22. fejezet

Minden jó, ha vége jó!

Szedd össze magad Christopher! Mi vagy te? Gyáva nyuszi? Mond el neki és kész! Mi a legrosszabb, ami történhet?

- Kathrine! – szólítottam. – Beszélhetnénk?

- Öhm… persze. – tétovázott. – Mondjad.

- Menjünk ki az udvarra. Itt még a falnak is füle van.

- Felőlem. – indult el. Miután kértünk láttam, hogy mindenki „diszkréten” az ablakhoz sereglik.

- Mondjam, vagy mutassam? – vágtam a közepébe.

- Amelyik neked könnyebb. – mondta félve. Essünk túl rajta.

- Mutatom. – egyszerűbb és fájdalmasabb. – Ennek a dolognak két kimenetele lesz. Vagy pofon vágsz, vagy semmi se csinálsz és sírva elrohansz, majd elkerülsz egy életre.

- Essünk túl rajta.

Közelebb léptem hozzá, amitől meglepődött. Megsimogattam az arcát, majd megcsókoltam. Istenem, azok a puha ajkai. Nem akarom elengedni soha többet, de érzem, hogy ez még fájni fog. Semmit sem csinált. Éreztem, ahogy fölfelé emelkedik a keze. Pofon fog vágni. El akartam tőle húzódni ő azonban hirtelen visszacsókolt. Hihetetlen érzés volt. Még közelebb húztam magamhoz ó pedig átkarolta a nyakam. Remegett a karomba és ez jól eső érzéssel töltött el. Nekem is minden porcikám remegett. Percek, vagy órák telhettek el így. Ő is szeret! Szeret! Szeret! Szeret! Lassan elhúzódtam, majd eltoltam magamtól, habár nehezemre esett.

- El sem hiszem! – suttogtam. Végigsimítottam az arcán ő pedig készségesen simult bele a tenyerembe.

- Nekem mondod? – kérdezte rekedten. – Még csak álmodni sem mertem erről. Ó, Istenem, de nagy szamarak voltunk.

- Igaza volt Anthonynak. Annyira nyilvánvaló volt minden. – értettem egyet.

- Talán, most majd ők is észreveszik magukat. – vigyorodott el.

- Ugye tudod, hogy úgy bámulnak minket, hogy majd kiesnek az üvegajtón?

- Igen, de inkább oda se nézek.

- Jut eszembe! – kezdtem el kotorászni a zsebembe. – Boldog szülinapot!

- Ez gyönyörű! – vette a kezébe az aranyláncot. Egy szív alakú medál lógott rajta és ez volt a közepébe írva: „ti amo”.- Köszönöm.

- Eddig nem mertem odaadni neked! – magyarázkodtam. – Féltem, hogy mit reagálnál!

- Mondjuk ezt! – magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt.

- Ha én ezt tudom! – nevettem.

- Szeretlek! – suttogta

- Én is szeretlek! – egy örökké valóságon át.

( Bella szemszöge)

Tehát még is csak megmondta neki. Olyan gyönyörűek együtt!

- Na, mi van Belluska? Elérzékenyültünk?

- Ha-ha. Nagyon vicces Emmett.

- Úgy látszik a kicsi fiacskád felnőtt. – humorizált. – Most már több rokoni szál is összefűz majd a kis manóval. – na, igen, Alice.

- Neked is szép menyed lesz. – vigyorogtam rá.

- Mi van? – nézett rám bambán.

- Fogalmazzunk úgy, hogy a fiad éppen az unokámat szédíti. – mutattam a csókolózó Mia és Anthony felé.

- Ez meg… hogyan… de hát…?

- Úr Isten! Valaki írja fel! Történelmi pillanat! – kiabáltam. – Emmettnek elakadt a szava.

- Az én fiam! – húzta ki magát büszkén.

- Na, helyén vagyunk!

The end