2. fejezet

Kísért a múlt

(Esme szemszöge)

- Bella? – kérdeztem fojtott hangon. –El sem hiszem. Tényleg te vagy az?

- Igen Esme és vagyok az. – a következőpillanatban már a karjaimba zártam. Én pedig boldogan viszonozta az ölelést. Annyiidő telt el az óta hogy elhagytuk. És hogy megváltozott.

- De hát hogy kerülsz te ide? Hiszen ez lehetetlen. Te is vámpír lettél. – csodálkoztam el.

- Nem önszántamból jöttem. – mondtanekem. – Az óvodában dolgozok. Anthony rosszul lett. És haza kellett hoznom.Szerintem hívd fel Carlislet. Jobban jársz. Anthonynál is elkezdődött. Nem lettvolna szabad ma elengednetek itthonról.

Mikor végre sikerülfelfognom, hogy mit is mondott rohantam a telefonhoz. Gyorsan beütöttem aszámot és már hívtam is. Beletelt néhány másodpercbe, míg felvette.

– Carlisle! Megoldhatólenne, hogy záros határidőn belül hazaérj? – a hangomból nyilván ki lehetetthallani az aggodalmat és a feszültséget.

- De hát mi történtEsme? – még csak azt kéne, hogy telefonba mondjam el. – Nyugodj meg!

- Majd itthon mindentelmagyarázok. Csak kérlek, nagyon siess!

- Rendben, máris ottvagyok. Te pedig próbálj megnyugodni! – könnyű azt mondani.

- Siess! – mondtam majdle is tettem. Ekkor láttam, ahogy Bella a karjában behozza Anthonyt. Borzalmaslátvány volt.

- Esme! Hol van aszobája? – kérdezte aggódva.

- Emmett és Roseszobája mellett. – Mire kimondtam ő már ott is volt és letett Anthonyt azágyára és szépen betakarta.

- Ugye van itthonlázcsillapítótok? Meg egy pohár vizet is kérnék szépen, ha lehet. – már lent isvoltam a konyhába. Összeszedtem, ami kell és felvittem neki. – Köszönöm. -Néztem, ahogy ellátja és csodálkoztam, hogy ennyire ért hozzá. Lassanlesétáltam, mert Carlisle nemsokára hazaér.

- Esme. – szólított meggyengéden. – Ne aggódj nem lesz semmi baj. Jól van. Nyugodj meg.

- Honnan tudsz ennyit afélvérekről? – halványan elmosolyodott.

- Ez most nem lényeges.Akarod, hogy itt maradjak veletek? – én egy aprót bólintottam mire ő leültmellém és átkarolta a vállam. Ez most nagyon jól esett.

- Felmegyek, megnézemAnthonyt. – nyilvánvalóan ez csak ürügy volt, mert hallottam, hogy Carlislehazaért. Nyomba fölpattantam a helyemről és az ajtóhoz siettem. Amint belépetta nyakába ugrottam. Ő pedig szorosan átölelt.

– Mi történt Esme? Éskié az a kocsi a ház előtt? – most ezt, hogy magyarázzam el neki? – Nyugodjmeg. És kié az a kocsi a ház előtt? – én lassan elkezdtem a szék felé húzni ésleültünk. Most megpróbálom ezt az egészet higgadtan elmagyarázni.

- Nos, hol is kezdjem?Először is Anthonyt hazaküldték. – most már kezdett ő is nyugtalan lenni. –Először engem hívtak telefonon, hogy menjek érte, de én itthon hagytam. Azóvónője hozta haza. Most jön az érdekes rész. Mikor ajtót nyitottam még nemlétező szívem is szívrohamot kapott, amikor megláttam, hogy ki áll ott. Nemakartam hinni a szememnek. – Carlisle értetlenül nézett rám. – Most kapaszkodjmeg! Az ajtóban Bella állt teljes életnagyságban. És ő is vámpír lett. Azt megne kérdezd, hogy hogyan. – Carlisle szája szabályosan tátva maradt. - Ő Anthonyúj óvónője. Én persze roppantul örültem, hogy újra láthatom. De amikorelmondta, hogy Anthonyt hozta haza nagyon megijedtem. Hát még mikor azt isközölte, hogy elkezdődött nála. Utána rögtön téged hívtalak. Addig ő megellátta Anthonyt, de úgy mintha világéltében ezt csinálta volna. És mikormeghallotta, hogy hazaértél rögtön felment Anthony szobájába, hogy megnézze. Ésmost itt tartunk. – Carlislénak beletelt néhány percbe mire felfogta, hogy mitis mondtam neki.

- Akkor ezt mosttisztázzuk. – kezdte higgadtan. – Anthonynál elkezdődött. Bella életben van ésráadásul vámpír. És óvónőként dolgozik. Egy városban él velük és ért a félvérekhez.De ez hogy lehetséges? – Bella eközben már ott állt a lépcső tetején deCarlisle nem vette észre. – Esme! Biztos, hogy jó láttad? Mert ez lehetetlen. –Bella itt látta jónak közbelépni.

- Szervusz Carlisle. Jóújra látni. – Carlisle szóhoz sem jutott csak bámulta Bellát, aki időközben márleért a lépcsőről és odasétált elénk. – Látom meglepődtél. Még egy ölelést sekapok?

- Istenem Bella! –mondta majd szorosan a karjába zárta. – De hát hogyan? Ez hogy lehetséges?

- Majd későbbelmesélem, inkább menj és nézd meg Anthonyt.

Carlisle már rohant isfölfelé hogy lássa, hogy van. Bella pedig leült a kanapéra és szótlanul vártamíg Carlisle végez. Engem pedig majd meg ölt az aggodalom hogy mi van vele. Egyjó 10 perc múlva jött csak le. Megnyugtatóan rám mosolygott és ebből tudtam,hogy minden rendbe van.

- Már alszik! – közöltevelünk csendesen miközben leült. – És most Bella halljunk mindent. Honnan tudszte ennyi mindent a félvérekről, mert Anthonyt elég szakszerűen elláttad.Mesélj!

- Csak 3 félvértneveltem fel a nővéremmel. Volt időm gyakorolni. Elhihetitek. – meséltemosolyogva.

- Hogy micsoda? –meresztettem rá nagy szemeket. – De hát azt hogyan?

- Na, álljunk csak meg.Kezdjük ezt az egészet szépen az elejéről. – vágott közbe Carlisle.

– Hát rendben. De nevágjatok közbe. – mondta és belekezdett a „mesébe”. – Miután ti elmentetekengem Charlie Olaszországba küldött tanulni rokonokhoz mivel már nem bírtaelviselni, ahogy szenvedek. Én szépen elmentem abban a hitben, hogy végresikerül elfelejtenem titeket. Hát nem jártam túl sok sikerrel. Minden emlékfájó volt. 1 hónapig bírtam. Végül kimentem egy hídhoz a folyó fölé. – Úristen. Nem gondoltuk, hogy ekkora baj lesz. – És leugrottam. Tehát öngyilkoslettem.

De egy vámpír éppen arra járt.Átváltoztatott. Hiába is tiltakoztam ellene. Így csak még többet szenvedtem.Elviselhetetlen volt. Azután hogy átváltoztam minden megváltozott. Susan anővérem azt hitte sokkal nehezebb dolga lesz velem. De tévedett. Mint aztlátjátok, állatvérrel táplálkozunk. Abszolút nem szomjaztam embervérre. Mikoraz önuralmamat próbáltuk emberek közelébe undorodtam a vérük szagától. – hátilyen nincs. Sok furcsaság történik vele. – A képességem meg egyszerűen bámulatbaejtette. Ugyanis 2 képességem van. De ha úgy vesszük 3, mert a gyerekeketnagyon könnyen meg tudom nyugtatni főleg a hangommal. Onnantól kezdve élünk máregyütt. Boldog vagyok, hogy annak idején rám talált és megmentett. A többitestvéremre csak később találtunk rá.

Miközben a nővérem dolgozott én voltam velükés volt időm tanulni. Én neveltem fel őket. De Susan nélkül nem sikerült volna.És onnan jöttek a gondok. Victoria újra elkezdett vadászni rám. És újabban mára családomat támadja nem engem. Tudja, hogy így tud a legtöbb fájdalmat okozni.El se tudom mondani, hogy hány szolgáját öltem már meg. Nem szívesen tettem, dea családom érdekében mindent. – szegény kislány. Mennyi mindenen mentkeresztül. - És ha most idejön és megtudja, hogy itt vagytok titeket se fogkímélni. Ráadásul itt vannak a vérfarkasok is. Nekünk is szerződést kénekötnünk velük. Feltéve, ha még élnek itt. És most itt vagyok, a nővérem akórházba dolgozik én meg az óvodában. Péntekre várom haza a 2 fiatalabbtestvérem. A másiknak már családja van illetve volt. Mikor a férje rájött, hogy2. gyerekkel terhes elhagyta. Most a család egyik barátjánál van. De valamikormajd ő is hazajön. Remélem. Hát ennyi. Ez az én történetem. – láttam, hogyCarlisle is nagyon elcsodálkozott a történteken. Ő sem hiszi még el.

- Lenne még egy párkérdésem. – mondta szerelmem. Na, azok nekem is lennének. – Nem baj ugye?

- Csak nyugodtan. Semmigond. – láttam, rajta hogy őszintén örül, hogy újra láthat minket. – Ki vele.

- Mik a képességeid?Bár az egyiket már sejtem. Egy egyfajta pajzs van körülötted, ami véd aképességektől. Igazam van?

- Eltaláltad. Ez perszesokat segít. Victoria majd megőrül, hogy nem hatnak rám a katonái képességei. –hát azt elhiszem. – De ha akarom meg is tudom szüntetni. A másikat pedig inkábbmegmutatom. Figyeljetek! – felállt ás odasétált az ablakpárkányhoz. – Esme.Ezeket a virágokat mikor ültetted?

- Egy hete miért? – eztmost nem értem.

- Ezért. – elhúzta akezét a virágok fölött és azok sorra kinyíltak. – Föld. – odasétált akonyhapulthoz és megérintette a vizeskancsót, amiben a víz nyomban megfagyottmajd újra folyékony lett. – Víz. – most odajött elénk és a tenyerében lángokjelentek meg. – Tűz. – Majd ez asztalról a papír felemelkedett és elkezdett alevegőben kőrözni. – Levegő. – fantasztikus. – Egyszóval a másik erőm a né..

– A négy elem. – vágott közbe Carlisle. –Bámulatos. Ilyet még soha nem láttam.

-Hát az már biztos. Hamostanában Alice látomásai hibásak az időjárással kapcsolatban, akkor ne csodálkozzatok,mert én szoktam belekontárkodni egy kicsit. De most majd jobban vigyázok. –mondta mosolyogva.

- Mire szoktálvadászni? – jött a következő.

- Lássuk csak. Egyvalamit nem vagyok hajlandó megölni. A hegyi oroszlánt. Azt semmiképp. –Edward. Vajon miatta nem? – A többiben nem vagyok válogatós, de a kedvencem agrizzly. – Carlisléval egyszerre tört belőlünk ki a nevetés. – Tudom elégvicces.

- Nem. Abszolútmegértjük. Csak Emmett jutott eszünkbe. – magyaráztam. – Állandóan azonnyavalyog, hogy mi milyen válogatósak vagyunk, hogy nem szeretjük a grizzlyt.Ha megtudja nagyon boldog lesz.

- Azt már nem! – mostmeg mi a baj? – Nem szabad megtudniuk, hogy én itt vagyok és élek.

- Bella! Nézd enneksemmi értelme. Egy városban élünk nem is olyan messze egymástól. – próbáltameggyőzni Carlisle. – Ráadásul érezni fogják a szagodat, Edward meggondolatolvasó. Se perc alatt kiderítik.

- Jó, jó! Igazatok van.De nem szeretnék itt lenni mikor közlitek velük. – adta meg a feltételeket. –Úgyhogy én most megyek is haza. Sok még a dolgom.

- Rendben, de ugyetudod, hogy itt mindig szívesen látunk. Ugye egyszer kétszer eljössz majd? – ésremélem, ismét egymásra találnak Edwarddal. – Örülnénk neki.

- Nem tudom Esme. Nem biztos,hogy ennek a többiek is örülnének. – majd kiugranak majd a bőrükből. – Kérhetekegy darab papírt? – odaadtam a kezébe ő meg leírt egy címet. – Ha Alice látniakar, akkor itt lakom. Ha megkérlek, odaadnád neki? Mond meg neki, hogy nemmuszáj eljönnie, de én várom. És mindenki nagyon hiányzott.

- Hát persze. Nagyonboldog lesz. – Mondtam mire ő már el is indult az ajtó felé.

- Örülök, hogy újraláttalak titeket. – mondta is kilépett az ajtón.

- Mi is Bella mi is! –beszállt a kocsijába és már el is ment.

- Ezt el sem meremhinni. Tényleg ő volt az? – nézett rám nagy szemekkel Carlisle. – Úgymegváltozott. Nem az, akinek megismertük. Valahogy olyan más lett.

- Ne csodáld! Amikenkeresztül ment szegény kislány. Nem kellett volna elhagynunk.

- Hogy fogjuk eztbeadni a gyerekeinknek, mert mindjárt hazaérnek – nem lesz egy egyszerű menet.

- Fogalmam sincsCarlisle! Nem tudom! – majd csak megoldjuk.

- Szerintem már meg isjöttek. – és valóban. Kér kocsi fordult be a garázsba. Csak most segíts istenem.Nevetgélve és vidáman jöttek be az ajtón. Rég láttam már ilyet. Amikor azonbanmegláttak minket az arcukra fagyott a mosoly.

- Carlisle. Te hogyhogyitthon vagy? – nézett rá Rose. – Valami baj van?

- Anthonyt haza hozták.Jól gondoltuk. Nem lett volna szabad elengedni az óvodába. – Rosalie és Emmettmár indultak is volna a lépcső felé. – De ne aggódjatok, jól van. Már alszik. –hát ez őket, egy cseppet sem nyugtatta meg. Felmentek megnézni őt. Kb. 5 percmúlva tértek vissza.

- Anya. Miért érzekidegen vámpírszagot? És ki volt az, aki innen hajtott ki azzal az EzüstMercedesszel? – érdeklődött Jasper.

- Erről szeretnénkveletek beszélni. – kezdett bele Carlisle. – Az új óvónő volt. Ő hozta hazaAnthonyt. És az ő szagát érzitek.

- Tessék? – meresztettránk nagy szemeket Alice. – Egy vámpír? De ez hogy lehetséges?????

- Méghozzá nem isakármilyen.

(Alice szemszöge)

Azút hazafelé nagyon jól telt. Emmett már megint jött nekünk ott a grizzly macismelodrámájával. Meg hisztizett is még hozzá egy sort. Irtó vicces volt. MégEdwardot is sikerült megnevettetnie, ami nagy szó. Azóta hogy elhagytuk Bellátnem sokat mosolyog. Szegény Bella. Annyira hiányzik. Ilyen hangulatba léptünkbe a házba is de amint meg láttuk Esmééket torkunkon akadt a nevetés.

- Carlisle. Te hogyhogyitthon vagy? – nézett rá nővérem. – Valami baj van?

- Anthonyt haza hozták.Jól gondoltuk. Nem lett volna szabad elengedni az óvodába. – Rosalie és Emmettmár indultak is volna a lépcső felé. – De ne aggódjatok, jól van. Már alszik.te jó isten mi történhetett?

- Anya. Miért érzekidegen vámpírszagot? És ki volt az, aki innen hajtott ki azzal az EzüstMercedesszel? – érdeklődött Jasper.

- Erről szeretnénkveletek beszélni. – kezdett bele Carlisle. – Az új óvónő volt. Ő hozta hazaAnthonyt. És az ő szagát érzitek.

- Tessék? –meresztettem rájuk nagy szemeket – Egy vámpír? De ez hogy lehetséges?????

- Méghozzá nem isakármilyen. Szerintem jobb lesz, ha leültök. – kezdek megijedni. – Nem leszegyszerű ezt elmondani nektek.

- Esme, Carlislenyugodjatok már le. Annyi érzelem sugárzik belőletek, hogy fel fogok robbanni,ha ez így megy tovább. –szegény Jazz.

- Nos, hol istartottunk? Ja, igen meg is van! – most minek húzza Carlisle az időt. – Otthogy egy új vámpírcsalád költözött a környékre. Öten vannak. Négy nő egyférfi.

- Szegény fiú. Már mostsajnálom. Hogy bírja ezt ki? – Emmett már csak ilyen.

- Az egyikőjük Anthonyúj óvónője. Ő hozta haza. Nem akartunk hinni az szemünknek mikor megláttuk,hogy ki az. – most mit csigázzák még a kedélyeket. Jasper így is eléggé kivan.

- Apa anya! Mondjátokmár, hogy mi van vagy engedjétek, hogy kiolvassam a fejetekből és ne a nemzetiinduló fordítsátok le nekem görög nyelvre. – Hú de ideges ma a drága bátyám.

- Azt ajánlom, hogy ne szemtelenkedj,mert téged fog a legjobban sokkolni. – na, hát azt erősen kétlem. Akkor minimumBelláról kéne, hogy szóljon.

- Na, akkor fojtatom,ha nem szóltok közben. Az a nő, aki hazahozta Bella volt. – mi?? Ezt nem hiszemel. De hát az lehetetlen.

- Hogy micsoda? –kiáltottuk egyszerre Edwarddal.

- Pedig tényleg ő volt az! Saját szemünkkel láttuk. – mondta Carlisle.

- Küldött neked valami!– nekem? - Rögtön felugrottam a kanapéról és elvettem tőle.