19. fejezet

Nos, sajnálattal kell közölnöm, hogy innentől már csak 2 rész van hátra. Mind a kettő egy előretekintés lesz a jövőbe. Sok dolgom lett az iskolában is, meg itthon is így nem tudom folytatni. De megígérem, hogy az a maradék két rész még tartogat meglepetéseket. 2 hét múlva hozom a következőt, mert egy mesét kell írnom egy pályázatra. Addig is jó olvasást.

Egy ház, egy család

(Renesmee szemszöge)

Anya soha nem fog nekem megbocsájtani. Tényleg túlléptem a határt. Pedig én annyira szeretem őt. Nem akarok elmenni, de anyának igaza van. Ez már több volt a soknál.

Mikor beértem a konyhába anyát a földön találtam és zokogott. Ennek is én vagyok az oka.

- Anya! – suttogtam halkan, de így is meghallotta. – Csak búcsúzni jöttem. Indulok, de előtte még szeretnék mondani valami! Sajnálom! Remélem, egyszer megbocsájtasz.

- Hogy mondtad kislányom? – felállt és elém sétált. – Ismételd meg, amit az előbb mondtál!

- Sajnálom! – már indulni akartam, de anya hirtelen megölelt. Istenem, már el is felejtettem, hogy milyen érzés. Szorosan átkaroltam és szabad utat engedtem a könnyeimnek.

- Istenem, ha tudnád, hogy milyen régen vártam már erre. Ha ezt tudom, már előbb kidoblak a házból.

- Tessék? – ez csak színjáték volt???

- Anyai ösztönök! Tudtam, hogy ezzel észhez térítelek. Sajnálom, hogy ez kellett ahhoz, hogy rájöjj mi a helyes. – ezt nem hiszem el.

- Tehát maradhatok?

- Micsoda buta kérdés ez! – simított végig az arcomon. – Most kaptalak vissza. Soha többé nem eresztelek. Menjünk ki jó?

- Rendben. – amikor kiértünk rájöttem, hogy Edwardtól és Alicetől nem is kértem bocsánatot. Ők is megérdemelnék.

- Alice, Edward! Annyira sajnálom. Ha én nem vagyok ezt az egészet nem így tudod meg. – néztem az apámra. Furcsa, hogy már élőben is láthatom. – Anya finoman elmagyarázta volna. Alice, veled is elég csúnyán viselkedtem, csak hát nem akartam, hogy még egyszer megbántsátok anyát. Sajnálom, ígérem, igyekszem majd jóvátenni.

- Semmi gond Renesmee! Mi mindent megértünk. – beszélt Ed helyet is Alice. – Akiknek bocsánatot kérne kéni, az mi vagyunk.

- És legyen ez a végszó. – lépett Bella Edward elé. – Azt hiszem, hogy nekünk van, egy kis megbeszélnivalónk Menjünk a szobámba. – Edward egy szó nélkül követte.

- Renesmee! – szólított meg Jacob. Jacob??? Hogy kerül ő ide? – Látom eddig nem nagyon vettél észre, pedig már egy jó ideje itt állok. – a nyakába ugrottam, és szenvedélyesen megcsókoltam.

- Köszönöm!

- Szobára fiatalok! – hiába, Christopher az, mindig is Christopher marad.

(Bella szemszöge)

Istenem, most mit mondjak neki? Hogy magyarázzam el a történteket. Te jó Isten. Még a szemébe sem merek nézni. Mit gondolhat most rólam. Soha nem fog megbocsájtani.

- Bella? – nézett rám kérdőn.

- Most rajtam van a sor, hogy bocsánatot kérjek! Azt hiszem, hogy a látvány az magáért beszél. Sajnálom, hogy így kellett megtudnod! nem így terveztem.

- Ezért akartál ma velem találkozni ugye? – még mindig nem bírok a szemébe nézni.

- Igen! Nem tudom, hogy… - hirtelen minden elkezdett villog és egyszer csak teljesen elsötétedett a ház. Remek! Valaki kivágta a biztosítékot.

- Ez, melyik elvetemült őrül volt? – ordítottam ki a szobából.

- Sajnálom anya! – Kate! Ki más? Olyan két bal kezes, mint én. – Nem vettem észre, hogy a teafőző be van dugva és véletlenül lelöktem. Konnektorostól kijött.

- Remek! Akkor kezdj el gyertyákat keresni. Szakad a hó kint és korom sötét van. Már nem találjuk meg a tartalék generátort.

- Romantika a köbön. – ez most célzás volt?

- Vigyázz a szádra kisfiam. Jut eszembe Kate. Hol van Mia és Peter?

- Már alszanak! – jött a válasz. – Az időeltolódás miatt még elég kimerültek.

- Szerzek magunknak gyertyát! – mondtam Edwardnak, majd elindultam lefelé a lépcsőn.

- Tessék anya! – nyomta őket rögtön a kezembe Nessi egy doboz gyufával.

- Sok sikert! – remek! Még a sors is ellenem játszik.

- Visszatértem! – felállítottam a gyertyákat és meggyújtottam őket. Ez így érdekes lesz.

- Látom, sokszor van nálatok ilyen baleset. – jegyezte meg.

- Kate és mellettem? Viccelsz? – talán egy kicsit oldódik a hangulat. Talán túlságosan is. – De az eredeti témára visszatérve nem tudom, hogy mit mondjak. Nincs mentségem arra, amit tettem.

- Nem is kell, hogy mentségeket keress! Mindketten hibáztunk. – Edward lassan közelített felém én pedig a falhoz hátráltam. Mire készül? – Én nem haragszom rád Bella, sőt jobban szeretlek, mint valaha! Visszakaptalak és még mellé kiderült, hogy van 3 gyerekem. Soha rosszabb ne történjen velem. Te nem tettél semmit. Valószínű, hogy én is tettem volna a helyedben. – már nem tudtam tovább menni. Éreztem, ahogy a keze végigsimít az arcomon. Istenem, milyen rég óta nem éreztem ezt. Forróság öntötte el az egész testem egyetlen érintésétől. Én ebbe bele fogok őrülni. – De kár azon rágódni, hogy mi lett volna ha…

- Igen, egyetértek. – lélegzete, már az arcomat súrolta. Ez így nem lesz jó. Teljesen megbabonáz az illata. A derekamra tette a kezét és én megremegtem az újra rám törő érzésektől.

- Még mindig nem bízol bennem teljesen, de ez idővel változni fog. Nem hagyom, hogy még egyszer elmenj. Nem követem el kétszer ugyanazt a hibát.

- Nem áll szándékomban elmenni. – megfeszítettem minden izmom, hogy ellenállja a kísértésnek. Nem szabad megcsókolnom.

- Azt ajánlom is. – még közelebb hajolt hozzám az én testem pedig még jobban megfeszült. Lehajtottam a fejem, hogy ne lássam a szemét. Rögtön elvesznék. – Engedd el magad Bella. – engedelmeskedtem. – Ez az. És most nézz a szemembe. – emelte fel a fejem. – Kérlek. – belenéztem egyesen a szemébe.

Teljesen elvesztem azokban a tekintetekben. Olyat éreztem, amit már legalább 150 éve nem. Szerelmet és vágyat.

Edward finoman végigsimított az arcomon, majd az ajkaim felé közelített. Már semmi értelme nem volt ellene küzdeni. Edward ajka az enyémhez ért. A kezdetben puhatolózó csók átment szenvedélyes és forró csókba. A karjaimat a nyaka köré fontam és még szorosabban magamhoz húztam.

- Szeretlek! – suttogtam.

- Én is szeretlek! – csókolt meg újra. Erre vártam már mióta. Úgy éreztem, hogy repülni is tudnék. Csak egy valami zavart.

- Ugye tudod, hogy az ajtó előtt hallgatóznak? – suttogtam a fülébe.

- Igen! Már egy ideje feltűnt!

- Kate! Nessi! – mondtam mérgesnek szánt hangon, de közben vigyorogtam. – Ismerlek titeket. Tudom, hogy az ajtó előtt álltok és hallgatóztok. Nyomás lefelé!

- Ez rád is vonatkozik Alice! – na, ja. Őt ki is felejtettem.

- Jól van már! – csak lépcsődobogást lehetett hallani.

- Elmentek? – még mindig kiráz a hideg Ed hangjától.

- Nem! Engem nem vernek át! – már évek óta próbálkoznak ezzel a trükkel.

- Ha csak nem növesztettetek szárnyakat, akkor kizárt, hogy leértetetek. – nyitottam ki az ajtót. – Kicsit túl kevés ideig dübörögtetek. Ennél több lépcsőfok van.

- Ez nem ér! – tette karba a kezét Kate. – Mindig rájössz.

- Törődjetek bele! Az anyátok vagyok, ez van. Most pedig tényleg tünés!

Visszasétáltam Edwardhoz és átöleltem. Most már az idők végezetéig boldogan élhetünk együtt.

( Renesmee szemszöge)

- Na? – nézett ránk Chris és Jacob.

- Összejöttek! – lelkendezett Alice. Anya végre boldog.

- Hát ez remek! – csapta össze a kezeit Chris. Reménytelenül romantikus.

- Renesmee! Feljönnél velem a szobádba? – csak nincs valami baj?

- Öhm… Persze. – félve követtem. Ugye nem akar szakítani. Leültetett az ágyra ő pedig elém állt.

- Ugye tudod Nessi, hogy nagyon szeretlek? – jaj ne. Ez már rosszul kezdődik. – Nem csak azért, mert a bevésődésem vagy, hanem mert te vagy a legcsinosabb és legkedvesebb lány a földön. Soha többé nem akarlak elengedni egy percre sem. – belenyúlt a zsebébe és előhúzott egy kis dobozt. Úr Isten! – Renesmee Rosalie White hozzám jössz feleségül?

- Én… - Úr Isten. Úr Isten. Úr Isten. Megkérte a kezem. – Igen! Igen! Igeeen! – a nyakába ugrottam és megcsókoltam. Én vagyok a legboldogabb nő a világon.

- Reméltem, hogy ezt mondod. – Jacob felhúzta az ujjamra a gyűrűt. Gyönyörű. Egy apró kis zöld smaragd van a közepében.

- Szeretlek és örökké szeretni foglak Jacob Black. – néztem.

- Én is! Gyere, mondjuk el a többieknek! – villámgyorsan leszaladtunk a lépcsőn és vigyorogva odaálltunk a többiek elé.

- Mi ez a nagy boldogság Nessi? – kíváncsiskodott Chris. Kate és Alice is érdeklődve fordult felénk.

- Jacob megkérte a kezem! – mutattam fel boldogan a kezemet, amin a gyűrű volt.

- Gratulálok nektek! – öleltek meg minket.

- El sem hiszem, hogy férjhez mész! – hitetlenkedett a bátyám.

- Ki megy férjhez? – jött le anya és Edward kézen fogva a lépcsőn.

- Megkértem Nessi kezét! – újságolta el nekik is Jake.

- Ez csodálatos kislányom! – mosolygott rám anya, majd ő is átölelt. – Annyira örülök nektek!

- Az esküvőt én szervezem! – lelkendezett Alice.

- Csak, ha a lányod esküvőjét majd én szervezhetem. – egyezkedett anya.

- Addig még szerintem van egy kis időnk. – ölelte át hátulról Edward anyát.

Végre mindenki boldog an élhet az idők végeztéig.