Értelem, vagy érzelem?
( Bella szemszöge)
- Chris! Én elindulok ha… - za. Én nem vagyok normális. Már az otthonomnak tekintem a Cullen házat. – Illetve vissza a Cullen házba.
- Rendben anya! – bólintott. – De ugye azt akartad mondani, hogy haza?
- Igen. – sose tudtam hazudni a fiamnak.
- Lehet egy kérdésem? Szereted még? – ez inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek. Bólintottam. – Akkor meg, mire vársz? Ő nem fog lépni az engedélyed nélkül. Végre megint teljesen boldog lehetnél erre…
- Én csak, félek az úja csalódástól. Hogy megint elhagy. Az én nem élném túl. Na meg persze titeket sem akarlak erőltetni. – néha, azt hiszem, jobban ismer engem a fiam, mint én saját magamat.
- Kockázat nélkül, nincs siker. Mattunk pedig ne aggódj. Előbb, vagy utóbb úgy is meg kell vele ismerkednünk. Még is csak ő az apánk. És, különben is kíváncsi vagyok Emmettre.
- Emmettről jut eszembe. Ma, majdnem megcsókoltam.
- Kit? Emmettet? – még, csak az kéne.
- Nem te lüke, hanem Edwardot.
- Óh! Értem. És miért csak majdnem? –lelkesedett fel. Hát én mindjárt lehidalok.
- Mert még időben észbe kaptam. Elrohantam. – ez már beteges. A fiammal beszélem meg a szerelmi ügyeimet. Hova süllyedtem?
- Már, ne is haragudj, de te nem vagy normális. – ez bíztató. – Valld be, hogy akartad. Valld be, hogy vágytál a csókjára.
- Igen, igazad van. – adtam meg magam.
- Az a nagy baj veled, hogy a szíved helyett te is az eszedre hallgatsz. De, mire rájössz, hogy mi a helyes lehet, hogy túl késő lesz. Egyszer már elvesztetted őt, még egyszer ne tedd.
- Már, megint igazad van.
- Komolyan mondom, hogy néha már, én magam sem tudom eldönteni, hogy a fiad, vagy az apád vagyok. – vagy a szerelmi tanácsadóm.
- Én, nem csak néha.
- Na, jó! Most menj szépen vissza Cullenékhez. Nessi meg szerintem estig már nem ér haza.
- Meglehet! – sőt remélem. – Akkor én megyek. Szia, kicsim!
- Szia, anya!
Elindultam vissza a házhoz. Muszáj lesz felhívnom Kathlinet. El kell neki újságolnom a jó hírt. Jaj, Istenem, annyira örülök. Végre Renesmee is boldog. Örökre együtt maradhat a szerelmével. Nagyon, nagy mázlija van. Most talán majd minden rendbe jön.
Észre se vettem, hogy már meg is érkeztem.
- Bella! – hallottam Alice meglepett hangját. – Mi történt? Vigyorogsz, mint a tejbe tök.
- Biztos ő akar lenni a Colgate reklám új arca. – nagyon vicces Emmett.
- Bella! – jött ki Jasper is. – Nagyon hálás lennék, ha visszahúznád a pajzsod, mert ennyi boldogság mára már nekem túl sok. Nem szoktam én ehhez hozzá.
- Mi? – döbbentem meg. – Jaj, bocsánat, de megfeledkeztem magamról. – villámgyorsan visszahúztam a pajzsom.
- Köszönöm.
- Most már megtudhatnánk mi történt? – tolt befelé az ajtón barátnőm.
- Jacob Black megtalálta a bevésődését.
- És te ettől vagy ennyire boldog? – hökkent meg Jasper.
- A húgom az Renesmee. – mindenki teljesen ledöbbent.
- Te… jó… Isten. – hátrált Alice a kanapéig, majd lehuppant rá.
- Ugye, most viccelsz? – ült le Em is.
- Nem! – ráztam meg a fejem. – Ez halál komoly.
- Carlisle! – kiabált fel Alice az emeletre. – Gyere le! Most!
- Mi a gond? – jelent meg az említett a lépcső tetején.
- Hallottál már farkas-vámpír kapcsolatról?
- Jasper! – nézett rá szigorúan. – Ne kérdezz hülyeségeket. Ilyen nincs, és nem is hiszem, hogy lesz.
- Nem? – szállt be Emmett is. – Mit szólsz ahhoz, hogy mi tudunk mondani egyet?
- Azt, hogy ti nem vagytok magatoknál.
- Nessi belevésődött Jacob Blackbe. – előztem meg egy igen hosszú vitát.
- Te most szórakozol velem Bella? – vont kérdőre.
- Nem Carlisle! Ez halál komoly. A saját szememmel láttam.
- Na, ki a bolond? – vágta be a durcit Em.
- Ezt még mindig nem hiszem el. – rázta a fejét Carlisle.
- Mit nem hiszel el? – sétált le a lépcsőn Edward?
- Azt, hogy Bella húga lett Jacob Black párja! – közölte vele Alice.
- Mi van? – döbbent le.
- Ja, ne vágjatok már mind ilyen fancsali képet. Ez olyan csodálatos. Renesmee, a jégkirálynő végre megtalálta az igaz szerelmét! Örökre együtt lehet vele. Végre ő is boldog. – magyaráztam nevetve. – Én ennek, annyira örülök. Most majd minden megváltozik.
- Látom, nagyon szereted. – mondta Carlisle. – Úgy örülsz a boldogságának, mint ő maga. Irigylem őt.
- Igen, nagyon szeretem. De, most már muszáj felhívnom Katet. – teljesen be vagyok zsongva. Már tárcsáztam is a számot.
( Fordítása a végén( francia, afrikai, spanyol) )
- Oui? – hallottam meg a hangját.
- Oh, mon Dieu, Kate! No vas a creer lo que pasó! – lelkendeztem. - C'est si merveilleux. Maintenant Renesmée est heureux. Ek is so dankbaar vir hierdie. Dit is nie eens waag om iets te glo nie. Y yo vi con mis propios ojos.
- Mamma! Stadiger en duidelik oor wat niks is ryp.
- Op elke plek sal kom. Nessi est aussi bonne qu'auparavant. Una vez más, somos una familia. – már látom is magam előtt.
- ¡Hecho! Me doy por vencida. - sóhajtott.
- Na, jó Bella! Add szépen ide azt a telefont! – vette ki Alice a kezemből a készüléket. – Fiúk! Nyugtassátok le. Ha kell, dobjátok be a tóba. Hogy lehet egyszerre 3 nyelven beszélni?
- Kathline Hallo! – vette ki Alice a kezemből a készüléket. - Ek is Alice Cullen
- He! Ek dink moeder het my vertel alles Ja..
- en glo my, as ek op die oomblik di ...
- Alice nie hoef te verduidelik. – szakította félbe lányom. Emmették közben próbálnak lenyugtatni. Elég szórakoztatóak. - Ek is nie kwaad. Dit sal wees my suster sê. Hy sal nie so 'n begrip regs.
- Almal. – bólintott.
- Met die pad! Laat my dink aan my broer. Verduidelik wat Ma? Jammer, maar oor te skakel na die Franse?
- Mais, bien sûr. – válaszolt Alice immár franciaiul. - Oui, oui. Renesmée était un loup, Jacob Black bevésődése.
- Quoi? – látom, ő se hiszi el. - Mais, c'est d'être?
- Ce n'est, malheureusement, je ne sais pas.
- Alors, tu es fou de Bella. - mi az, hogy megőrült?
A további beszélgetést sajnos nem hallottam, ugyanis megpróbáltam visszaszerezni a telefonomat, de Emmett és Jasper az utamat állta. Nagyjából 10 percig „keringőztem” velük, amikor Edward hirtelen elkapta a derekamat és kivitt a házból. Olyan jó volt megint a karjaiban lenni. Beleborzongtam az érintésébe. Megállt velem a folyónál.
- Ha követed Alice utasítását esküszöm, hogy vízbe folytalak és ez nem vicc! – fenyegetőztem!
- Hát azt még megnézném. – nevetett. Úr Isten! Mindjárt elájulok. – Amúgy ez eszembe sem jutott. csak félő volt, hogy a húgom fogja megtenni, amint leteszi a telefont. Vele viszont rosszabbul jártál volna, mint velem.
- Ez esetben köszönöm! – lehuppantam a fűre ő pedig követte a példámat.
- És szeretnék bocsánatot kérni tőled! – ne, már megint. Én ezt képtelen vagyok végighallgatni.
- Ácsi, ácsi, ácsi. Én nem haragszom. Ha viszont most elkezded mindenért magadat hibáztatni, na, akkor fogok. Inkább borítsunk fátylat a múltra. Rendben?
- Öhm… Igen. – láthatólag váratlanul érte a dolog.
- Ezt megbeszéltük! Túl nagy a csönd! Hol van Emmett és Jasper.
- Emlegetett szamarak. – a 2 említett éppen akkor lépett ki az ajtón. Emmett túlságosan is kajánul vigyorgott.
- Szeretnél fürdeni Bella?
- És te Emmett? – egy villámgyors mozdulattal a háta mögött temettem és belelöktem a vízbe, majd mint aki jól végezte dolgát visszamentem a házba.
(Renesmee szemszöge)
- Beszélnünk kell!
- Mondjad! – álltam meg vele szembe.
- Nézd! – fogta meg a kezem. Vajon mit akar mondani? – Én nem akarom rád erőszakolni magam. Csak tudni szeretném mi lesz velünk? Megpróbáljuk együtt, vagy felejtsük el egymást? Nekem mindegy, csak te boldog legyél.
- Én már rég eldöntöttem Jacob. – azt hiszem egy kicsit meg kéne viccelnem. Visszavágó a fáért.– Amikor először megláttalak azok a bizonyos falak már akkor leomlottak. És ez csak neked köszönhető! De a válaszom nem!
- Értem! – jesszusom, de fancsali képet vág. Komolyan bevette?
- Nem, kizárt, hogy ezen túl nélküled éljek! – Jacob minden előzetes jel nélkül megragadta a derekamat, majd közelebb húzott magához. Úr Isten meg fog csókolni. Megremegtem egy pillanatra. Mi van, ha elrontom? Hogy ne lássa a zavaromat lehajtottam a fejem. Miért, pont én, kellek neki? Gyengéden megfogta az állam és felemelte a fejem. igen, határozottam az a szándéka, hogy megcsókol. A keze végigsimított az arcomon és elkezdett az ajkaim felé közelíteni. – Szeretlek! – ez volt az első szó, ami az eszembe jutott. Valahogy megkönnyebbültem, hogy kimondtam.
- Én is! – az adrenalin szintem az egekbe szökött. Mivel érdemeltem én őt ki? Lehunytam a szemem és megéreztem Jacob puha ajkait az enyémen. Először lassan elkezdte csókolni a felső, majd az alsó ajkamat. Bátortalanul viszonozni kezdtem a csókot. Jacob biztatás képen még jobban magához húzott én, pedig készséggel simultam hozzá. Kezeimet a nyaka köré fontam, mielőtt még elájultam volna. A mennyekben éreztem magam. Megszűnt számomra külvilág. Jacob az a férfi, aki mellett le akarom élni az életemet. Szép lassan elhúzódott tőlem.
- Ez, azért gonosz tréfa volt. – „szidott le”.
- Azért kaptad, mert akaratom ellenére leugrottál velem a fáról.
- Jogos. – mondta, majd újra lecsapott az ajkaimra. Ezúttal sokkal bátrabban viszonoztam a csókot.
(Fordítás)
- Igen? – hallottam meg a hangját.
- Jaj, Istenem Kate! El sem hiszed, hogy mi történt! – lelkendeztem. – Ez annyira csodálatos. Most már Renesmee is boldog lehet. Én úgy örülök ennek. Ezt el sem merem hinni. Pedig a saját szememmel láttam.
- Anya! Lassabban és érthetőbben én ebből egy kukkot sem éretek.
- Végre minden helyre jön majd. Nessi olyan lesz, mint régen. Ismét egy család leszünk. – már látom is magam előtt.
- Kész! Én feladom. – sóhajtott.
- Na, jó Bella! Add szépen ide azt a telefont! – vette ki Alice a kezemből a készüléket. – Fiúk! Nyugtassátok le. Ha kell, dobjátok be a tóba. Hogy lehet egyszerre 3 nyelven beszélni?
- Parancs értettük Alice őrnagy. – tisztelgett Jasper.
- Szia Kathline! – váltott át afrikaira. – Én Alice Cullen vagyok.
- Szia! Feltételezem anya már mindent elmondott.
- Igen. és hidd el, hogyha én ezt annak idején tu…
- Nem kell magyarázkodnod Alice. – szakította félbe lányom. Emmették közben próbálnak lenyugtatni. Elég szórakoztatóak. – Én nem haragszom. Ezt majd a húgomnak mond. Ő nem lesz ilyen megértő.
- Rendben. – bólintott.
- Apropó! A húgomról jut eszembe. Miről magyarázott anya? Bocs, de nem válthatnánk át Franciára?
- De, persze. – válaszolt Alice immár franciaiul. – Na, szóval. Renesmee lett az egyik farkas, Jacob Black bevésődése.
- Tessék? – látom, ő se hiszi el. – De, hát ez, hogy lehet?
- Ezt még sajnos én sem tudom.
- Akkor Bella ettől őrült meg. – mi az, hogy megőrült?
nagyon jó lett bocs hogy csak most írok komit de eddig nem voltam itthon azután meg vendégek is voltak szal most tok írni naon jó kicsit lehetett volna hosszabb XD mert izgi várom már h mikor jön össze bella és edward
VálaszTörlés:) :) :)
a következő megígérem, hogy hosszabb lesz. Remélem szerdán, vagy csütörtökön már fel tudom rakni.
VálaszTörlés