán?

- Alice eljött hozzám. Úgy hiányzott már. – panaszoltam neki. - Persze azt nem mondtam el neki hogy van három gyerekem. Edward azonnal kiolvasná a fejéből.

- Es ezután hogy lesz? – hát ez jó kérdés. - A suliba kizárt dolog hogy ne fussanak össze!

- Hát ezt nem tudom én se! Ezért hívtalak.

- Edward úgyis látni fogja őket mások fejében, mert mindenki róluk fog beszélni! – erre magamtól is rájöttem.

- Én is épp emiatt aggódok!

- Ide valami természetfeletti csoda kellene. – hogy én milyen hülye vagyok.

- Hát ez az! Zseni vagy kislányom!

- Miért is?

- Természetfeletti! Ha az egész iskolát a pajzsom alá veszem, akkor a probléma megoldva.

- Ez tényleg nem rossz ötlet. – értett egyet velem.

- Már ezért megérte felhívni téged.

- Ha, ha, ha! Amúgy mi miért franciául beszélünk? – logikus kérdés.

- Hogy gyakorold a nyelvet. – válaszoltam.

- Már értem.

- És hogy érzed magad Franciaországba?

- Minden olyan békés és nyugodt itt. – hát azt meghiszem. - Bár Mia nem tudom kire ütött, de állandóan izeg-mozog, és nem bír megülni egy helyben. A kicsi pedig olyan aranyos.

- Mia azt hiszem rád ütött. – állapítottam meg. - Te is ilyen örökmozgó voltál, csak úgy mint én és ugyanolyan makacs is.

- Akkor már tudom, hogy hol a gond. – mondta nevetve.

- Na és Peter?

- Oh. Vele semmi gond… még… egyelőre.

- Hát ki tudja. A White család már csak ilyen. – viccelődtem.

- Na, igen. Azt vettem észre.

- Már csak egy valamitől félek. Renesmee mit fog szólni ehhez az egészhez. – adtam hangot kétségeimnek.

- Vele azt hiszem nem lesz túl egyszerű dolgod a természetét ismerve.

- Christopher már viszont könnyebb eset. – állapítottam meg.

- Az már biztos. De anya! Ugye tudod, hogy egyszer úgy is el kell nekik mondani, hiszen egy városban élünk. -

- Tudom nagyon jól, de félek. – most jön az hogy mitől.

- Mitől? – na, tessék, megmondtam. - Különben sem bírsz már Renesmee természetével. Neked segítségre van szükséged, neki pedig apára.

- És neked mire van szükséged?

- Semmire! Egyelőre ez így jó, ahogy van. – mondta bizonytalanul.

- Ezzel nem szállok vitába, de még akkor is korai lenne, hogy elmondjam neki.

- De ígérd meg hogy nem valami hülye félreértés, vagy baleset során fogja megtudni. – ezt nem garantálom.

- Ígérem.

- Akkor megnyugodtam.

- De Alice elől nem titkolhatom sokáig. Ismer, mint a tenyerét. Szerintem így is gyanakszik. – és ettől félek.

- Hát, gyanítom, akkor neki el kell mondanod.

- Valószínű, hogy az lesz.

- Szerintem meg fog érteni. – hát ezt el is várom. - El kell ismerni nem volt neked könnyű egyedül ennyi éven át.

- Nem voltam egyedül, ott voltatok ti nekem.

- Tudom anya. És te mindent megadtál nekünk, amire szükségünk volt. – mondta szeretettel teli hangon Kate.

- Egy valamit nem. Apát. – válaszoltam szomorúan.

- Ezt már ezerszer megbeszéltük. Mi boldogok voltunk így is. És ezt a témát most fejezzük is be. – most már kezd egy kicsit mérges lenni.

- Rendben. És hogy tetszik Laurac-en-Vivarais? – tereltem más irányba a témát.

- Gyönyörű hely. Gina birtoka pedig fantasztikus. – naná hogy az. Hova máshova is küldhettem volna az én összetört szívű lányomat, mint Franciaországba?

- Tudom. Épp azért javasoltam neked ezt a várost. Gina már régebb óta az ismerősünk. Tudtam, hogy szívesen lát majd.

- Köszönöm anya! De most nekem mennem is kell. Peter felébredt. Mia pedig… Mia pedig szimplán eltűnt.

- Majd csak előkerül. – nevettem. - Örülök, hogy beszéltünk kislányom.

- Én is anya. Majd hívj, ha valami gond van. – az meg lesz. - Szia!

- Szia Kathline! – köszöntem majd letette.

3. fejezet

A nagy találkozás

(Alice szemszöge)

- Nyugalom Alice! –próbált nyugtatni Esme.

- Nézd! Azt hiszem, nemérzed ár a helyzetet. Már 150 éve nem láttam a legjobb barátnőm. – adja mároda. – Eddig abban hitben éltem, hogy boldog élete volt és már rég meghalt.Most meg kiderült, hogy gyakorlatilag szomszédok vagyunk. És ha nem láthatom,abba beleőrülök. Úgyhogy volnál szíves odaadni az a nyavalyás cetlit? –kérdeztem fenyegetően

- Esme adjátok már odaneki. – Edward hangja teljesen letaglózott. Még soha nem hallottamilyennek.

- Tessék Alice! –láttam, hogy őt is megviselte a fia hangja. – Azt üzeni nem kötelező elmenned,de ő vár téged. És mindenki nagyon hiányzott neki.

- Már hogyne mennék el.– hova gondol ez a lány. – Ő is nagyon hiányzott nekem. A legjobb barátnőmvolt. – mondtam majd elindultam az ajtó felé. – Valaki menjen el Kate-ért.

- Alice! Mond meg neki,hogy köszönjük és ő is hiányzott nekünk. – ne ez az, amire nem számítottamRosaleitől. De mostanában tényleg mindenki megváltozott.

- Átadom az üzenetet Rose! Átadom!

§*§*§*§

10 perc múlva már ott is voltam a házukelőtt. A ház nagyon szép volt. Kívül barack színű a fal és 3 emeletes volt.Ahogy látom igen sok volt itt is az ablak és mindegyik emelethez volt egyterasz. Mindenhol virág borította a kertet. Nagy fák vették körül az egészet.Nem volt körülötte kerítés és egy kis ösvény vezetett a házhoz, ami kövekkelvolt kirakva. Vadászterületnek is igen jó és nem nagyon jár ide ember. Nemértem, hogy sikerült ide engedélyt szerezniük. De mindenesetre örülök, hogy ittvannak.

Lassan elindultam az ösvényen a házfelé. Megálltam az ajtó előtt és becsengettem. Nagyon ideges voltam. Olyan régvárok már erre a percre. Vajon minden olyan lesz, mint régen? De szép is lenne.Egy pár másodperc múlva ajtót is nyitott. Nagyon elcsodálkoztam. Már közel semaz a lány állt előttem, akit régen megismertem, vagy akit a látomásombanláttam.

- Bella! – sikítottam és a nyakábavetettem magam. Ő pedig szorosan a karjába zárt. – El se merem hinni.

- Alice! – suttogta. – Istenem. – mondtaés még szorosabban ölelt.

Kissé eltoltam magamtól hogy még jobbanszemügyre tudjam venni. Teljesen megváltozott. Valahogy olyan nőiesebb lett. Azalakja, a stílusa is más. Még annál is szebb, mint a látomásomban láttam. Egytérdig érő almazöld ruha volt, rajta ami kitűnően dominált fehér bőrével éskaramella színű szemével. Egy sötétebb zöld kardigánt visel fölötte. Nem értemminek, hiszen úgyse fázik meg. A haja finoman omlott a vállára, bár egy kicsitrövidebb lett, mint volt, de ez is jól áll neki. Az arcát egy szemüvegkeretezte, ami igen jól állt neki. A kezében egy konyharuhát tartott. Az arcasugárzott a boldogságtól, azonban volt rajta valami furcsa. Egyszerre ült ki azarcára a boldogság és a szomorúság. A hangja is sokkal lágyabb és dallamosabblett. Edward megőrülne érte. Attól tartok, hogy ugyanazt a Bellát, akitelhagytunk már nem fogjuk visszakapni.

- Tudom Alice! Megváltoztam. Hiába isnézel. – elengedett. – Bejössz vagy már mész is?

- Még csak most jöttem. Nem gondolod,hogy máris elmegyek.

A ház belülről is gyönyörű volt. A falfehér és fa bútorok voltak mindenütt. Az ebédlőasztal is fából készült aszékeken pedig fehérülés volt. Egyenesen az előszobába vezetett. A kanapé és afotelek sötétzöldek voltak és a falit is befestették halványan zöldre. Együvegasztal volt előttük, amiben egy nagy csokor rózsa volt. Leültünk egymássalszembe a kanapéra.

- Amint látod itt élek. De most inkábbte mesélj. Hogy vagytok? – hát ez jó kérdés. Edward lelki állapotát kapásbólmeg tudom mondani.

- Mi remekül. Bár Edward nem hiszem,hogy ugyanígy érez. – észrevettem, hogy Ed nevére eltorzult az arca és valamiősi fájdalom ült rá ki.

- Örülök, hogy jó vagytok. Láttam, hogyEsme és Carlisle nem változott semmit. – nézett ki az ablakon, de a hangja isolyan furcsa volt.

– Jaj, istenem Bella! Annyirahiányoztál! – közelebb csúsztam hozzá és átöleltem. – El sem hiszem, hogy ittvagy.

- Te is nekem Alice! És amint látom tese nagyon változtál. – mosolygott rám.

- Te viszont annál inkább. Mi történtveled Bella?

- Nézd Alice! El sem hinnéd mennyimindenen mentem keresztül. És bármennyire is szeretném, én már nem tudok az lenni,aki voltam. Nem megy. – szomorúancsengett a hangja. – Én már nem az vagyok, akinek megismertél. Az életmegváltoztatott. 3 félvért neveltem fel. Úgy is mondhatjuk, hogy én vagyok azanyjuk. – nem tudom miért, de itt olyan érzésem volt mintha nem az igazat mondaná,de ez most nem izgat. – Sajnálom Alice!

- Megértelek Bella. Hibát követtünk elannak idején. Nem lett volna szabad elmennünk.

- Kár a múlton rágódni. – ebbenegyetértünk. – Inkább foglalkozzunk a jelennel. Hogy van Anthony?

- Ő kitűnően. – legalábbis remélem. – Megkérhetlekvalamire?

- Hát persze. Nyugodtan.

- Odafigyelnél Kate-re?

- Ő a lányod ugye? – kérdezte.

- Igen. Katharine Cullen. – válaszoltam.– Aggódom érte.

- Hány éves?

- Öt lesz egy hónap múlva.

- Akkor tényleg odafigyelek rá. – hálaistennek. Legalább emiatt nem kell aggódnom. – Lehet, hogy nála is elkezdődik.

- Köszönöm Bella! – hálálkodtam.

- Amúgy lehet, hogy valamelyik napbeugrok hozzátok. – jaj de jó! – Próbálom majd úgy időzíteni, hogy ne legyetekott.

- Mi? De hát miért?

- Nem hinném, hogy mindenki szívesenlátna a házban. – istenem olyan makacs, mint volt.

- Ugyan. Dehogy is. Mindenkinek nagyonhiányoztál. És Rose azt üzeni, hogy köszöni, hogy hazahoztad Anthonyt. – na,ettől leesett az álla.

- Szóra sem érdemes. Akkor majdvalamelyik nap elmegyek hozzátok.

- Jó csak ne vasárnap gyere, mert akkormegyünk vadászni. – talán ismét összejönnek Edwarddal. – Hallottam, hogy vagyhárom félvér testvéred.

- Ó igen. Renesmee, Christopher ésKathline. – milyen szép nevük van.

- És ők most hol vannak? – kíváncsiskodtam.

- Holnap repülnek ide Alaszkából. Éppnekik főztem, mert holnap nem lesz időm, ha még dolgozni is akarok.

- Már alig várom, hogy megismerjem őket.

– Nem! – kiáltotta. Ezen nagyonmeglepődtem. – Illetve nem hinném, hogy ez jó ötlet.

- Ezt hogy érted? – már megint titkolvalamit.

- Nem igazán szeretnek költözni és az újkörnyezetet sem igazán szívlelik. – jó kifogás. – Kell, nekik egy pár hónapmire beilleszkednek. És Kathline is csak karácsonyra jön haza.

- Hogyhogy? – kezd érdekelni ez a dolog.

- A fia alig 1 hónapja született meg ésmég nem akar vele utazni. De most már inkább tényleg te mesélj. Mi van veletek?– most erre mit feleljek? Hogy amióta elhagytuk mindenki tiszta idegroncs éscsak alig lehet hallani nevetést a házban?

- Mi nagyon jól megvagyunk csakiszonyúan hiányoztál nekünk Bella. – láttam, hogy az arca ismét elsötétül.

– Ti is nekem Alice! El sem tudod hinnimennyire! – pedig elhiheti, hogy el tudom képzelni.

- Kérdezhetek esetleg valamit? Csakpuszta kíváncsiság.

- Csak nyugodtan. – mosolygott rámBella.

- Miért viselsz szemüveget és miértvágattad le a hajadat?

- Mert elhatároztam, hogy mindentmegváltoztatok az életemben. Beleértve a kinézetemet is. – de miért akarjaennyire elfeledni a múltat. Vajon mi történt vele?

- Oh. Erről nem tudtam. Kifejezetten jóláll. – és ezt tényleg így is gondoltam. – De szerintem a pulcsit vedd le, mertúgy jobb az összhang. Úgyse fázol meg.

- Öhmm… Jobb szeretem, ha van rajtamvalami, ami takarja a karomat. – mi ez már megint? Mi van ezzel a lánnyal?

- Rendben. – hagytam annyiban. – Képzeldújabban csődöt mondott a képességem. Nem tudom előre beszámítani az időjárást.Mintha valami természetfeletti beleavatkozna. – Bella nevetésbe tört ki. – Ezegyáltalán nem vicces. – vágtam durcás képet.

- Sajnálom, Alice az a természetfelettiazt hiszem én voltam. – nézett rám bocsánatkérően. – Bocsi.

- Hogy micsodaaa? – lemegyek hídba ettőla csajtól.

- Nos, nekem két képességen is van. –itt leesett az állam. – Az egyik egy pajzs, ami megvéd a képességektől, és amitki tudok terjeszteni másra és ez által le tudom másolni mások képességeit éshasználni azt. A másik pedig a 4 elem. Evvel irányítottam az időjárást.

- Mutasd meg őket kérlek. – teljesen úgyviselkedtem, mint egy óvodás. – De előtte részletes beszámolót kérek arról,hogy mi történt veled az elmúlt 150 évben. – Bella csak bólintott.

Nagyot sóhajtott majd bele kezdett a„mesébe”. Én szájtátva hallgattam. Mennyi mindenen ment át. Ez nem lehet igaz.Bámulatos. És a képességei. Nagy önuralom kell, ezekhez nem mondom. És mégisura önmagának. Vajon mit szól majd ehhez Edward? És a többiek? De Viktória miaz istent akar még tőle? És hogyan sikerül Bellának mindig megvédeni acsaládját? El sem hiszem, hogy ilyen lett. Egy bámulatos vámpír bámulatosképességekkel. De vajon mit titkolhat előlem? És egyáltalán miért? De majdvalahogy kiderítem. Csak néztem előre, amikor megcsörrent a telefonom. Akijelzőre néztem és láttam, hogy Jasper hív.

- Valami baj van kedvesem? – kérdeztemőt.

- Azon kívül, hogy olyan erős érzelmekjönnek felőled hogy már nem sokáig bírom semmi. – ez meglepett.

- Sajnálom. Nem direkt csinálom.

- Tudom szerelmem, de ha nem fejezed be,akkor perceken belül kitör a káosz. – és mégis hogy csináljam?

- Azt azért elmondhatnád, hogycsináljam. – na, most mit válaszol?

- Akármit is csináltál Alice ügyes vagy!– de hát én nem is csináltam semmit.

- Nem csináltam semmit! – ez hogylehetséges.

- Hát pedig semmit nem érzek felőled.

- Ez akkor sem lehetséges. – hirtelenkuncogást hallottam a háttérből. – Bella - Hirtelen rájöttem, hogy mi történt.Bella és az ő képessége.

- Hogy jön most ide Bella? –értetlenkedett. Azonban megláttam, hogy a tettes szökni készül.

- Isabella White azonnal gyere vissza! –kiáltottam utána. – Majd te elmagyarázod neki.

- Miért én? Nem csináltam semmit. – adtaaz ártatlant, de már a hasát fogta a röhögéstől.

- Várj szívem, adom Bellát! Majd őelmagyarázza. – gonoszul mosolyogtam rá majd a kezébe adtam.

- Szia Jasper. Jó újra hallani a hangod.– hajtotta le a fejét Bella.

- Én is örülök neked Bella. Üdv újraForksban. – vámpírhallásomnak köszönhetően tisztán értem őket. –Megmagyaráznád, hogy mi van Alice-val? Nem érzek felőle semmit.

- Nos, csak annyi az egész hogy nekem azegyik képességem az, hogy egyfajta pajzsot tudok létrehozni ami, megvéd mindenerőtől, de ha téged is a pajzsom alá vennélek, akkor ismét éreznéd. –magyarázta Bella.

- Bámulatos! – álmélkodott Jazz. – Márkezdtem azt hinni, hogy megőrült.

- Azért ezt a lehetőséget se zárd ki. –egy párnát vágtam Bella fejéhez, majd kikaptam a telefont a kezéből.

- Jasper Hale! Mégis mit képzelsz? Afeleséged vagyok. – Jasper már dőlt a röhögéstől, legalábbis ahogy hallottam. –Hallasz még?

- Bocs hugica. – ez Emmett hangja –Jasper kifeküdt. Mit műveltél vele?

- Nem én, hanem Bella! – halk kuncogásthallottam.

- Bella? Az a Bella, akit én ismerek? –Szegény alig hitt a fülének. – Majd én móresre tanítom.

- Üzenem, hogy ezzel ne próbálkozzon. –szólt nekem Bella.

- Szerintem se jó ötlet. – értettemegyet. – Ha bár örülnék, ha látnám, hogy valaki végre legyőz.

- Nem hiszem, hogy ez sikerülne neki. –kétkedést éreztem a hangjában.

– Szerintem ne húzz vele ujjat.

– Na, jó Alice!- hallottam újra szerelmem hangját. – Elég késő van és Kate hiányol.

- Rendben. Máris ott vagyok. Szia Jasper. – köszöntem el majd kinyomtam. – Most mennem kell Bella de még látjukegymást.

- Nagyon remélem Alice. – mondta majdmegölelt. – Örülök, hogy láttalak. Szia.

- Én is. – öleltem még mindig őt majd elengedtem.– Szia. – mondtam majd futásnak eredtem és meg se álltam hazáig.

2. fejezet

Kísért a múlt

(Esme szemszöge)

- Bella? – kérdeztem fojtott hangon. –El sem hiszem. Tényleg te vagy az?

- Igen Esme és vagyok az. – a következőpillanatban már a karjaimba zártam. Én pedig boldogan viszonozta az ölelést. Annyiidő telt el az óta hogy elhagytuk. És hogy megváltozott.

- De hát hogy kerülsz te ide? Hiszen ez lehetetlen. Te is vámpír lettél. – csodálkoztam el.

- Nem önszántamból jöttem. – mondtanekem. – Az óvodában dolgozok. Anthony rosszul lett. És haza kellett hoznom.Szerintem hívd fel Carlislet. Jobban jársz. Anthonynál is elkezdődött. Nem lettvolna szabad ma elengednetek itthonról.

Mikor végre sikerülfelfognom, hogy mit is mondott rohantam a telefonhoz. Gyorsan beütöttem aszámot és már hívtam is. Beletelt néhány másodpercbe, míg felvette.

– Carlisle! Megoldhatólenne, hogy záros határidőn belül hazaérj? – a hangomból nyilván ki lehetetthallani az aggodalmat és a feszültséget.

- De hát mi történtEsme? – még csak azt kéne, hogy telefonba mondjam el. – Nyugodj meg!

- Majd itthon mindentelmagyarázok. Csak kérlek, nagyon siess!

- Rendben, máris ottvagyok. Te pedig próbálj megnyugodni! – könnyű azt mondani.

- Siess! – mondtam majdle is tettem. Ekkor láttam, ahogy Bella a karjában behozza Anthonyt. Borzalmaslátvány volt.

- Esme! Hol van aszobája? – kérdezte aggódva.

- Emmett és Roseszobája mellett. – Mire kimondtam ő már ott is volt és letett Anthonyt azágyára és szépen betakarta.

- Ugye van itthonlázcsillapítótok? Meg egy pohár vizet is kérnék szépen, ha lehet. – már lent isvoltam a konyhába. Összeszedtem, ami kell és felvittem neki. – Köszönöm. -Néztem, ahogy ellátja és csodálkoztam, hogy ennyire ért hozzá. Lassanlesétáltam, mert Carlisle nemsokára hazaér.

- Esme. – szólított meggyengéden. – Ne aggódj nem lesz semmi baj. Jól van. Nyugodj meg.

- Honnan tudsz ennyit afélvérekről? – halványan elmosolyodott.

- Ez most nem lényeges.Akarod, hogy itt maradjak veletek? – én egy aprót bólintottam mire ő leültmellém és átkarolta a vállam. Ez most nagyon jól esett.

- Felmegyek, megnézemAnthonyt. – nyilvánvalóan ez csak ürügy volt, mert hallottam, hogy Carlislehazaért. Nyomba fölpattantam a helyemről és az ajtóhoz siettem. Amint belépetta nyakába ugrottam. Ő pedig szorosan átölelt.

– Mi történt Esme? Éskié az a kocsi a ház előtt? – most ezt, hogy magyarázzam el neki? – Nyugodjmeg. És kié az a kocsi a ház előtt? – én lassan elkezdtem a szék felé húzni ésleültünk. Most megpróbálom ezt az egészet higgadtan elmagyarázni.

- Nos, hol is kezdjem?Először is Anthonyt hazaküldték. – most már kezdett ő is nyugtalan lenni. –Először engem hívtak telefonon, hogy menjek érte, de én itthon hagytam. Azóvónője hozta haza. Most jön az érdekes rész. Mikor ajtót nyitottam még nemlétező szívem is szívrohamot kapott, amikor megláttam, hogy ki áll ott. Nemakartam hinni a szememnek. – Carlisle értetlenül nézett rám. – Most kapaszkodjmeg! Az ajtóban Bella állt teljes életnagyságban. És ő is vámpír lett. Azt megne kérdezd, hogy hogyan. – Carlisle szája szabályosan tátva maradt. - Ő Anthonyúj óvónője. Én persze roppantul örültem, hogy újra láthatom. De amikorelmondta, hogy Anthonyt hozta haza nagyon megijedtem. Hát még mikor azt isközölte, hogy elkezdődött nála. Utána rögtön téged hívtalak. Addig ő megellátta Anthonyt, de úgy mintha világéltében ezt csinálta volna. És mikormeghallotta, hogy hazaértél rögtön felment Anthony szobájába, hogy megnézze. Ésmost itt tartunk. – Carlislénak beletelt néhány percbe mire felfogta, hogy mitis mondtam neki.

- Akkor ezt mosttisztázzuk. – kezdte higgadtan. – Anthonynál elkezdődött. Bella életben van ésráadásul vámpír. És óvónőként dolgozik. Egy városban él velük és ért a félvérekhez.De ez hogy lehetséges? – Bella eközben már ott állt a lépcső tetején deCarlisle nem vette észre. – Esme! Biztos, hogy jó láttad? Mert ez lehetetlen. –Bella itt látta jónak közbelépni.

- Szervusz Carlisle. Jóújra látni. – Carlisle szóhoz sem jutott csak bámulta Bellát, aki időközben márleért a lépcsőről és odasétált elénk. – Látom meglepődtél. Még egy ölelést sekapok?

- Istenem Bella! –mondta majd szorosan a karjába zárta. – De hát hogyan? Ez hogy lehetséges?

- Majd későbbelmesélem, inkább menj és nézd meg Anthonyt.

Carlisle már rohant isfölfelé hogy lássa, hogy van. Bella pedig leült a kanapéra és szótlanul vártamíg Carlisle végez. Engem pedig majd meg ölt az aggodalom hogy mi van vele. Egyjó 10 perc múlva jött csak le. Megnyugtatóan rám mosolygott és ebből tudtam,hogy minden rendbe van.

- Már alszik! – közöltevelünk csendesen miközben leült. – És most Bella halljunk mindent. Honnan tudszte ennyi mindent a félvérekről, mert Anthonyt elég szakszerűen elláttad.Mesélj!

- Csak 3 félvértneveltem fel a nővéremmel. Volt időm gyakorolni. Elhihetitek. – meséltemosolyogva.

- Hogy micsoda? –meresztettem rá nagy szemeket. – De hát azt hogyan?

- Na, álljunk csak meg.Kezdjük ezt az egészet szépen az elejéről. – vágott közbe Carlisle.

– Hát rendben. De nevágjatok közbe. – mondta és belekezdett a „mesébe”. – Miután ti elmentetekengem Charlie Olaszországba küldött tanulni rokonokhoz mivel már nem bírtaelviselni, ahogy szenvedek. Én szépen elmentem abban a hitben, hogy végresikerül elfelejtenem titeket. Hát nem jártam túl sok sikerrel. Minden emlékfájó volt. 1 hónapig bírtam. Végül kimentem egy hídhoz a folyó fölé. – Úristen. Nem gondoltuk, hogy ekkora baj lesz. – És leugrottam. Tehát öngyilkoslettem.

De egy vámpír éppen arra járt.Átváltoztatott. Hiába is tiltakoztam ellene. Így csak még többet szenvedtem.Elviselhetetlen volt. Azután hogy átváltoztam minden megváltozott. Susan anővérem azt hitte sokkal nehezebb dolga lesz velem. De tévedett. Mint aztlátjátok, állatvérrel táplálkozunk. Abszolút nem szomjaztam embervérre. Mikoraz önuralmamat próbáltuk emberek közelébe undorodtam a vérük szagától. – hátilyen nincs. Sok furcsaság történik vele. – A képességem meg egyszerűen bámulatbaejtette. Ugyanis 2 képességem van. De ha úgy vesszük 3, mert a gyerekeketnagyon könnyen meg tudom nyugtatni főleg a hangommal. Onnantól kezdve élünk máregyütt. Boldog vagyok, hogy annak idején rám talált és megmentett. A többitestvéremre csak később találtunk rá.

Miközben a nővérem dolgozott én voltam velükés volt időm tanulni. Én neveltem fel őket. De Susan nélkül nem sikerült volna.És onnan jöttek a gondok. Victoria újra elkezdett vadászni rám. És újabban mára családomat támadja nem engem. Tudja, hogy így tud a legtöbb fájdalmat okozni.El se tudom mondani, hogy hány szolgáját öltem már meg. Nem szívesen tettem, dea családom érdekében mindent. – szegény kislány. Mennyi mindenen mentkeresztül. - És ha most idejön és megtudja, hogy itt vagytok titeket se fogkímélni. Ráadásul itt vannak a vérfarkasok is. Nekünk is szerződést kénekötnünk velük. Feltéve, ha még élnek itt. És most itt vagyok, a nővérem akórházba dolgozik én meg az óvodában. Péntekre várom haza a 2 fiatalabbtestvérem. A másiknak már családja van illetve volt. Mikor a férje rájött, hogy2. gyerekkel terhes elhagyta. Most a család egyik barátjánál van. De valamikormajd ő is hazajön. Remélem. Hát ennyi. Ez az én történetem. – láttam, hogyCarlisle is nagyon elcsodálkozott a történteken. Ő sem hiszi még el.

- Lenne még egy párkérdésem. – mondta szerelmem. Na, azok nekem is lennének. – Nem baj ugye?

- Csak nyugodtan. Semmigond. – láttam, rajta hogy őszintén örül, hogy újra láthat minket. – Ki vele.

- Mik a képességeid?Bár az egyiket már sejtem. Egy egyfajta pajzs van körülötted, ami véd aképességektől. Igazam van?

- Eltaláltad. Ez perszesokat segít. Victoria majd megőrül, hogy nem hatnak rám a katonái képességei. –hát azt elhiszem. – De ha akarom meg is tudom szüntetni. A másikat pedig inkábbmegmutatom. Figyeljetek! – felállt ás odasétált az ablakpárkányhoz. – Esme.Ezeket a virágokat mikor ültetted?

- Egy hete miért? – eztmost nem értem.

- Ezért. – elhúzta akezét a virágok fölött és azok sorra kinyíltak. – Föld. – odasétált akonyhapulthoz és megérintette a vizeskancsót, amiben a víz nyomban megfagyottmajd újra folyékony lett. – Víz. – most odajött elénk és a tenyerében lángokjelentek meg. – Tűz. – Majd ez asztalról a papír felemelkedett és elkezdett alevegőben kőrözni. – Levegő. – fantasztikus. – Egyszóval a másik erőm a né..

– A négy elem. – vágott közbe Carlisle. –Bámulatos. Ilyet még soha nem láttam.

-Hát az már biztos. Hamostanában Alice látomásai hibásak az időjárással kapcsolatban, akkor ne csodálkozzatok,mert én szoktam belekontárkodni egy kicsit. De most majd jobban vigyázok. –mondta mosolyogva.

- Mire szoktálvadászni? – jött a következő.

- Lássuk csak. Egyvalamit nem vagyok hajlandó megölni. A hegyi oroszlánt. Azt semmiképp. –Edward. Vajon miatta nem? – A többiben nem vagyok válogatós, de a kedvencem agrizzly. – Carlisléval egyszerre tört belőlünk ki a nevetés. – Tudom elégvicces.

- Nem. Abszolútmegértjük. Csak Emmett jutott eszünkbe. – magyaráztam. – Állandóan azonnyavalyog, hogy mi milyen válogatósak vagyunk, hogy nem szeretjük a grizzlyt.Ha megtudja nagyon boldog lesz.

- Azt már nem! – mostmeg mi a baj? – Nem szabad megtudniuk, hogy én itt vagyok és élek.

- Bella! Nézd enneksemmi értelme. Egy városban élünk nem is olyan messze egymástól. – próbáltameggyőzni Carlisle. – Ráadásul érezni fogják a szagodat, Edward meggondolatolvasó. Se perc alatt kiderítik.

- Jó, jó! Igazatok van.De nem szeretnék itt lenni mikor közlitek velük. – adta meg a feltételeket. –Úgyhogy én most megyek is haza. Sok még a dolgom.

- Rendben, de ugyetudod, hogy itt mindig szívesen látunk. Ugye egyszer kétszer eljössz majd? – ésremélem, ismét egymásra találnak Edwarddal. – Örülnénk neki.

- Nem tudom Esme. Nem biztos,hogy ennek a többiek is örülnének. – majd kiugranak majd a bőrükből. – Kérhetekegy darab papírt? – odaadtam a kezébe ő meg leírt egy címet. – Ha Alice látniakar, akkor itt lakom. Ha megkérlek, odaadnád neki? Mond meg neki, hogy nemmuszáj eljönnie, de én várom. És mindenki nagyon hiányzott.

- Hát persze. Nagyonboldog lesz. – Mondtam mire ő már el is indult az ajtó felé.

- Örülök, hogy újraláttalak titeket. – mondta is kilépett az ajtón.

- Mi is Bella mi is! –beszállt a kocsijába és már el is ment.

- Ezt el sem meremhinni. Tényleg ő volt az? – nézett rám nagy szemekkel Carlisle. – Úgymegváltozott. Nem az, akinek megismertük. Valahogy olyan más lett.

- Ne csodáld! Amikenkeresztül ment szegény kislány. Nem kellett volna elhagynunk.

- Hogy fogjuk eztbeadni a gyerekeinknek, mert mindjárt hazaérnek – nem lesz egy egyszerű menet.

- Fogalmam sincsCarlisle! Nem tudom! – majd csak megoldjuk.

- Szerintem már meg isjöttek. – és valóban. Kér kocsi fordult be a garázsba. Csak most segíts istenem.Nevetgélve és vidáman jöttek be az ajtón. Rég láttam már ilyet. Amikor azonbanmegláttak minket az arcukra fagyott a mosoly.

- Carlisle. Te hogyhogyitthon vagy? – nézett rá Rose. – Valami baj van?

- Anthonyt haza hozták.Jól gondoltuk. Nem lett volna szabad elengedni az óvodába. – Rosalie és Emmettmár indultak is volna a lépcső felé. – De ne aggódjatok, jól van. Már alszik. –hát ez őket, egy cseppet sem nyugtatta meg. Felmentek megnézni őt. Kb. 5 percmúlva tértek vissza.

- Anya. Miért érzekidegen vámpírszagot? És ki volt az, aki innen hajtott ki azzal az EzüstMercedesszel? – érdeklődött Jasper.

- Erről szeretnénkveletek beszélni. – kezdett bele Carlisle. – Az új óvónő volt. Ő hozta hazaAnthonyt. És az ő szagát érzitek.

- Tessék? – meresztettránk nagy szemeket Alice. – Egy vámpír? De ez hogy lehetséges?????

- Méghozzá nem isakármilyen.

(Alice szemszöge)

Azút hazafelé nagyon jól telt. Emmett már megint jött nekünk ott a grizzly macismelodrámájával. Meg hisztizett is még hozzá egy sort. Irtó vicces volt. MégEdwardot is sikerült megnevettetnie, ami nagy szó. Azóta hogy elhagytuk Bellátnem sokat mosolyog. Szegény Bella. Annyira hiányzik. Ilyen hangulatba léptünkbe a házba is de amint meg láttuk Esmééket torkunkon akadt a nevetés.

- Carlisle. Te hogyhogyitthon vagy? – nézett rá nővérem. – Valami baj van?

- Anthonyt haza hozták.Jól gondoltuk. Nem lett volna szabad elengedni az óvodába. – Rosalie és Emmettmár indultak is volna a lépcső felé. – De ne aggódjatok, jól van. Már alszik.te jó isten mi történhetett?

- Anya. Miért érzekidegen vámpírszagot? És ki volt az, aki innen hajtott ki azzal az EzüstMercedesszel? – érdeklődött Jasper.

- Erről szeretnénkveletek beszélni. – kezdett bele Carlisle. – Az új óvónő volt. Ő hozta hazaAnthonyt. És az ő szagát érzitek.

- Tessék? –meresztettem rájuk nagy szemeket – Egy vámpír? De ez hogy lehetséges?????

- Méghozzá nem isakármilyen. Szerintem jobb lesz, ha leültök. – kezdek megijedni. – Nem leszegyszerű ezt elmondani nektek.

- Esme, Carlislenyugodjatok már le. Annyi érzelem sugárzik belőletek, hogy fel fogok robbanni,ha ez így megy tovább. –szegény Jazz.

- Nos, hol istartottunk? Ja, igen meg is van! – most minek húzza Carlisle az időt. – Otthogy egy új vámpírcsalád költözött a környékre. Öten vannak. Négy nő egyférfi.

- Szegény fiú. Már mostsajnálom. Hogy bírja ezt ki? – Emmett már csak ilyen.

- Az egyikőjük Anthonyúj óvónője. Ő hozta haza. Nem akartunk hinni az szemünknek mikor megláttuk,hogy ki az. – most mit csigázzák még a kedélyeket. Jasper így is eléggé kivan.

- Apa anya! Mondjátokmár, hogy mi van vagy engedjétek, hogy kiolvassam a fejetekből és ne a nemzetiinduló fordítsátok le nekem görög nyelvre. – Hú de ideges ma a drága bátyám.

- Azt ajánlom, hogy ne szemtelenkedj,mert téged fog a legjobban sokkolni. – na, hát azt erősen kétlem. Akkor minimumBelláról kéne, hogy szóljon.

- Na, akkor fojtatom,ha nem szóltok közben. Az a nő, aki hazahozta Bella volt. – mi?? Ezt nem hiszemel. De hát az lehetetlen.

- Hogy micsoda? –kiáltottuk egyszerre Edwarddal.

- Pedig tényleg ő volt az! Saját szemünkkel láttuk. – mondta Carlisle.

- Küldött neked valami!– nekem? - Rögtön felugrottam a kanapéról és elvettem tőle.