3. fejezet

A nagy találkozás

(Alice szemszöge)

- Nyugalom Alice! –próbált nyugtatni Esme.

- Nézd! Azt hiszem, nemérzed ár a helyzetet. Már 150 éve nem láttam a legjobb barátnőm. – adja mároda. – Eddig abban hitben éltem, hogy boldog élete volt és már rég meghalt.Most meg kiderült, hogy gyakorlatilag szomszédok vagyunk. És ha nem láthatom,abba beleőrülök. Úgyhogy volnál szíves odaadni az a nyavalyás cetlit? –kérdeztem fenyegetően

- Esme adjátok már odaneki. – Edward hangja teljesen letaglózott. Még soha nem hallottamilyennek.

- Tessék Alice! –láttam, hogy őt is megviselte a fia hangja. – Azt üzeni nem kötelező elmenned,de ő vár téged. És mindenki nagyon hiányzott neki.

- Már hogyne mennék el.– hova gondol ez a lány. – Ő is nagyon hiányzott nekem. A legjobb barátnőmvolt. – mondtam majd elindultam az ajtó felé. – Valaki menjen el Kate-ért.

- Alice! Mond meg neki,hogy köszönjük és ő is hiányzott nekünk. – ne ez az, amire nem számítottamRosaleitől. De mostanában tényleg mindenki megváltozott.

- Átadom az üzenetet Rose! Átadom!

§*§*§*§

10 perc múlva már ott is voltam a házukelőtt. A ház nagyon szép volt. Kívül barack színű a fal és 3 emeletes volt.Ahogy látom igen sok volt itt is az ablak és mindegyik emelethez volt egyterasz. Mindenhol virág borította a kertet. Nagy fák vették körül az egészet.Nem volt körülötte kerítés és egy kis ösvény vezetett a házhoz, ami kövekkelvolt kirakva. Vadászterületnek is igen jó és nem nagyon jár ide ember. Nemértem, hogy sikerült ide engedélyt szerezniük. De mindenesetre örülök, hogy ittvannak.

Lassan elindultam az ösvényen a házfelé. Megálltam az ajtó előtt és becsengettem. Nagyon ideges voltam. Olyan régvárok már erre a percre. Vajon minden olyan lesz, mint régen? De szép is lenne.Egy pár másodperc múlva ajtót is nyitott. Nagyon elcsodálkoztam. Már közel semaz a lány állt előttem, akit régen megismertem, vagy akit a látomásombanláttam.

- Bella! – sikítottam és a nyakábavetettem magam. Ő pedig szorosan a karjába zárt. – El se merem hinni.

- Alice! – suttogta. – Istenem. – mondtaés még szorosabban ölelt.

Kissé eltoltam magamtól hogy még jobbanszemügyre tudjam venni. Teljesen megváltozott. Valahogy olyan nőiesebb lett. Azalakja, a stílusa is más. Még annál is szebb, mint a látomásomban láttam. Egytérdig érő almazöld ruha volt, rajta ami kitűnően dominált fehér bőrével éskaramella színű szemével. Egy sötétebb zöld kardigánt visel fölötte. Nem értemminek, hiszen úgyse fázik meg. A haja finoman omlott a vállára, bár egy kicsitrövidebb lett, mint volt, de ez is jól áll neki. Az arcát egy szemüvegkeretezte, ami igen jól állt neki. A kezében egy konyharuhát tartott. Az arcasugárzott a boldogságtól, azonban volt rajta valami furcsa. Egyszerre ült ki azarcára a boldogság és a szomorúság. A hangja is sokkal lágyabb és dallamosabblett. Edward megőrülne érte. Attól tartok, hogy ugyanazt a Bellát, akitelhagytunk már nem fogjuk visszakapni.

- Tudom Alice! Megváltoztam. Hiába isnézel. – elengedett. – Bejössz vagy már mész is?

- Még csak most jöttem. Nem gondolod,hogy máris elmegyek.

A ház belülről is gyönyörű volt. A falfehér és fa bútorok voltak mindenütt. Az ebédlőasztal is fából készült aszékeken pedig fehérülés volt. Egyenesen az előszobába vezetett. A kanapé és afotelek sötétzöldek voltak és a falit is befestették halványan zöldre. Együvegasztal volt előttük, amiben egy nagy csokor rózsa volt. Leültünk egymássalszembe a kanapéra.

- Amint látod itt élek. De most inkábbte mesélj. Hogy vagytok? – hát ez jó kérdés. Edward lelki állapotát kapásbólmeg tudom mondani.

- Mi remekül. Bár Edward nem hiszem,hogy ugyanígy érez. – észrevettem, hogy Ed nevére eltorzult az arca és valamiősi fájdalom ült rá ki.

- Örülök, hogy jó vagytok. Láttam, hogyEsme és Carlisle nem változott semmit. – nézett ki az ablakon, de a hangja isolyan furcsa volt.

– Jaj, istenem Bella! Annyirahiányoztál! – közelebb csúsztam hozzá és átöleltem. – El sem hiszem, hogy ittvagy.

- Te is nekem Alice! És amint látom tese nagyon változtál. – mosolygott rám.

- Te viszont annál inkább. Mi történtveled Bella?

- Nézd Alice! El sem hinnéd mennyimindenen mentem keresztül. És bármennyire is szeretném, én már nem tudok az lenni,aki voltam. Nem megy. – szomorúancsengett a hangja. – Én már nem az vagyok, akinek megismertél. Az életmegváltoztatott. 3 félvért neveltem fel. Úgy is mondhatjuk, hogy én vagyok azanyjuk. – nem tudom miért, de itt olyan érzésem volt mintha nem az igazat mondaná,de ez most nem izgat. – Sajnálom Alice!

- Megértelek Bella. Hibát követtünk elannak idején. Nem lett volna szabad elmennünk.

- Kár a múlton rágódni. – ebbenegyetértünk. – Inkább foglalkozzunk a jelennel. Hogy van Anthony?

- Ő kitűnően. – legalábbis remélem. – Megkérhetlekvalamire?

- Hát persze. Nyugodtan.

- Odafigyelnél Kate-re?

- Ő a lányod ugye? – kérdezte.

- Igen. Katharine Cullen. – válaszoltam.– Aggódom érte.

- Hány éves?

- Öt lesz egy hónap múlva.

- Akkor tényleg odafigyelek rá. – hálaistennek. Legalább emiatt nem kell aggódnom. – Lehet, hogy nála is elkezdődik.

- Köszönöm Bella! – hálálkodtam.

- Amúgy lehet, hogy valamelyik napbeugrok hozzátok. – jaj de jó! – Próbálom majd úgy időzíteni, hogy ne legyetekott.

- Mi? De hát miért?

- Nem hinném, hogy mindenki szívesenlátna a házban. – istenem olyan makacs, mint volt.

- Ugyan. Dehogy is. Mindenkinek nagyonhiányoztál. És Rose azt üzeni, hogy köszöni, hogy hazahoztad Anthonyt. – na,ettől leesett az álla.

- Szóra sem érdemes. Akkor majdvalamelyik nap elmegyek hozzátok.

- Jó csak ne vasárnap gyere, mert akkormegyünk vadászni. – talán ismét összejönnek Edwarddal. – Hallottam, hogy vagyhárom félvér testvéred.

- Ó igen. Renesmee, Christopher ésKathline. – milyen szép nevük van.

- És ők most hol vannak? – kíváncsiskodtam.

- Holnap repülnek ide Alaszkából. Éppnekik főztem, mert holnap nem lesz időm, ha még dolgozni is akarok.

- Már alig várom, hogy megismerjem őket.

– Nem! – kiáltotta. Ezen nagyonmeglepődtem. – Illetve nem hinném, hogy ez jó ötlet.

- Ezt hogy érted? – már megint titkolvalamit.

- Nem igazán szeretnek költözni és az újkörnyezetet sem igazán szívlelik. – jó kifogás. – Kell, nekik egy pár hónapmire beilleszkednek. És Kathline is csak karácsonyra jön haza.

- Hogyhogy? – kezd érdekelni ez a dolog.

- A fia alig 1 hónapja született meg ésmég nem akar vele utazni. De most már inkább tényleg te mesélj. Mi van veletek?– most erre mit feleljek? Hogy amióta elhagytuk mindenki tiszta idegroncs éscsak alig lehet hallani nevetést a házban?

- Mi nagyon jól megvagyunk csakiszonyúan hiányoztál nekünk Bella. – láttam, hogy az arca ismét elsötétül.

– Ti is nekem Alice! El sem tudod hinnimennyire! – pedig elhiheti, hogy el tudom képzelni.

- Kérdezhetek esetleg valamit? Csakpuszta kíváncsiság.

- Csak nyugodtan. – mosolygott rámBella.

- Miért viselsz szemüveget és miértvágattad le a hajadat?

- Mert elhatároztam, hogy mindentmegváltoztatok az életemben. Beleértve a kinézetemet is. – de miért akarjaennyire elfeledni a múltat. Vajon mi történt vele?

- Oh. Erről nem tudtam. Kifejezetten jóláll. – és ezt tényleg így is gondoltam. – De szerintem a pulcsit vedd le, mertúgy jobb az összhang. Úgyse fázol meg.

- Öhmm… Jobb szeretem, ha van rajtamvalami, ami takarja a karomat. – mi ez már megint? Mi van ezzel a lánnyal?

- Rendben. – hagytam annyiban. – Képzeldújabban csődöt mondott a képességem. Nem tudom előre beszámítani az időjárást.Mintha valami természetfeletti beleavatkozna. – Bella nevetésbe tört ki. – Ezegyáltalán nem vicces. – vágtam durcás képet.

- Sajnálom, Alice az a természetfelettiazt hiszem én voltam. – nézett rám bocsánatkérően. – Bocsi.

- Hogy micsodaaa? – lemegyek hídba ettőla csajtól.

- Nos, nekem két képességen is van. –itt leesett az állam. – Az egyik egy pajzs, ami megvéd a képességektől, és amitki tudok terjeszteni másra és ez által le tudom másolni mások képességeit éshasználni azt. A másik pedig a 4 elem. Evvel irányítottam az időjárást.

- Mutasd meg őket kérlek. – teljesen úgyviselkedtem, mint egy óvodás. – De előtte részletes beszámolót kérek arról,hogy mi történt veled az elmúlt 150 évben. – Bella csak bólintott.

Nagyot sóhajtott majd bele kezdett a„mesébe”. Én szájtátva hallgattam. Mennyi mindenen ment át. Ez nem lehet igaz.Bámulatos. És a képességei. Nagy önuralom kell, ezekhez nem mondom. És mégisura önmagának. Vajon mit szól majd ehhez Edward? És a többiek? De Viktória miaz istent akar még tőle? És hogyan sikerül Bellának mindig megvédeni acsaládját? El sem hiszem, hogy ilyen lett. Egy bámulatos vámpír bámulatosképességekkel. De vajon mit titkolhat előlem? És egyáltalán miért? De majdvalahogy kiderítem. Csak néztem előre, amikor megcsörrent a telefonom. Akijelzőre néztem és láttam, hogy Jasper hív.

- Valami baj van kedvesem? – kérdeztemőt.

- Azon kívül, hogy olyan erős érzelmekjönnek felőled hogy már nem sokáig bírom semmi. – ez meglepett.

- Sajnálom. Nem direkt csinálom.

- Tudom szerelmem, de ha nem fejezed be,akkor perceken belül kitör a káosz. – és mégis hogy csináljam?

- Azt azért elmondhatnád, hogycsináljam. – na, most mit válaszol?

- Akármit is csináltál Alice ügyes vagy!– de hát én nem is csináltam semmit.

- Nem csináltam semmit! – ez hogylehetséges.

- Hát pedig semmit nem érzek felőled.

- Ez akkor sem lehetséges. – hirtelenkuncogást hallottam a háttérből. – Bella - Hirtelen rájöttem, hogy mi történt.Bella és az ő képessége.

- Hogy jön most ide Bella? –értetlenkedett. Azonban megláttam, hogy a tettes szökni készül.

- Isabella White azonnal gyere vissza! –kiáltottam utána. – Majd te elmagyarázod neki.

- Miért én? Nem csináltam semmit. – adtaaz ártatlant, de már a hasát fogta a röhögéstől.

- Várj szívem, adom Bellát! Majd őelmagyarázza. – gonoszul mosolyogtam rá majd a kezébe adtam.

- Szia Jasper. Jó újra hallani a hangod.– hajtotta le a fejét Bella.

- Én is örülök neked Bella. Üdv újraForksban. – vámpírhallásomnak köszönhetően tisztán értem őket. –Megmagyaráznád, hogy mi van Alice-val? Nem érzek felőle semmit.

- Nos, csak annyi az egész hogy nekem azegyik képességem az, hogy egyfajta pajzsot tudok létrehozni ami, megvéd mindenerőtől, de ha téged is a pajzsom alá vennélek, akkor ismét éreznéd. –magyarázta Bella.

- Bámulatos! – álmélkodott Jazz. – Márkezdtem azt hinni, hogy megőrült.

- Azért ezt a lehetőséget se zárd ki. –egy párnát vágtam Bella fejéhez, majd kikaptam a telefont a kezéből.

- Jasper Hale! Mégis mit képzelsz? Afeleséged vagyok. – Jasper már dőlt a röhögéstől, legalábbis ahogy hallottam. –Hallasz még?

- Bocs hugica. – ez Emmett hangja –Jasper kifeküdt. Mit műveltél vele?

- Nem én, hanem Bella! – halk kuncogásthallottam.

- Bella? Az a Bella, akit én ismerek? –Szegény alig hitt a fülének. – Majd én móresre tanítom.

- Üzenem, hogy ezzel ne próbálkozzon. –szólt nekem Bella.

- Szerintem se jó ötlet. – értettemegyet. – Ha bár örülnék, ha látnám, hogy valaki végre legyőz.

- Nem hiszem, hogy ez sikerülne neki. –kétkedést éreztem a hangjában.

– Szerintem ne húzz vele ujjat.

– Na, jó Alice!- hallottam újra szerelmem hangját. – Elég késő van és Kate hiányol.

- Rendben. Máris ott vagyok. Szia Jasper. – köszöntem el majd kinyomtam. – Most mennem kell Bella de még látjukegymást.

- Nagyon remélem Alice. – mondta majdmegölelt. – Örülök, hogy láttalak. Szia.

- Én is. – öleltem még mindig őt majd elengedtem.– Szia. – mondtam majd futásnak eredtem és meg se álltam hazáig.