1. fejezet

A kezdet

(Bella szemszöge)

Lassan már 150 év telt el az ótahogy vámpír lettem. Hogy ez hogyan történt? Az egy elég hosszú és bonyolulttörténet. És most újra ott vagyok ahol minden elkezdődött és ahol mindennekvége lett, Forksban. Hogy minek jötten vissza az jó kérdés, még magam semtudom. Talán felejteni vagy éppen visszaemlékezni vagy esetleg mindkettő. Fájóemlékek kötnek ide, de ezzel is meg kell birkózni. Fáj visszaemlékezni rájuk. Aszerelmemre és a fogadott családomra. Akik elhagytak.

Már másfél évszázada nem érzekmagam körül szerelmet és gyengédséget. Pedig lett volna okom visszamenni, denem tettem, mert féltem. Terhes voltam, amikor Edward elhagyott, de féltem,hogyha visszamennék, azt hinnék, hogy így akarom magamhoz láncolni Edwardot,így tehát maradtam.

Talán rosszul tettem. De nem bántammeg, mert boldog életem volt a gyermekeimmel és a fogadott nővéremmel, de mostérzem csak igazán, hogy mi hiányzik az életemből. Az egyik részem soha semlehet boldog Edward nélkül. Magával vitte a szívem egyik felét, és azt már sohanem kapom vissza. Hiszen egy a százhoz az esélye hogy ugyanabba a városbaéljünk.

Az egész Cullen család hiányzik.Carlisle nyugodt, higgadt természete, Esme gyengéd anyai szeretete, Jasper akimindig meg tudott nyugtatni, Emmett és azok az idióta viccei és bármilyhihetetlen, de még Rosalie is hiányzik, de legfőképpen Alice törődése és Edwardszerelme. És ez mindig is így lesz.

A gyermekeim és munka némiképpfeledtették ezeket velem, de nem teljesen. Bár van elég pénzünk, de én is és anővérem is dolgozunk. A nővérem ápolónő én pedig óvodai gondozó. A körülöttünkélők úgy tudják, hogy én Isabella White vagyok egy 17 éves lány, akinek aszülei korai halála miatt hamar fel kellett nőnie és segítenie a nővérének 3fiatalabb testvére eltartásában. Bár a szüleiktől nagyobb örökséget kaptak, deazt későbbre tartogatják. De azért így se volt valami felhőtlen az életem.Amikor a gyermekeimnél elkezdődött az, hogy a szervezetük elfogadja vámpír énét5-6 évesen hát az borzalmas volt. Bár igaz hogy olyan tünetei voltak, mint egyinfluenzának, de akkor is szörnyű volt. Akkor jó lett volna, ha mellettem van aCullen család, de a nővérem is sokat segített.

Én nagyon szeretem a munkámat éssemmi pénzért nem mondanék le róla. Már egy hónapja, annak hogy ideköltöztem anővéremmel. 2 gyermekem most érkezik majd a héten meg. A másik lányomnak pedigmár családja van, és ő velük marad. Az óvodába most vettek fel teljes állásbaés ma kezdek az új csoportomnál. Már nagyon várom. A legnagyobb csoport lett azenyém és ma lesz a bemutatkozás, úgyhogy nagyon nem szeretnék elkésni.

- Ring-ring. - de ha jól hallom,akkor éppen csörög a telefonom, biztosan Renesmee az.

- Szia, kicsim mondjad. - vettemfel a telefont

- Hello anya. - szólt bele alányom. - Szerdán indul a gépünk Alaszkából. Az neked megfelel?

- Tökéletes, és ha kérhetem agépen, ne csináljatok semmilyen botrányt jó!? - kértem őket

- Rendben, olyanok leszünk, minta kisangyalok.-viccelődött.

- Na, szeretném én azt látni! Demost mennem kell dolgozni, úgyhogy szia!-köszöntem el.

- Szia! - tette le a telefont.

Na, akkor irány a munka. Magamravettem a kabátomat és beültem az ezüst Mercedes-be. Amióta vámpír vagyok én isnagyon szeretem a sebességet és a gyors autókat. Még szerencse hogy az erdőbenlakunk. A városban már egy kicsit visszavettem a sebességből. Jó gyorsan meg isérkeztem az óvodához. Kiszálltam a kocsiból és elindultam a bejárat felé. Bevallom,egy kicsit izgulok, de majd elmúlik előbb vagy utóbb. A kolleganőm már azajtóba várt.

- Szia, Bella! - köszönt kedvencmunkatársam. Ez alatt az egy hónap alatt elég jól összebarátkoztunk.

- Hello Angela. - viszonoztamkedvességét.

- Na, készen állsz? - érdeklődött.- Mehetünk?

- Azt hiszem igen. Mehetünk. - mondtammagabiztosan.

- Na, akkor gyere! - tárta kielőttem az ajtót.

Én boldogan követtem, bár mégféltem egy kicsit, de amint beléptem az ajtón ez a félelem el is múlott. Azt asok mosolygó arcot látva eszembe jutott miért szeretem annyira a munkámat. Deemellett elfogott valami különös érzés is. Mélyen a levegőbe szippantottam ésakkor vámpírszagot éreztem. De az nem lehet. Hiszen nem tudok róla, hogy ittélnek más vámpírok is. És ez határozottan egy félvér illata volt. Egy gyerekvámpír járna az óvodába? Ez lehetetlen. Na, mind egy, biztos csak képzelődök.Úgy látszik, mégsem kellett volna visszajönnöm. Az agyamra ment a múltam.

- Gyerekek egy kis figyelmetkérek! - kezdett bele. - Szeretném nektek bemutatni az új óvónőtöket. Ő ittIsabella White.

- Jó reggelt!- zengték kórusbana gyerekek.

- Szervusztok, gyerekek! - mosolyogtam rájuk.

- Nos, az új óvónőtök azt kéri,hogy tegezzétek őt, és ne nézzétek olyan öregnek.-folytatta.-Tehát hívjátoknyugodtan Bellának. Azonban aki mégsem akarja tegezni annak Ms. White. Ő fogveletek foglalkozni egész évben. Úgyhogy légyszives viselkedjetek rendesen. Mégúj itt a környéken, de a gyerekekhez nagyon ért. Van 2 fiatalabb testvére, egyikertestvére és egy nővére. A szülei már korábban meghaltak ezért ő gondoskodikróluk a nővérével. Ezért is dolgozik nálunk. Alaszkából költöztek ide.-hogy ezmennyit bír beszélni.- Na, akkor, most akinek mondom a nevét, az álljon fel.

Angela elment ki a névsorértmivel kint felejtette. Végre egy ki csönd. Hála istennek. A gyerekek csöndbenés türelmesen várták, amíg visszajön.

-Nos, akkor itt is vagyok.-kezdte. -Bella! Ő itt: Jacob, Elisabeth, Lily, Peter, Krisztiana… és végülAnthony.- Anthony. Már itt is a múltam kísért. Ez nem lehet igaz. Ez Edwardmásodik keresztneve. Miért nem tudom már végre elfelejteni. - Akkor hát mostmagatokra is hagylak benneteket, hogy megismerkedjetek egymással. –mondtaAngela majd sarkon fordult és elment.

Nagyon jól ment minden. Agyerekek is tündériek bár nem mindegyik tudja eldönteni, hogy, tegezzen e vagysem. Egy idő után majd biztos megszokják. Még új nekik ez a helyzet. De ahogymondani szokták: türelem rózsát terem. Töprengésemből egy kislány hangjaébresztett fel.

- Ms. White! Kimehetek amosdóba? - kérdezte.

- Kössünk alkut. Ha mostantól tegezel,akkor kimehetsz. – szabtam meg a feltételeket. Rámosolyogtam a lányra ő megvissza.

- Rendben. Akkor Bella kimeheteka mosdóba?

- Így már mindjárt más. Na,futás.

§*§*§*§

Már két nap telt el. De gyorsanrepül az idő. Ma van szerda tehát péntekre itt is vannak a gyerekeim. De jólesz nekem. Pedig milyen jó csönd volt. A mai nap viszont kicsit sem mentzökkenőmentesen. Sőt borzalmas volt. Katasztrófa. Az egész olyan dél felekezdődhetett. Nyugodtan ülök és nézem a gyerekeket, ahogy játszanak kint azudvaron. Egyszer csak Angela áll oda elém.

– Bella! Velem tudnál jönni egy pár percre?Anthony rosszul lett. És szerintem még lázas is. Haza kellene vinned. Senki nemveszi fel náluk a telefont. Addig majd én, helyettesítelek. – Na, hálaistennek. Remélem nem laknak messze. – Itt van a címük leírtam neked. Lehet,hogy nehezen fogsz odatalálni. Eléggé eldugott kis hely. – Elvettem tőle acetlit, és amikor megláttam, hogy melyik cím áll a papíron, kis híjánszívrohamot kaptam. Ez nem lehet igaz. Mondja valaki hogy az csak egy rosszvicc! Csak nekem lehet ilyen pechem.

- Angela! Mond, hogy nem CullenAnthony vezetékneve! – Mennyi az esélye annak, hogy ugyanabba a városba élünk?Kismilliárd esős, borongós hely van még és nekik pont ide kellettvisszajönniük?

- Márpedig az! Miért? Mi a bajBella? Most még sápadtabb lettél, mint szoktál. – Naná hogy az lettem. Hatudná, amit én akkor ő is így nézne ki. – Jól vagy?

- Persze! Csak egy kicsitmeglepődtem. Ismerem a családot! – Várjunk csak! Ők vámpírok. De akkor Anthonyviszont félvér. Biztos örökbe fogadták. És éppen hat éves. Na, az nem lehet. Lehet, hogy épp most van abba aszakaszba, amikor a szervezete befogadja a vámpír énét? De hát ezt Carlislénakfel kellett volna ismernie. Ilyen pechem is csak nekem lehet. – IdehívnádAnthonyt? Mert akkor hazavinném. Könnyen oda fogok találni. Nem messze lakunkmi is. Ha meg nincs otthon senki, akkor megnézem a korházba az apját. Ha jól tudom,ott dolgozik ugye?

– Igen. Ott dolgozik. Máris idehívom.– mondta és már el is ment. Nemsokára Anthonyval a kezében tért vissza. – Ittis vagyok. – Miközben átvettem tőle belenéztem Anthony szemébe és elborzadvaláttam, hogy az fekete. Tehát igazam volt. Ez is az egyik jele annak. – Bella.Szerintem neked már nem is kell visszajönnöd. El fog tartani egy darabig.

- Rendben Angela. Na, akkorindulás. – Összeszedtem a holmimat és beültettem Anthonyt a kocsiba. Aggódvafigyeltem minden mozdulatát. – Jól vagy Anthony? Nem fázol?

- Nem köszönöm! Kérdezhetekvalamit? – Bólintottam egyet. - Miért ilyen hideg a kezed? – mintha ne tudnáazt magától is.

- Tudod te azt nagyon jól.

- Vámpír vagy te is igaz? Mint anagyiék. – milyen kis ártatlan.

- Had találjam ki. Az hogyCarlisle és Esme a szüleid az csak egy fedő sztori. Téged is örökbe fogadtak,de a szüleid Rosalie és Emmett. Eltaláltam?

- Honnét tudod a nevüket? – Mostnagyon meglepődött. – Ismered őket?

- Ez egy nagyon hosszú és bonyolult történet. Majd egyszer, ha nagyobb leszel, kérd meg őket, hogymeséljék el. – a hangomból érezni lehetett a szomorúságot. Anthony hozzámért ésláthatóan nagyon elcsodálkozott valamin.

- Nem hat rád a képességem. –hát persze hogy nem.

- Meglepődtél ugye? Ez az énképességem. Ha akarom, egy fajta pajzs jön létre körülöttem.

– Anya és apa mesélt nekem egyolyan lányról, akire soha nem hatottak a képességek annak ellenére, hogy embervolt. Edward bácsi állandóan szomorú miatta, mert nagyon régen szerelmes voltbelé, de el kellett hagynia, mert nem akarta bántani. – hát persze. Nem voltamneki elég jó. Még a gyereknek is hazudik.

- Szerintem a múltat nem kénefelhánytorgatni többé. Elég probléma nekem a jelen is. – hoppá. Lehet, hogyelszóltam egy kicsit magam.

- Miért? Most épp olyan szomorúképet vágsz, mint Edward. – Hanyagoljuk már ezt a témát.

- Mit szólnál, ha nem Edwardról cseverésznénk, hm? Mert én nagyon boldog lennék.

- Rendben. Valahonnan nagyonismerős vagy nekem. De honnan? – lenne egy tippem. Csak nehogy neki is eszébejusson. – Megvan! – épp ettől féltem. – Láttalak egy képen Aliceszobájában.

- Az ki van zárva! – próbáltamtiltakozni. Ne sok sikerrel. – Összekeversz valakivel.

- Biztos, hogy nem. Szóval kivagy te? – milyen kis okos. – Ki vele!

- Egy valamit jól jegyezz meg.Az a lány, akit a képen láttál nincs többé! Világos? És ha már mindenáron tudniakarod, akkor az a lány akiről Emmették meséltek, aki a fényképen van, és akimost éppen téged próbál hazajuttatni egy és ugyanaz. Így már érthető? –szegénykém erre aztán tényleg nem számított. – És ha bárkinek is elmeredmondani a családból hogy én élek, ráadásul itt lakok a környéken akkor nemállok jó magamért!

- A nagyi sokat szokott róladmesélni. – hogy mi? Énrólam. De arról volt szó, hogy elfelejtenek? – Nagyon fogörülni, hogy újra láthat.

- Hogy micsoda? – tényleg el isfelejtettem, hogy muszáj lesz vele összefutnom.

- Kénytelen leszel veleösszefutni. – hallottam, ahogy a hangja egyre kimerültem így gyorsabb tempórakapcsoltam. Csak el ne ájuljon.

- Tarts ki, mindjárt otthonvagyunk. – felelőtlenség volt most oviba engedni őt.

Szegénykémnek már biztos, hogyvagy 38 fokos láza volt. Ez így nagyon nem jó. Még gyorsabban száguldottam hogyodaérjek. Amikor azonban elértem a házat elfogott a pánik. Vajon mit fog majdszólni Esme? Biztos nagyon meglepődik. De ezen nem tudtam tovább gondolkozni,mert már oda is értem. Nagy levegőt vettem és kiszálltam a kocsiból. Anthonytegyelőre még a kocsiba hagytam- Elindultam fel a lépcsőn és becsöngettem. Egymásodperc múlva nyílt is az ajtó és Esme csodálkozó arcával találtam magamszembe. Alig hitt a szemének.

- Bella? – kérdezte fojtotthangon. – El sem hiszem. Tényleg te vagy az?

- Igen Esme és vagyok az. – akövetkező pillanatban Esme már a karjába is zárt. Én pedig boldogan viszonoztamaz ölelést. Hogy hiányzott ez már.

- De hát hogy kerülsz te ide?Hiszen ez lehetetlen. Te is vámpír lettél. – micsoda remek megállapítás.

- Nem önszántamból jöttem. –mondtam neki. – Az óvodában dolgozok. Anthony rosszul lett. És haza kelletthoznom. Szerintem hívd fel Carlislet. Jobban jársz. Anthonynál is elkezdődött.Nem lett volna szabad ma elengednetek itthonról.

Ő pedig azonnal rohant a telefonér én pedig elindultam a kocsimhoz és bevittem Anthonyt a házba. Esmeaddigra már végzett a telefonálással. Ha ember lett volna most egészen biztos,hogy szívrohamot kap.